fekete-fehér magyar játékfilm, 1963, rendező: Gaál István

forgatókönyvíró: Gaál István, operatőr: Sára Sándor, főszereplő: Moór Mariann, Drahota Andrea, Zsipi Istvánné, Csikós Sándor, Harkányi János, Kozák András, 90 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Felújítás: 4K restaurált

Miről szól?

Az utolsó nyár az egyetem előtt. Frissen érettségizett fiatalok vonulnak le a Tisza-partra. Felszabadultak, röplabdáznak, kergetőznek, bolondoznak. A Tiszába is beúsznak, a mederről felhozott sárral dobálják egymást. Annyira jól szórakoznak, hogy észre sem veszik, egyik társuk eltűnt. A keresés során saját felelősségükkel is szembe kell nézniük.

Mitől különleges?

A Sodrásban új kezdetet jelent a magyar filmben. Gaál István filmjével vált természetessé, hogy a pályakezdő rendezők saját élményanyagukból fogalmazzák meg „így jöttem” filmjeiket, és helyüket kereső, természetesen viselkedő fiatalokat válasszanak főhősnek, akik nem a hivatalos ideológia mentén élik a mindennapjaikat. A Sodrásban a hatvanas évek fiatal értelmiségének élményét ragadta torkon, akinek a szülei még földművelő parasztok voltak, de ők már városban jártak egyetemre, és így újra kellett fogalmazniuk az élethez, halálhoz fűződő viszonyukat. Társuk eltűnése szimbolikus jelentőségűvé válik Sára Sándor felkavaró szépségű képein, amiken a paraszti házak mögött már az ég felé nyújtóznak a gyárkémények.

Modernizációról, a falusi létforma háttérbe szorulásáról, és persze a felnövésről, az ártatlanság elvesztéséről szól a Sodrásban a halállal való első találkozáson keresztül.

Úttörő vállalás abból a szempontból is, hogy erkölcsi ítélkezés nélkül mutatja be a fiatalok szabadosabb szexuális életét, vagy épp a korabeli, mára megmosolyogtatónak ható szlenget („Azt hitted, beléd pörögtem?”).

Hogyan készült?

Gaál István és Sára Sándor együtt kezdték a pályájukat. Dokumentumfilmekkel, a VIT-fődíjas Pályamunkások mellett többek közt a Sodrásban előtanulmányának számító, színes filmre forgatott Tisza – Őszi vázlatokkal hívták fel magukra a figyelmet. Ekkor találtak rá az ukrán határ közelében fekvő, vásárosnaményi partszakaszra, ami azért is tetszett nekik, mert így a lehető legmesszebbre kerültek a budapesti cenzúrabizottság vigyázó szemeitől. A Bartók Béláért rajongó, később egy zseniális operafilmet (Orfeusz és Euridiké) is rendező Gaál első játékfilmjét fúgaként építette fel, a lassú folyású – nem sodró, inkább el-elmélázó – történetbe zenei passzázsokat illesztett, amikben egy parasztház berendezési tárgyait szemlélve foglalt össze egy életformát és annak közelgő elmúlását.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Sodrásban az egyik legfontosabb filmünk: ez indította el a magyar új hullámot, amivel a modernizmus frissítéseit átvevő magyar film rohamtempóban zárkózott fel az európai élvonalhoz. Az olasz neorealizmus és Antonioni ihletése a Sodrásbanon is tapintható. A magyar kritikusok némileg fanyalogva fogadták, és a bicegő dialógusokat kritizálták, de nyugaton már kitörő lelkesedés fogadta. A külföldi kritikusok a magyar kultúrpolitika béklyói nélkül ünnepelhették Sára Sándor lendületesen fogalmazott képeit, a zene, a mozgás és a ritmus tökéletes egységét. A Sodrásban máig érezteti hatását a magyar filmtörténetben, legutóbb például Mundruczó Kornél Deltáján.


Egy emlékezetes jelenet

Az anyai gyász mérhetetlen fájdalma. A parasztasszony kenyeret süt, majd kigyalogol a jegenyesor alatt a Tiszához, hogy ráfektesse a vízre a kenyeret. „Azt mondják, ahol a kenyér megpördül a vízen, ott fekszik lenn” – hangzik el a népi bölcsesség a szürkés félhomályban. A vidéken felnőtt Gaál és Sára friss hangot hozott a magyar filmbe azzal, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek a paraszti hagyományra, amely filmművészetünk egyik leggyönyörűbb, melankolikus jelenetét is megteremtette.

A forgatás

A kamera mögött Sára Sándor, napszemüvegben Gaál István (fotó: Rajnógel Imre)

Tudtad?

Gaál Istvánnak többet jelentett a Sodrásban, mint nemzedéki közérzetfilm: „A Sodrásbannal azt próbáltam bizonyítani, hogy az egyedek minősége szabja meg a közösség minőségét, vagyis hibás az az elképzelés, amely egyfajta külső ideológia segédletével, alkalmasint terror révén igyekszik a maga képére formálni az embert.” (Filmvilág, 1993/11)

Plakát

Tervező: Ernyei Sándor (forrás: MNF)