Miről szól?

A Daliás idők Arany János Toldi-trilógiájának (Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme) képzőművészeti eszközökkel történő szabad adaptációja, amellyel Gémes József a 14. századi, az Anjou-ház idején virágzó magyar lovagkornak akart emléket állítani. Arany János a Toldi szerelme című részt Daliás idők címmel is megírta, innen Gémes filmjének címe.

Miért különleges?

Az egyik legszerzőibb magyar egész estés animációs film, amelyre Gémes József úgy hivatkozott, mint „rendezői Toldi-vízió”, „hosszú egyedi film”. A Daliás idők két verzióban készült el: az eredeti terv szerint a filmhez nem íródott kísérőszöveg, csupán a festett képek és egy szimfonikus zenekar által előadott kísérőzene kombinációjával adta volna elő a Toldi-trilógiában megírt eseménysort. Azonban, hogy a nagyközönség számára könnyebben érthető legyen, forgalmazási megfontolásokból a filmhez utólag készült egy cselekményt összefoglaló prózai narráció, amelyet az idős Toldi szájából hallunk, Szabó Gyula hangján. A film zeneszerzője Decsényi János volt, akinek ez volt az egyetlen animációhoz írt filmzenéje. A zenét nem előre, hanem az animált képsorokhoz utólag komponálta meg. Kísérőzenéjében fontos szerepet kaptak a jelenetekben megtalálható ún. „szinkronpontok”, azaz a hangsávon a zajjal, zörejjel járó történések is hangszerek segítségével szólalnak meg (pl. dárdák suhogása, lóvágta, fegyvercsörgés).

Az egyik legszerzőibb magyar animációs film

Hogyan készült?

A film különleges festményanimációs technikával készült. Gémes József korábbi filmjeiben is előszeretettel használta ezt a technikát, azonban rövidfilmjeiben még akrilfestékkel dolgozott. Olajfestéket először a spanyol Moro Stúdió vállalat részére 1974-1975 között a Pannónia Filmstúdióban bérmunkában készített Cantinflashow című történelmi ismeretterjesztő rajzfilmszéria egyik epizódjában használt. A sorozat a népszerű mexikói filmkomikus, Mario Moreno által játszott furfangos szegénylegény, Cantinflas kalandjainak rajzfilmváltozata. A sorozat Velázquez című epizódjában a híres madridi szépművészeti múzeumban, a Pradóban kiállított barokk festmények kelnek életre, és beszédbe elegyednek a képtárba betévedő Cantinflasszal. A Daliás idők monumentális alkotói munka eredménye. 

A 60 000 cell-lap és a 600 háttérkép a 19. század végi magyar festészet historizáló képeinek patinás stílusát és a romantikus naturalizmus színkultúráját viselik magukon. A képek főként Markó Károly, Benczúr Gyula, Paál László, Madarász Viktor, Mednyánszky László és Fényes Adolf festményeinek világát idézik. A rendhagyó animációs technikában nehézséget jelentett, hogy az olajfesték csak rendkívül lassan, több nap alatt száradt meg a cellulóz alapú felületen, így a film gyártási ideje is elhúzódott. A négy év leforgása alatt készített másfél órás filmen tíz tervező–animátor dolgozott, akik egy-egy jelenetet önállóan festettek végig. (Emiatt a film stílusa némileg egyenetlen.) A festést igen alapos gyűjtőmunka előzte meg a korabeli díszítőművészetről, címerekről, használati tárgyakról, öltözet- és hajviseletekről, fegyverekről.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az eredetileg festőnek készülő Gémes József az Iparművészeti Főiskola első animációs osztályában végzett, amely 1961-ben indult „nulladik” évfolyamként a Díszletfestő Tanszéken. Évfolyamtársai voltak Bleier Edit (későbbi felesége) és Richly Zsolt, tanárai Nepp József, Csermák Tibor és Cseh András. A festészeti technikákkal alaposabban a főiskolai tanulmányai során ismerkedett meg, és ezeket számos rövidfilmjében alkalmazta (Koncertissimo, 1968; Díszlépés, 1970; Temetés, 1970). A Pannónia Stúdió számos egész estés filmben és sorozatban, köztük a külföldi megrendelésre készült produkciókban (Hugó, a víziló, 1973; CantinflaShow, 1974) alkalmazta technikai rendezőként fölényes animációs szakmai tudása és az új technikák iránti fogékonysága miatt (Gémes az elsők között volt, aki már a nyolcvanas években számítógépes programokkal konstruált animált mozgássorokat készített Magyarországon).

A Daliás idők a Pannónia Stúdió olyan kísérletező szellemű egész estés animációs filmjeinek vonulatába illeszkedik, amelyek a gyerekeknek szánt populárisabb filmek hagyományával szakítottak, mint például a dokumentarista filmmusical Habfürdő (1979), a Grimm-mese szatirikus átirata, a Hófehér (1983), vagy a mitikus fantasy Fehérlófia (1981).

Egy emlékezetes jelenet

Ugyan a Daliás időkben meghatározóak a tömegjelenetek és a csaták látványos totálképekben való ábrázolása, a felvételi trükkökben leggazdagabb és vizuálisan legeredetibb jelenete Toldi Miklós elmenekülése a szülői házból és bujdosása a nádasban, miután az elhajított malomkővel véletlen meggyilkolja bátyja egyik vitézét. A film romantikusabb, akadémikusabb stílusú jeleneteitől eltérő módon itt az absztrakt expresszionizmus dominál. Az egy-egy színnel megfestett nádas sziluettjének zaklatott gyorsmontázsa és a szubjektív kamera expresszív módon érzékeltetik a menekülő fiú meghasonlott lelkiállapotát, aki „Mint a hímszarvas, kit vadász sérte nyillal, / Fut sötét erdőbe sajgó fájdalmival…” 

A rendező

Gémes József a Daliás idők című kiállításon, amellyel meglepetésként kedveskedtek neki 70. születésnapja alkalmából a 9. Kecskeméti Animációsfilm Fesztiválon, 2009-ben (MTI Fotó: Újvári Sándor) 

Plakát

(forrás: NFI)