fekete-fehér dokumentumfilm, 1970, rendező: Schiffer Pál

operatőr: Andor Tamás, 40 perc

Miről szól?  

Az 1950-es évektől, Magyarország keleti régióiból indulva, dolgozók tömegei ingáztak az otthonuk és a többszáz kilométer távolságra található munkahelyük között. Ezek a férfiak hét közben általában munkásszállásokon laktak, de hétvégén felszálltak a Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő, baljós nevű „fekete vonatokra”, hogy hazautazzanak. A gyárakban és az építkezéseken valamivel többet kerestek, mint amit a szabolcsi falvakban működő téeszek kínáltak volna nekik, de mégsem eleget ahhoz, hogy a mélyszegénységben élő nagycsaládok helyzete ezzel megoldódjon. A huzamos távollét és a kimerítő utazgatás miatt ráadásul nemcsak a magánéletük romlott meg, de a túlzsúfolt szerelvényeken nyomorgó, végsőkig elcsigázott emberek között is gyakoriak voltak a konfliktusok.

Mitől különleges?

A Fekete vonat az egyik első azoknak a dokumentumfilmeknek a sorában, amelyek társadalomtudományos témákat dolgoztak fel az 1970-es években. Olyan különleges helyzetet mutat be, melyen keresztül sűrítve szemléltetheti egy nehéz körülmények közé született, hátrányos helyzetű csoport életét. A téma összetettségét jól illusztrálják a filmben elhangzó beszélgetések, amelyekben a leszakadó gazdasági térségektől az oktatáson át a családi viszonyokig és az alkoholig számos probléma előkerül. A filmben megjelenő karakterek erősek, kilátástalanságuk szembeötlő, ezzel a mű a Kádár-kor egyik fontos lenyomata lett.   

Hogyan készült?

Ifj. Schiffer Pál és Andor Tamás operatőr komolyabb terepismeret nélkül, ösztöneikre hagyatkozva vágtak a súlyos téma mozgóképes feldolgozásába. Bár nem ők voltak az elsők, akik foglalkoztak a kérdéssel, hiszen az ingázásról készült néhány évvel korábban Gaál István Oda-vissza (1962) című alkotása is, filmjükön mindvégig érződik a városi értelmiségi fiatalok őszinte, de kissé arrogáns döbbenete, akik először szembesülnek a megrázó valósággal. A kétnapos forgatás során elsősorban a mozgó vonaton és a munkások otthonaiban, az újfehértói kocsmában és a romatelepen rögzítettek interjúkat. Elsőként az utazó férfiakat, majd azok hozzátartozóit kérdezték a hosszú évek, akár évtizedek óta folytatott életforma előnyeiről és hátárnyairól. A koszos, zsúfolt fülkékben elhangzó őszinte vallomások mintegy párbeszédben állnak a nehézsorsú nők és elhanyagolt gyerekek tapasztalataival.

A romos, komfort nélküli lakhelyek kíméletlenül megmutatják a szegénység fizikai formáit, amik a jobb életért küzdő munkások fáradozását kimondatlanul is reménytelennek nyilvánítják.

A helyzetet bonyolítja, hogy a filmesek kérdései nem mindig semlegesek, sokszor a saját szempontjukból érvényesnek tartott ítéletet fogalmaznak meg. Schiffer rangot adó, első igazi sikere lett ez a film.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Fekete vonatot egy évvel a társadalomtudományi szemlélet és módszerek mozgóképes bevezetését szorgalmazó Szociológiai filmcsoportot! című kiáltvány megszületése után mutatták be, azonban az abban megfogalmazott elveket nem követi mindenben, így például az interjúszituációk miatt nem kerülheti el a dramaturgiai beavatkozást. A Balázs Béla Stúdióban készült film ezzel együtt a szociográfiai igényű dokumentumfilmek történetének egyik fontos darabja lett, és nagy szerepe volt abban, hogy az 1970-es években a szegénységgel és a kisebbségekkel kapcsolatban meginduló tudományos kutatások iránt a szélesebb közönség is érdeklődni kezdett. Ifj. Schiffer Pál később is gyakran foglakozott a társadalom perifériáján élők, különösen a roma kisebbség helyzetével. A Cséplő Gyuri (1978) szintén egy olyan roma fiatalról szól, aki a városban próbál szerencsét, de a rendezőnek van olyan munkája is, amely éppen a Fekete vonat egyik szereplőjéhez tér vissza tíz évvel az első találkozás után. A pártfogolt (1981) című filmben a korábban még kisgyermekként nyilatkozó Kitka Jánost láthatjuk tizenhét éves kamaszként, ahogy próbálja megtalálni a helyét a világban.


Egy emlékezetes jelenet

A film záró képsorain egy zsúfolásig megtelt munkásvonat indul Budapest felé. Ezek a felvételek kissé eltérnek az előzőktől, hiszen itt már nem kötött formájú interjú-szituációban látjuk az utasokat, a kamera mintegy szabadon és némán bolyong közöttük, elsősorban azt rögzítve, amit váratlanul meglát. A bizonytalannak tűnő, kiszámíthatatlan mozdulatok a nehéz forgatási szituációból fakadnak, hiszen a 16 mm-es ARRI-B1 kamerával dolgozó operatőrnek, Andor Tamásnak rendkívül szűk helyen, egymáshoz szoruló emberek között kellett mozognia. A jelent erejét a valóság sokkoló ábrázolása, az expresszív képek és a keresetlen természetesség adják. A sörrel ácsorgó, daloló, magukba mélyedő vagy éppen alvó munkások drámája azért bontakozik ki olyan megrendítő erővel, mert a korábban elhangzottak alapján tudjuk, milyen végtelenül fáradtak lehetnek, és milyen súlyos lelki terhek nyomasztják őket.

A rendező

Schiffer Pál (forrás: MNF)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

„Azt mutatta föl, amivel a hatalom gyakorlóinak – és a törekvő polgároknak – leginkább kínos volt szembenézniük. És mivel háklis volt arra, hogy a kép, amit felmutat, ne csupán esetlegesség legyen, hanem a társadalom szerkezetébe ágyazott jelentős igazság, a témák megkeresésében, a környezeti jellemzők felmutatásában támaszkodott a szociológusokra. Igényesség volt ez a kapcsolatteremtés. Mert hisz nem csak a maga meglátásait akarta elmondani, hanem a kritikus és érzékeny lelkiismeretű emberek nevében is kívánt szólni. Mozgósítani akart.” (Juhász Pál)

Plakát

(forrás: MNF)