Társasutazás

 

Egy rendkívüli utazás résztvevői negyven év múltán térnek vissza szenvedéseik egykori színhelyére, a náci haláltáborba.

színes magyar dokumentumfilm, 1984, rendező: Gazdag Gyula

operatőr: Ragályi Elemér, 75 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

A teljes film elérhető itt (a Videotóriumon csak oktatási intézmények számára):

 

Miről szól?

A Coopturist az egykori haláltábor működése után negyven évvel társasutazást hirdet Auschwitzba. A programra jelentkezők négy buszt töltenek meg, többségük azonban nem először jár ezen a helyen. Valamennyien túlélők, esetleg túlélők leszármazottai, akik soha nem szabadulhatnak meg a súlyos emlékektől, és életük végéig viselik a következményeket. A film az indulás pillanatától követi a csoportot, bemutatja, hogyan változnak a résztvevők beszélgetései és gesztusai a néhány nap alatt, és ki hogyan éli meg, hogy újra látja szenvedéseinek helyszínét. A kamera visszafogott, de éber tekintete előtt lassan mély dráma bontakozik ki, amelyben megrázó személyes beszámolók váltakoznak a gyász néma pillanataival. Az utazás végére megkerülhetetlenné válnak azok a kérdések, amelyek az okokat és a mikéntet firtatják, s a társadalom múlttal való szembenézését sürgetik. S a történethez hozzátartozik az a riportalany is, aki nem meri névvel és arccal vállalni az interjút, mert továbbra is fél…

Mitől különleges?

A Társasutazás a magyarországi holokauszt történetét feldolgozó filmek egyik fontos darabja. Szereplői olyan emberek, akik személyesen élték át a haláltáborok borzalmait, így beszámolóik alapján első kézből ismerhetjük meg az eseményeket. A bemutatás pillanatában, 1985-ben a túlélők generációja még megszólítható, a holokauszt az élő, de sokáig tabusított társadalmi emlékezet része. Az interjúk alanyai azonban nemcsak a múltról beszélnek, de a jelenre is reflektálnak, és megosztják velünk a mindennapjaikat nyomasztó félelmeket és rossz tapasztalatokat. A filmben elhangzó kérdések súlyosak és az egész társadalmat szólítják meg, ezáltal arra hívják fel a figyelmet, hogy

a trauma feldolgozása az őszinte szembenézés nélkül nem lehetséges.

Nemcsak a múltról beszélnek, de a jelenre is reflektálnak

Hogyan készült?

A film az Objektív Stúdióban készült; a rendező a munka során vegyesen használja a különböző dokumentumfilmes módszereket. Bizonyos szereplőket jobban megismerünk, mert zárt interjúszituációban beszélnek hozzánk, de a többséghez csak néhány pillanatra kerülünk közel. Az interjúk mellett a csoport utazásán készült felvételeket látunk, ahol spontán módon, inkább az utazásszervezők által előkészített programhoz, mint a forgatás igényeihez igazítva történnek az események. A kialakuló helyzeteket ebben az esetben nem lehet pontosan kiszámítani, az operatőr és a rendező érzékenységén és ügyességén múlik, hogy mit örökítenek meg. A készítés legfontosabb eleme a jelenlét, a tartalom természetes módon határozza meg a formát. A film kronologikusan mutatja be az utazás néhány napját, és bár elsősorban az emlékezésről szól, a múltnál hangsúlyosabbnak tűnik a túlélők és leszármazottaik jelene. A táborban felvett jelenetekben a tér egyes elemei az érzelmek katalizátoraként működnek, így azt is megfigyelhetjük, milyen összetett és szoros a trauma és a hozzá kötődő helyszínek kapcsolata.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Gazdag Gyula dokumentumfilmjei iskolateremtő erejűek, az abszurd iránt érzékeny, de soha nem bántóan gúnyos hangvétel (Hosszú futásodra mindig számíthatunk, 1969; A válogatás, 1970) még ennek a súlyos témának a kapcsán is megmutatkozik. A jubileumi társasutazás ötlete eleve különös alaphelyzet, a feldolgozás sikere nagyban múlik a rendező etikai- és arányérzékén. A film azok közé a dokumentumfilmek közé tartozik, melyek Magyarországon addig tabunak számító kérdéseket tárgyaltak az 1980-as évek második felében. Ezek jelentősége azért is nagy, mert erősen hozzájárultak ahhoz, hogy a rendszerváltáshoz szükséges, nyílt és önreflexióra képes szellemi klímát megteremtsék. A holokauszt túlélőinek megszólaltatása ugyanekkor nemzetközi trendbe is illeszkedik, hiszen éppen a Társasutazás évében mutatták be például Claude Lanzmann Shoah című monumentális, interjúkra épülő alapművét.


Egy emlékezetes jelenet
 

A film drámai csúcspontja az a jelenet, amelyben a csoport tagjai meglátogatják a kivégzések helyszínét és megemlékeznek a halottakról. A néhány perces, szinte teljesen párbeszéd nélküli képsor az emlékezés formális ceremóniái mellett az egyéni gyász intim pillanatait is megörökíti. Az utazók koszorúkat helyeznek el, majd meghallgatják a rabbi gyászénekét. A katartikus élmény felszakítja a régi sebeket, és az eddig nagyon fegyelmezetten viselkedő társaságban feltörnek az érzelmek. A helyzetet mindenki máshogy kezeli, többen elsírják magukat, van, aki cigarettára gyújt, és van, aki magába roskad. Ragályi Elemér operatőr könnyű, mozgékony kézikamerával forgat, így gyorsan tud reagálni az emberek spontán gesztusaira. Jelenléte nem tolakodó, de semmi sem kerüli el a figyelmét, meglesi és ezzel kihangsúlyozza azt, ami valójában mindenki szeme előtt történik. A jelenet végén a lépcsőn ülő, csendes és szomorú idős asszony képe az egész film gyönyörű szimbóluma.

Olvass tovább!

Surányi Vera: Ezt a filmet meg kellett csinálni…, Beszélgetés Gazdag Gyulával. Filmkultúra, 1985/2, 18-21.
Bányai Gábor: Azonosság-kényszer, Gazdag Gyula: Társasutazás, Antonioni: Egy nő azonosítása. Filmkultúra, 1985/2, 22-29.
Székely Gabriella: Baleset Auscwitzban, Társasutazás. Filmvilág, 1985/2, 18-19.
Báron György: Egyszer volt… Magyar dokumentumfilmek a holocaustról. Filmvilág, 2014/10.
MMA Lexikon

A rendező

Gazdag Gyula (fotó:  NFI/Kende Tamás)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

A holokauszt 70. évfordulóján így nyilatkozott Gazdag Gyula: „Harmincegy éve, 1984 tavaszán olvastam a frivolnak tűnő apróhirdetést: a Cooptourist háromnapos társasutazást hirdet Auschwitz-ba és Birkenauba. Az abszurdnak tűnő ötlet nyomán készült el a Társasutazás című film. Amíg készült, nem tudtam, hogy az életemre is hatással lesz – a nyilvános és kevésbé nyilvános reakciók végérvényesen megváltoztatják Magyarországról kialakult képemet. Mostanában újranézve meglepődtem, hogy a mára a magyar közbeszéd részévé vált antiszemitizmussal és a zsidók állami kitaszításával kapcsolatban mennyi minden került szóba már akkor. Túlélők szólaltak meg, sokan közülük bizonyára először és utoljára. Máig örülök, hogy ehhez lehetőséget szolgáltathattam nekik.”

Plakát

(forrás: NFI)