Elégia

 

Az ember és a ló ősi kapcsolatából mára szinte semmi sem maradt. Huszárik Zoltán lírai kisfilmje egyszerre búcsú és a modern élet sokkoló látlelete.

színes magyar rövidfilm, 1965, rendező, forgatókönyvíró: Huszárik Zoltán

operatőr: Tóth János, 19 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

A teljes film elérhető itt (a Videotóriumon csak oktatási intézmények számára):

 

Miről szól?

Az emberiséget évezredek óta szolgáló lovak szép lassan kiszorultak a modern világból. Az alig húszperces, háromtételes mű lírai hangvételű, megható búcsú e nemes állatoktól. Az eltűnő természeti táj melankóliáját a nagyvárosi élet dinamikus képei váltják. A lezárás megrázó és elgondolkodtató. 

Mitől különleges?

Az Elégia az egyértelműen követhető történet helyett költői eszközökkel és erős képi asszociációkkal ragadja meg a témát. Nincsenek párbeszédek, a szavak szerepét a zenék és zörejek veszik át. A hagyományos ok-okozati kapcsolatok fellazulnak. A tér és az idő szabadabban kapcsolódnak egymáshoz. Az aprólékosan kidolgozott szimbólumrendszer összetett és mély, mégis könnyen érthető. Huszárik Zoltán költészetté varázsolja a filmet. Mintha gondosan egymás mellé rendezett szóképek kelnének életre, a gyorsan vágott, rövid szekvenciák nagyobb egységekbe rendeződnek és szorosan összekapcsolódnak. Az Elégia

a természet pusztulásáról, a régi hagyományok és értékek eltűnéséről beszél. 

A lovakkal a rendező elénk tart tükröt. A modern kor embertelen sterilitása élesen kirajzolódik a városi felvételeken. A különféle művészeti ágak szerves egységbe forrnak a képeken. A szokatlan beállítások feszültségét a gyönyörű állóképek ellenpontozzák. A zene nem egyszerűen kíséri, hanem további jelentésekkel gazdagítja a kompozíciókat. Az Elégia szavakkal kifejezhetetlen érzéseket kelt, a látottak továbbgondolására invitál.

Elénk tart tükröt

Hogyan készült?

Az Elégia a kompromisszumok nélküli kísérletezést támogató Balázs Béla Stúdióban készült. A film alapötletét Nagy László 1963-as verse, a Búcsúzik a lovacska ihlette. A kiválóan rajzoló Huszárik Zoltán a forgatás előtt számos vázlatot készített. A mű különleges képi világát az operatőr Tóth Jánossal együtt dolgozták ki. A zenét Durkó Zsolt szerezte.


Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A divathullámok és filmes áramlatok felett álló Huszárik Zoltán különleges alkotói világához új filmnyelvi megoldásokat keresett. Az Elégia e folyamat fontos mérföldköve. Olyan egyedülálló mozgóképes kísérlet, mely új filmes látásmódot teremtett. Az alkotás elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját, és szélesebb körű ismertséget hozott a rendező számára. Az Elégia nemcsak az egyetemes filmtörténetben is jelentős Szindbád előtanulmánya, de saját jogán is egy lenyűgözően eredeti, örökérvényű mestermű.  


Egy emlékezetes jelenet

A természeti tájból a modern városba kerülve a ló szerepe alapvetően megváltozik. A képek a vidámparkok világát és a templomok freskóit egyszerre idézik, amit a kísérőzene is érzékeltet. A szent és a profán különös kettőssége az érzékeinken keresztül ragadja meg azt a szerteágazó folyamatot, ahogyan az egykor mélységesen tisztelt állat egyszerű cirkuszi látványossággá válik. Huszárik e sajátos kifejezésmódjával könnyedén, mégis elemi erővel képes univerzális érvényű kérdéseket szegezni a nézőnek. 

Ezt is nézd meg!

Videoesszé a film rendezőjéről: 

Olvass tovább!

MMA Lexikon
Ember Marianne: Elégia, Huszárik Zoltán filmjeiről. Filmkultúra, 1983/2, 49-55.
Huszárik Zoltán, Elégia. Filmkultúra, 1965/3, 29–36.
Somlyó György: Filmek versben elképzelve, Terelőutak Huszárik Zoltán kisfilmjeihez. Filmkultúra, 1978/1, 47-55.
Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró, Huszárik Zoltán filmjeiről. Filmvilág, 1982/1, 3-7.
Bakos Gábor: Gaál István – A kézműves képíró

A rendező

Huszárik Zoltán (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Tudtad?

A film operatőrét, Tóth Jánost már gyermekkorától ösztönösen vonzotta a képkészítés, a mozi varázsa. „A legnagyobb kincsem volt – a leltári kukker. Szétszedtem, és a lencsével gyűjtögettem a napfényt... Figyeltem a fényt és az árnyékokat... Leírhatatlan élmény volt például egy fa mozgó árnyképe a fehér falon... Kis üveglapokra írtam, rajzoltam, és tükörrel kivetítettem. Ilyen játékaim voltak gyermekkoromban: ez vonzott... Hartán búzát rakodtunk. A malmosnak mozija is volt. Kértem, vigyen föl a gépházba. Ott egy darab filmet kaptam ajándékba. Ereklyeként őriztem. Kilenc-tíz éves lehettem akkor.”