Miről szól?

Új diák érkezik az iskolába. Félénk, copfos kislány. Megtetszik neki a kórus, beveszik. Alapelv, mondja az igazgató, hogy mindenkit felvesznek az országelső kórusukba, amely sorra nyeri a versenyeket. A tanárnő, a kedves Erika néni, akit a szülők is, a diákok is körberajonganak, az első próba után mégis letiltja az éneklésről. Azt kéri tőle, csak tátogjon, ne húzza vissza a többieket. A versenyen azonban a kisdiákok fellázadnak.

Mitől különleges?

A Mindenki erénye, hogy miközben könnyed, pazar ritmusú történetet mesél el, amely megemeli a néző lelkét, komoly pedagógiai kérdéseket feszeget, többek között a versenyszellem káros mellékhatásairól. Az összefogás erejéről mesél, és arról, hogy a gyerekekben talán még megvan az ösztönös igazságérzet, amelyet felnőttkorukra, ha boldogulni akarnak, úgyis félretolnak majd a hétköznapi kompromisszumok kedvéért. A Mindenki lezárása átlép a mese birodalmába, ahol a diákok fellázadnak a tanáruk ellen, de épp azért markolja olyan erősen a szívünket, mert felkelti a reményt, hogy talán így is lehetne kezelni a konfliktusokat, és a nosztalgiát ébreszt a gyerekkorunk iránt: lehet, hogy mi is ilyenek voltunk?

De közben bölcs is, mert tudja, hogy lázadni csak csendben érdemes, ha a hatalom elhallgattat valakit, mert a szavakat úgyis kiforgatják. És tudja azt is, hogy ez a mindenki számára elérhető, de sokakat kirekesztő látszatdemokrácia a legrosszabb választás a tanárnő részéről. Pedagógiailag is, hiszen önértékelési zavart szül azokban, akiket látszólag egyenlőként beemel a többiek közé, de a hallgatással megaláz, másrészt politikai szempontból is, hiszen a jutalmazási rendszerrel (csoki és svédországi utazás) épp arra nevel, hogy az előnyökért cserébe félretegyük az erkölcsi aggályainkat – és akkor mindenkinek jobb lesz. A kórus nyerni fog, és minket is befogad a közösség – ezzel a túlontúl ismerős kompromisszummal szállnak szembe a gyerekek.

Hogyan készült?

Deák Kristóf a westminsteri egyetem rendező szakán végzett. Sokáig vágóként dolgozott Angliában, a Mindenki alapját adó történetet egy svéd lakótársától hallotta, akinek az énektanárnője a szemébe mondta, hogy nem elég jó, és ez kisgyerekként letörte őt.

Deák tudatosan készítette elő a kisfilmje útját az Oscarig. A rövidfilmes Oscar speciális kategória, ahová nem az egyes országok nevezik a filmeket, hanem bizonyos fesztiválok megnyerésével kvalifikálhatják magukat a kisfilmek. Deák pedig nem csak a közismert, A-kategóriás, hanem több más Oscar-kvalifikáló fesztiválra benevezte a Mindenkit, amely végül a chicagói gyermekfesztivál fődíjával nyerte el a nevezés jogát.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Egy emlékezetes jelenet

A néma lázadás. A kórus nyilvánosan szegül szembe a tanárnővel, amikor az egész csoport kiáll elhallgatatott társa mellett, és csak tátogja a darabot. Balázs Árpád Bodzavirág című kórusművét éneklik, amit Nemes Nagy Ágnessel írt egy közös balatoni nyaraláson. A Mindenkihez fia, Balázs Ádám filmzeneszerző írta át a darabot, amit a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa énekelt el.

A rendező, a producer és a szereplők

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer az Oscar-gálán (MTI/EPA/Paul Buck)

A film szereplői együtt drukkoltak az Oscar-díj átadásának éjszakáján (MTI Fotó: Kallos Bea)