Miről szól?

Unatkozó barátai megviccelik az idős patikust (Páger Antal). A kedélyes társaság tagjai rendőrnek adják ki magukat a telefonban és másnapra a kapitányságra idézik a férfit. Az otromba tréfával azonban akaratlanul is felpiszkálják a múltat. Kerekes biztos benne, hogy a második világháború alatt elkövetett bűnére derült fény. Hiába győzködik a barátai, a férfi többé nem akar és nem tud hallgatásba burkolózni.

Mitől különleges?

Az Utószezon a múlttal való szembenézés, a háborgó lelkiismeret filmje. Fábri Zoltán

Az elhallgatott téma bátor felvetéséhez a rendező rendhagyó formát választ. A fajsúlyos drámát a szatíra és a groteszk jellegzetes megoldásai ellenpontozzák. A burleszk, a komédia és a krimi műfaji építőkövei a főhős belső világát megragadó filmnyelvi eszközökkel keverednek. Az elbeszélés folyamatosságát váratlan ugrások és kimerevített képek törik meg. A szereplő áramló emlékeit és gondolatait követve múlt és jelen, fantázia és valóság között fokozatosan elmosódnak a határok. Az álmok a vívódó lélek érzékletes kivetülései, a holokauszt józan ésszel felfoghatatlan, ezért ábrázolhatatlan szörnyűségét a rendező erőteljes stilizációval tárja a néző elé. A háború alatt történteket a nézőnek magának kell összeillesztenie, ahogyan a főhős felett is csak mi ítélkezhetünk.

A szerteágazó téma sajnos azóta sem kibeszélt

Hogyan készült?

A hatvanas évek filmes új hullámaival az idősebb rendezőknek komoly kihívást jelentett lépést tartani. A pályáját az ötvenes évek elején kezdő Fábri Zoltán nemcsak ismerte, de használta is a modernizmus formabontó megoldásait. A rendező három egymást követő filmjében is a hagyományos időrend felbontásával kísérletezett. Az Utószezon e trilógia záró darabja. A történetet az 1960-ban elfogott náci háborús bűnös, Adolf Eichmann jeruzsálemi pere keretezi. A forgatókönyv Rónay György Esti gyors című regényéből íródott. A könyv és a film cselekménye, hangvétele lényegesen eltérnek egymástól.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az Utószezon Fábri Zoltán modernista korszakának legmerészebb darabja. A rendező elsőként kérdez rá a magyar társadalom holokausztban játszott szerepére, a kollektív felelősség lélektani működésére. A szerteágazó téma sajnos azóta sem kibeszélt, ma is csak elvétve bukkan fel a közbeszédben. Legutóbb Török Ferenc 1945 (2016) című filmje tett kísérletet a szembenézésre. A Kádár-rendszer kultúrpolitikája a magyaroroszági zsidóság történetét tabuként kezelte, ami a film fogadtatását is nagyban befolyásolta. Az Utószezon nemcsak a felvetett kérdések, de a különböző filmnyelvi eszközök keverése miatt is erősen megosztotta a kritikusokat. Fábri Zoltán filmje korántsem hibátlan, ám nem az ellentmondásai ellenére, hanem éppen azokkal együtt méltó a figyelemre.

Egy emlékezetes jelenet 

Kerekes a városka temetőjében az egykori patikus és patikusné nyomait keresi. A férfi egy emlékművek aranyozott feliratait készítő mesteremberbe botlik, aki büszkén állapítja meg, hogy neki bizony mindig lesz munkája. A szatirikus jelenet csodálatos tömörséggel összegzi a múlttal való szembenézés általános problémáit. A hatvanas évek elején járunk. A második világháború bő másfél évtizede ért véget, de a börtönökben még sok a politikai fogoly. A hatalom megkezdi a közelmúlt feldolgozását, de a hivatalos emlékezet a társadalom számára teljességgel közömbös. Az Utószezon arra mutat rá, hogy a sebek feltépése és kollektív terápia nélkül az egész folyamat képmutató és értelmetlen.

A rendező

Fábri Zoltán az Utószezon forgatásán (forrás: Fortepan)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát