Hollókő egyetlen vasárnapjában ott a magyarság történelme. Az eltűnőben lévő népszokásokat a maguk természetes közegében láthatjuk. Szőts István filmje.
fekete-fehér magyar dokumentumfilm, 1955, rendező: Szőts István
operatőr: Herczenik Miklós, 29 perc
Miről szól?
Nógrád lankás tájain még állnak az egykori várak magas kőfalai. A környező falvak lakói évszakról évszakra művelik a földjeiket. Az állataik ugyanúgy legelésznek, mint évszázadokkal korábban. A hagyományok segítették az itt élőket átvészelni a történelem viharait. Az 1955-ben készült dokumentumfilm Hollókő akkor még élő népszokásait mutatja be.
Mitől különleges?
A Kövek, várak, emberek egy kicsiny falu egyetlen napján keresztül a magyarság évezredes sorsáról mesél. A bemutatott népszokások az emberi élet legfontosabb állomásaihoz kapcsolódnak, a születéstől egészen a halálig. Az alig harmincperces dokumentfilm a hatalmas témát nagy erővel és mély együttérzéssel ragadja meg.
Szőts István a magyar néplélek lényegét kutatja.
A történelmi visszatekintést, az idézett Balassi-strófák emelkedett mondatait a békésen legelésző kecskék és a rájuk vigyázó pásztorok képei kísérik. Az egyetemes emberi élet szépségét a paraszti lét bölcs egyszerűsége, a drámai sorskérdések komolyságát a hétköznapok humora ellenpontozza.
Az arcok, a mozgás, a zene és a táj megbonthatatlan egysége
Hogyan készült?
Szőts István sosem volt hajlandó megalkudni a mindenkori hatalommal. Az elveihez és művészi szabadságához következetesen ragaszkodó alkotó a pályakezdésétől folyamatosan, rendszerektől függetlenül összetűzésbe került a cenzúrával. Emiatt sajnos számos nagyszabású filmterve maradt papíron, vagy csak torzóban készülhetett el.
Erre a szomorú sorsra jutott a magyar néprajz értékeit bemutatni szándékozó Bölcsőtől a koporsóig is. Szőts István eredeti elképzelése az volt, hogy az utolsó utáni pillanatban dolgozza fel a magyar falvak hagyományos életét. Négy évszakon keresztül, három generáció szemszögéből láthattuk volna a fontosabb magyar tájakat és ünnepeket. A nagyívű tervnek végül csak „kicsinyített változata” készülhetett el, ez lett a Kövek, várak, emberek.
A Rákosi-rendszer a szavak szintjén ugyan támogatta a népi kultúrát, a hagyományos értékek előtérbe helyezése azonban ellentétes volt a modernizációt és szép új jövőt hirdető hivatalos irányvonallal. Szőts István így kénytelen volt egy rövid dokumentumfilmbe átmenteni az eredeti ötleteit. Hollókő akkoriban még nem volt kiemelt műemléki helyszín. A Kövek, várak, emberek a falu vasárnapját így a maga természetes közegében mutatja be.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A hivatalos kultúrpolitika látványosan mellőzte Szőts István dokumentumfilmjét. A Kövek, várak, emberek szándékosan eldugva, egy feledhető cseh vígjáték kísérőfilmjeként került a hazai mozikba. Az alkotás az 1956-os Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjat kapott, a külföldi kritika elismerően nyilatkozott róla. Nemcsak értékes néprajzi forrás, de vizuálisan is az egyik legszebb magyar dokumentumfilmünk. Kozmikus nézőpontja miatt pedig örökké aktuális és érvényes marad.
Egy emlékezetes jelenet
Az italozás és a tánc vidám forgatagát váratlan harangszó szakítja félbe. A falubeliek között gyorsan terjed a hír, meghalt egy idős néni. A mulatság félbeszakad, ám egy pillanat múlva újra felcsendül a zene. A halál az élet szomorú, ám törvényszerű velejárója. Szőts István filmjében az arcok, a mozgás, a zene és a táj megbonthatatlan egységbe forrnak. A rögzített életképekkel és epizódokkal, a kisebb-nagyobb történések hibátlan összefogásával a Kövek, várak, emberek örök nagy emberi témákról beszél, mély empátiával és tisztelettel, mégis könnyedén.
Olvass tovább!
MMA Lexikon
Szőts István: Ember a havasokból. Filmvilág, 1990/1, 48-57.
Pintér Judit: A példa képei, Pályatársak Szőts Istvánról. Filmvilág, 1998/6, 16-22.
Fazekas Eszter–Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szőts és a történelem. Filmvilág, 1998/6, 23–25.
A rendező
A idős Szőts István (forrás: MNFA Fotótár)
Adatlapja a Filmkeresőn