Szalontüdő

 

Szirmai Márton rövidfilmje szívmelengető tanmese.

színes magyar rövidfilm, 2006, rendező: Szirmai Márton

forgatókönyvíró: Nagy Bandó András, Szirmai Márton, operatőr: Pohárnok Gergely, szereplők: Anger Zsolt, Ascher Tamás, Bábel István, Buzás Mihály, Czabán György, producer: Pálos György, Győri Csilla, Czabán György, gyártó: Közgáz Vizuális Brigád, 7 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

Jól öltözött üzletember áll meg egy talponállónál. Szalontüdőt és fröccsöt kér, megkapja, és leteszi az egyik asztalhoz. Rájön, hogy nincs nála evőeszköz, visszamegy érte a pulthoz. Amikor megfordul, azzal kell szembesülnie, hogy egy ápolatlan, szakállas férfi jóízűen falatozik a tányérjából. Egy pillanatra megdermed, majd amikor látja, hogy az ismeretlen továbbra sem zavartatja magát, középen szétválasztja a szalontüdőt, és elkezdi kikanalazni az étel hozzá közelebb eső felét.

Mitől különleges?

Szirmai Márton rövidfilmjét Nagy Bandó András azonos című novellája ihlette, de a történet alapjai még régebbre nyúlnak vissza. Az anekdotát eredeti formájában először Nagy-Britanniában jegyezték le a hetvenes években, szerepelt Douglas Adams Viszlát, és kösz a halakat! című regényében, s az 1989-es The Lunch Date című Oscar-díjas rövidfilmben is feldolgozták. Utóbbiban egy idős nő és egy mogorva fekete férfi keveredik bele a félreértésen alapuló szituációba egy vasútállomás büféjében. 

Szirmai verziója minden szempontból izgalmasabb: nála nincs dialógus, de nem is hiányzik, helyette képekkel, hangokkal, zenével mesél.

A karakterek hátterét is egy-egy sokatmondó snittel rajzolja meg. A főszereplőt először csak nyaktól lefelé mutatja, az arca helyett az ujjai közt pörgetett slusszkulcsot látjuk. A férfi végül kimozdul a komfortzónájából, és belép a talponálló előterébe, ahol mintha megállt volna az idő. Szirmai néhány szuggesztív közelképpel és a hétköznapi zajok, zörejek felerősítésével alapozza meg a hangulatot. A hatásvadász eszközöktől ugyanakkor tartózkodik, a kínálkozó olcsó poénokat nem üti le – ezért is működik annyira az egyetlen klasszikus geg már a stáblista után –, az idegenek csendes „párbajáról” is mindössze a két férfi arcának finom rezdülései tudósítanak. A diegetikus (vagyis a film világán belüli) zenehasználat is tanítani való: mindvégig hallható, ahogy egy utcazenész a kifőzde mellett üvegeken dobol, a játékos taktusok reagálnak a cselekményre, hol növelik, hol csökkentik a feszültséget, de közben finom iróniát is sugároznak. A csavar az anekdota végén, amely a történet korábbi változataiban sokszor csak egyszerű poénként funkcionál, Szirmainál túlmutat önmagán. A Szalontüdő a társadalmi különbségekből fakadó előítéleteinkre mutat rá, és azt sugallja, hogy kellő nyitottsággal áthidalhatók ezek a szakadékok.

Hogyan készült?

A pályáját kreatív dokumentumfilmekkel indító Szirmai Márton a Közgáz Vizuális Brigád tagjaként forgatta le első komolyabb rövidfilmjét. Több mint egy éven át kereste az autentikus helyszínt, mire Pálos György producer segítségével rábukkant a 15. kerületi Pléh Csárdára. Az ekkor már rutinos színésznek számító Anger Zsolt partneréül Ascher Tamás színházi rendezőt és egyetemi tanárt kérte fel.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Szirmai Márton talán az egyedüli a kortárs magyar rendezők közül, aki a rövidfilmes formát nem a nagyjátékfilmhez vezető ugródeszkának tekinti, hanem önálló önkifejezési formának, amelynek keretei közt kialakítható egy markáns életmű. Saját hangját, amelyet szociális érzékenység, mély empátia és groteszk humor jellemez, a Szalontüdőben találta meg, és a kritika, illetve a nézők elismerését is ez a film hozta meg a számára.

Olvass tovább!

MMA Lexikon
Soós Tamás: Abszurd humanizmus, Szirmai Márton kisfilmjei a filmhéten. Filmkultúra, 2014
Széphelyi Júlia: K2 -5 FILM - 4 irány. Filmkultúra, 2007
Kovács Bálint: Boldogság, gyere haza!, Beszélgetés Szirmai Mártonnal. Filmvilág, 2012/4, 50-51.

A rendező

Szirmai Márton 2007-ben, a Szalontüdőért kapott magyar filmkritikusok díja átvételekor (MTI Fotó: Kollányi Péter)

Tudtad?

A kisköltségvetésű film forgatásában a stáb tagjai közül sokan bizalmi, baráti alapon működtek közre – még olyan profi szakemberek is, mint Pohárnok Gergely, operatőr vagy Várhegyi Rudolf, hangmérnök.