11 filmjelenet a reformkor és 1848 tanításához. Az egyes anyagok különböző metodikai megoldásokkal (frontális, egyéni, páros és csoportmunka, kooperatív módszerek stb.) is feldolgozhatók.

Kalmár László: Déryné (1951)
Keleti Márton: Erkel (1952)

A két hasonló jellegű film (az ekkor készült Semmelweis-szel együtt, amely szintén kapcsolódik az 1848-as forradalom eseményeihez) az életrajzi presztízsfilmek sorába tartozik. Ezekben jelentős történelmi személyiségek, művészek, tudósok érdekes, kalandos, s nem utolsó sorban példaértékű élettörténetét látjuk (manapság e műfajt biopic-ként emlegetik). Az ötvenes években készült életrajzi filmek legfontosabb sajátossága, hogy miként igazítják hőseiket a kor ideológiai elvárásához. A Déryné és az Erkel címszereplője a nemzeti kultúra elkötelezett, haladó szellemiségű képviselője, vagyis a filmek hősválasztása szerencsésnek mondható, hiszen élettörténetüket nem kell ideológiai szempontból meghamisítani – legfeljebb bizonyos elemeket erőteljesebben hangsúlyozni. Különösen a filmek zárlatában láthatunk erre utaló jeleket, hiszen ezek azok a pillanatok, amelyekben a történelmi figurák, mint pozitív előképek kapcsolatba hozhatók azzal a politikai jelennel, amelyért annak idején úgymond küzdöttek. Ennek szellemében Déryné vándortársulatával az egyszerű emberekhez viszi el a kultúrát, Erkel pedig a munkásdalegyletek 1868-as találkozóján vezényel.

Déryné

1. jelenet: színészek a vendéglőben

Az első jelenet a színtársulat tagjait ábrázolja. A színészek fölháborodnak a túladóztatás miatt, miközben a Pesti Német Színház adómentességet élvez. A magyar színészek ennek ellenére is elhatározzák, hogy tovább játszanak. Közben belép Kőszegi Alajos színész és Katona József drámaíró, és megismerkednek a társulat tagjaival.

Erkel

2. Operai, majd kávéházi jelenet

Kölcsey Ferenc hírt kap Kossuth Lajos letartóztatásáról. Felháborodva továbbítja a hírt barátainak. A jelenet azt sugallja, hogy kinek-kinek a maga eszközeivel kell küzdenie. Magyar vers, dráma van már, de nemzeti opera még nincs. Erkel vállalja egy lelkesítő nemzeti opera megírását. 

Pacséry Ágoston: Szováthy Éva (1943)

A Horthy-korszak alapvetően forradalomellenes attitűdje miatt 1945 előtt kevéssé népszerű téma a magyar filmben a reformkor, a forradalom és a szabadságharc. Az viszont annál jellemzőbb körülmény, hogy ha mégis ezekben a napokban bonyolódik a cselekmény, akkor a történelmi film műfaját felülírja a korszak legnépszerűbb műfajainak egyike, a Szováthy Éva esetében a melodráma. A Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével készült filmben csak háttér az 1848-as bécsi és budapesti forradalom, az előtérben a félig olasz, félig magyar származású bécsi szépség és a fess magyar hazafi tragikus szerelmi története áll. A fordulatok jóval inkább következnek cselszövésekből, hamis információkból, titkos találkozókból, félreértésekből és felismerésekből, mint a történelmi eseményekből. A Széchenyi vagy Kossuth mellett érvelő nemesurak csupán epizodisták, ahogy Ferenc József vagy Haynau szerepe a történetben szintén csupán a végzetdráma alakítására korlátozódik. A film főcíme szerint a Szováthy Éva „nagy idők romantikus története”, de ebből – a korabeli uralkodó filmtörténeti ambícióknak megfelelően – elsősorban a romantikus történet érinti meg a nézőt.

3. jelenet: Széchenyi/Kossuth?

A Dóczy-család kúriájában 1848 tavaszán a köznemesek vitatkoznak a politikai helyzetről. Kit támogassanak: Széchenyit vagy Kossuthot? Forradalom kell? Összefogás?

Nádasdy Kálmán: Föltámadott a tenger (1953)

A film az ötvenes évek szocialista realista korszakának legnagyobb igényű vállalkozása. Tekintélyes kortárs író, Illyés Gyula Két férfi című „filmregényéből” készül, Nádasdy Kálmán főrendezőt két további rendező, Ranódy László és Nádasy László segíti, művészeti tanácsokat a szovjet avantgárd film élő klasszikusa, Vszevolod Pudovkin nyújt, s a szokásosnál is nagyobb figyelemmel kíséri a forgatást, a korszak főideológusa, Révai József népművelési miniszter. Így születik meg rendkívüli nehézségek árán a két és félórás színes film. A történet középpontjában az 1948-as forradalom és az ezt követő szabadságharc, illetve Petőfi és Bem barátsága áll. Vagyis az életrajzi presztízsfilmekhez hasonlóan ismét olyan hősök, akik előképei lehetnek a korabeli jelen ideológiájának. Csakhogy ez a film már nem elégszik meg a haladó történelmi események felidézésével és esetleg némi ideológiai szempontú hangsúlyáthelyezéssel. A szocialista realizmus „pozitív világképe” számára elfogadhatatlan a szabadságharc és Petőfi bukása, így a film egy győztes csata képével fejeződik be, ahol a két internacionalista forradalmár még bizakodva nézhet a jövőbe. Ugyancsak a történet osztályharcos jellegét erősítendő Petőfi „helyett” a film kitalált népmesei karaktere, egy egyszerű parasztfiú hal hősi halált.

4. jelenet: Mi a haza?

Egy idős paraszt tart felolvasást Táncsics művéből. A parasztok ekkor találkoznak először a „haza” fogalmával.

5. jelenet: Mit vihet a „legkisebb fiú” a csatába?

Egy kiskunsági faluból, Szárazberky úr (már a neve is „beszélő név”) uradalmából egy parasztlegény indul útnak, hogy az idősebb fivérei példáját követve csatlakozzon a honvédsereghez. Fegyvert szeretne vinni a táborába, de az idősebb testvérei már mindent elvittek, ami fegyverként használható. Az apja csak egy csizmát tud adni neki.

Várkonyi Zoltán:
A kőszívű ember fiai (1965)
Egy magyar nábob (1966)

Várkonyi Zoltán látványos, kitűnő szereplőgárdát felvonultató Jókai-filmjei – A kőszívű ember fiai mellett idetartozik még az Egy magyar nábob folytatása, a Kárpáthy Zoltán, valamint a rendező utolsó filmje, az 1976-os Fekete gyémántok, továbbá a hasonló jellegű Gárdonyi-adaptáció, az Egri csillagok – a hatvanas évek sokszínű magyar filmkultúráját reprezentálják. Az új hullám korszakában egymás mellett készültek a modernista szerzői filmek és a népszerű filmkultúra szórakoztató darabjai. A kőszívű ember fiai évében, ráadásul ugyanabban a stúdióban valósul meg a szintén történelmi témájú Jancsó-film, a Szegénylegények – ám teljesen más stílusban és történelemszemlélettel. Várkonyi filmjei – hűen a Jókai regényekhez – alapvetően romantikus történelemképet nyújtanak, amelyek az ötvenes évek filmjeivel szemben nem hamisítják meg a múltat, legfeljebb leegyszerűsítik, ám épp ez a mitizáló gesztus teszi lehetővé, hogy széles közönségréteg számára nyújtsanak azonosulási lehetőséget. E filmek többmilliós nézőszáma és azóta sem fogyatkozó népszerűsége bizonyítja filmtörténeti létjogosultságukat és értéküket.

Egy magyar nábob

6. jelenet: Pozsonyi életképek/a pozsonyi országgyűlés/párbaj

A Várkonyi-féle Jókai-adaptációk a történettel egyenrangúan kezelik a reformkor és a 48-as időszak tárgyi kultúrájának (öltözködés, fegyverzet, bútorok stb.) bemutatását, ezért a konkrét cselekményen túlmenően használhatjuk ezeket a filmeket a korabeli életmód és mentalitás érzékeltetésére is. A 19. századi életmódtörténet illusztrálása nem lenne teljes a párbaj intézményének bemutatása nélkül (a duellum ekkor élte második fénykorát). A jelenetben Kárpáthy Abellino báró pisztolypárbajt vív Barna Sándor fiatal asztalosmesterrel. A párbaj halál nélkül ér véget.

A kőszívű ember fiai I.

7. jelenet: megyegyűlés

A megyegyűlésen Rideghváry Bence császári adminisztrátor erőszakkal törekszik a Kossuth felirati javaslatát támogató ellenzék elhallgattatására. Előbb a gyűlés elnapolásáról határoz, majd karhatalmat vet be a szétszéledni vonakodó ellenzékkel szemben. A 19. századi politizálás elsődleges színtere a vármegye volt. A vármegyei politizálás és politikai kultúra (vagy éppen politikai kulturálatlanság) számos regényben visszatérő téma Jókainál, Mikszáthnál és Eötvösnél. Várkonyi a regénybeli összecsapást jó érzékkel beillesztette a filmbe, jelezve a haladás és a reakció erői közötti küzdelem mértékét és súlyát. A jelenet hűen bemutatja a korabeli politikai állapotokat a vármegyében.

A kőszívű ember fiai II.

8. jelenet: Buda ostroma

A jelenet bemutatja Buda várának 1849. május 21-i visszavételét.

Kardos Ferenc: Petőfi '73 (1972)

A Petőfi ’73 nem a történelmi filmek műfaji szabályait követő múltidézés, hanem többszörös reflexióval átszőtt ideológiai analízis. Petőfi alakját és az 1848–49-es eseményeket gimnáziumi diákszínjátszók idézik meg egy stilizált „forradalmi passiójáték” keretében. A film egyszerre ábrázolja az előadást és annak létrejöttét, egyszerre látjuk a történelmi alakokat és az őket megjelenítő diákságot, amint értelmezik a szerepüket, vitatkoznak a felidézett eseményekről és eszmékről. Maga a diákszínjátékköri előadás pedig egyszerre idézi az iskoladrámák hagyományát és a korszak egyik új művészeti formáját, a happeninget. A film ily módon képes a 19. századi forradalmiság ideológiáját saját korára vonatkoztatni, s a múlt megidézése mellett arra is igyekszik választ keresni, hogy a jelen ifjúsága – különösképpen 1968 után és egy kelet-európai országban – vajon forradalmi ifjúság-e. Petőfiék tettének tükrében a jelen forradalmisága, ahogy ezt legkifejezőbben, éles szatírával a gimnáziumi „menzalázadás” jelenete mutatja, igen lehangolónak tűnik: a haza és haladás ügyének helyére a fogyasztás kisszerű problémája került.

Petőfi '73

9. jelenet: „Nekem egy forradalmár ne zabáljon!”

A részletben a résztvevők reflexiójának egy jellegzetes példája látható. A kommmunista rendszer példaképnek állított hőse a forradalmár volt. Az osztályharcos megközelítés szerint az elnyomott, rendszerint szegény (vagy hivatásos forradalmár, aki többnyire kézműves vagy értelmiségi) küzd az igazáért.

Miként viszonyultak a fiatalok a forradalomhoz a 70-es évek elején? A részletben a forradalmi romantika jellegzetes megfogalmazása: „nekem egy forradalmár ne zabáljon!... vagy, ha nagyon éhes, egye meg a gyökeret… igya ki a pocsolyákat… a téli palota ostroma előtt egy kis ebédszünet… Vagy képzeljük el Guevarát a boliviai partizántáborban fácánsülttel és vörösborral…” Társa tromfol: „ezeknek [1848. március 15-én] még esernyőjük is volt!”

Bódy Gábor: Psyché (1980)

A Weöres Sándor azonos című verses regénye alapján készült látványos kísérleti film a mai napig őrzi frissességét, provokatív szellemét. Már az irodalmi alapmű is különös módon fűzi egymásba a történelmi múlt valós és fiktív karaktereit: a 19. század elején alkotó Ungvárnémeti Tóth László irodalmi életműve mellé a szerző megírja kitalált nőalakjának, Lónyay Erzsébetnek a műveit, méghozzá korabeli stílusban. Az ő mitológiai hősöket idéző kettősükhöz (Nárcisz és Psyché) társul harmadikként Lónyay Erzsébet férje, Zedlitz báró. Bódy az irodalmi mű fikciós világát tovább tágítja, s hősei életútját a 18. század végétől, a felvilágosodás korától egészen az 1920-as évekig, a fasizmus megjelenéséig követi nyomon, azaz mintegy 150 éven keresztül – miközben a szereplők életkora nem változik. Ez a 150 év a magyar függetlenségi és progresszív eszmék kudarcokat és válságokat is tartalmazó, ám összességében mégis sikeres korszaka, amely a 20. században két vesztes világháborúval és két szörnyű diktatúrával ér véget. Az 1825–27-es pozsonyi reformországgyűlés teljes jelenete csak a film leghosszabb, háromrészes televíziós változatának második részében látható.

10. jelenet: Az országgyűlési jelenet

Az országgyűlésen a rendek vitatkoznak és szavaznak a lengyel nemzet megsegítéséről. A film készítésének időpontjában (1980) a lengyel nemzet sorsáról szóló országgyűlési vita egyértelműen utalás volt a korabeli Lengyelországra, a Szolidaritás mozgalom kiformálódására. Az országgyűlési jelenetben a reálpolitika és a lengyel-magyar barátság, a nagypolitikai és az erkölcs, a Szent Szövetség és a nemzetek szövetségének koncepciója ütközik össze. A vita konklúziója, hogy Magyarország nem állhat reálpolitikai megfontolásokból – passzivitásával – a lengyel nemzet elnyomói mellé.

Bereményi Géza: A Hídember (2002)

A Hídember a történelmi-életrajzi presztízsfilmek hagyományát folytató, nagy költségvetésű, látványos alkotás, amely Széchenyi István alakján keresztül mutatja be a reformkor, valamint a forradalom és szabadságharc korszakát, illetve a történelmi események következményeit. Bereményi Géza forgatókönyvíróként és a rendezőként szerzői filmesnek tekinthető, ebben a munkájában viszont a történelmi és az életrajzi filmek műfaja felé fordul. Széchenyi történelmi alakjához azonban igen sajátos értelmezést fűz, így a film a szerzői és a műfaji vonásokat elegyítő midcult jellegzetes képviselője, amelyben a szerzőiséget Széchenyi alakjának, különösen élete végének és halálának értelmezése, míg a műfajiságot a magyar filmben szokatlanul gazdag, a digitális technikát is igénybe vevő akciójelenetek képviselik. Utóbbiak közül kiemelkednek a Lánchíd építését és az építkezés közben bekövetkező balesetet bemutató képsorok, továbbá a korabeli Pest-Buda városképének rekonstrukciói.

11. jelenet: Széchenyi vagy Kossuth

A Hídember legtöbbet vitatott jelenetei Kossuth Lajos karakteréhez kötődnek. A filmben Széchenyi érezhetően – és történelmileg hitelesen – ellenszenvezik Kossuthtal, aki kezdetben illő tisztelettel viseltetik Széchenyi iránt. Mivel a rendező számára Széchenyi naplója volt a forrás, nem csoda, hogy Kossuthot Széchenyi szemével látjuk. Így válik Kossuth eleinte jelentéktelen, súlytalan figurából, Wesselényi pártfogoltjából Széchenyi ellenpólusává, amelynek szimbolikus kifejeződése a színházi jelenet, ahol Kossuth tüntetően helyezi el a székét Széchenyi páholyával szemben. Így Kossuth magyaros ruhában – a Gotterhaltét játszó zenekarnak háttal ülve – farkasszemet néz Széchenyivel.