Az Apokalipszis gyermekei I–II.

 

A rendszerváltás után meginduló kelet-európai népvándorlás története, amikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy Budapest a keletiek és a nyugatiak számára is a legélhetőbb város lesz.

színes magyar dokumentumfilm, 1992, rendező: Fekete Ibolya 

operatőr: Szalai András, Jancsó Nyika, Bucsek Tibor, 111 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

1990, a rendszerváltás után. Jurijt és Vagyimot csempészek viszik magukkal, hogy kelet-európai turné ürügyén vám nélkül hozhassanak át benzint az országhatárokon. A két utcazenész fellázad, és Budapesten marad. Nappal köztereken, este kocsmában zenélnek, Nyugatról jött lányokkal találkoznak. Egy pillanatra úgy tűnik: Budapest a keletiek és a nyugatiak számára is a legélhetőbb város, izgalmas, kulturális és politikai menedék.

Mitől különleges?

Fekete Ibolya dokumentumfilmje pillanatkép a rendszerváltások után felbolydult Kelet-Európáról, amikor a szovjet blokk állampolgárai megindultak nyugat felé a jobb élet reményében, de sokan csak Budapestig jutottak el. Lenyomata a változást, az utazás, a mozgás szabadságát megélő keleti emberek vágyainak, hitének, ábrándjainak. A rendező kamerája előtt elképesztő sorsok sodródnak össze: a zenészek mellett találkozunk a Jugoszláviába igyekvő, de a határon visszafordított, ezért a KGST-piacon áruló orosz gépészmérnökkel, a sugárfertőzött minszki fiúval, és nyugatról jött lányokkal, a brit Maggie-vel és az amerikai Susannel, akik az unalmas, kispolgári jólét elől jöttek a lázadónak látott vadkeletre.

A kétrészes, két év alatt forgatott film az ő világ- és Kelet-Európa-képük alakulását is izgalmasan követi nyomon, ahogy a családalapításkor mindketten a nyugati létbiztonságba utaznak vissza, és az átalakuló Budapestet is egyre inkább a nyugati, koszos, sztenderdizált metropoliszokhoz hasonlatosnak látják. A szereplőiről beszélőfejes portrékat közlő, de zenés, lírai betétekkel kiegészített film azt is feszegeti,

miként tudják megélni a szabadságot a sokáig diktatúrában élő emberek, áthidalható-e a Kelet és a Nyugat közti szakadék, 

megtalálhatja-e a helyét, közönségét egy művész egy más világban.

A jobb élet könnyen elérhetőnek tűnt a keleti blokk lakóinak szemében

Hogyan készült?

Fekete Ibolya 1990-ben, szinte rögtön a rendszerváltás után kezdte dokumentálni a határok megnyílásával meginduló, újkori népvándorlást. A rendező a Kazinczy utcai rockkocsmában, a Bolse Vitában találkozott Jurijjal, és kezdte el felgöngyölíteni a Budapestre szakadt utcazenészek történetét. Végül egészen Brightonig követte Jurijt, ahol gyereket vállalt Maggie-vel. A kétrészes dokumentumfilm első epizódját, a Budapest rendezőpályaudvart 1990 és 1991, míg a másodikat, az Ideiglenes megállókat 1991 és 1992 telén forgatta. A két, egyórás filmet egymás mellé szerkesztő mozis változatot, Az apokalipszis gyermekeit az 1992-es Filmszemlén mutatták be, majd egy hónappal később a tévében is levetítették.


Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az Apokalipszis gyermekei a rendszerváltás értékes kordokumentuma, amely nemcsak a szabadság frissen jött mámorát örökíti meg, amikor a szebb, jobb, nyugatibb élet könnyen elérhetőnek tűnt a keleti blokk lakóinak szemében, de ennek az illúziónak a gyors megrepedezését is. Fekete Ibolya pár évvel később első játékfilmjét, a Bolse vitát is a Magyarországon átutazó oroszok történetéből forgatta. A dokumentarista játékfilmben Jurij önmagát játszotta el.




Egy emlékezetes jelenet

A dokumentumfilmben mellékszerepet kapó minszki fiú először azzal ejti zavarba a magyar nézőt, hogy úgy beszél Budapestről, az élhető életről, ahogy a magyarok szoktak a nyugati nagyvárosokról. Szerinte a szovjeteket a totális közöny, a fásultság jellemzi, beletörődés a sorsukba, cselekvésképtelenség. Ez alól ő sem kivétel: pesti kocsmákban múlatja idejét, mert lejárt a tartózkodási engedélye, de nem mer a hatóságokhoz fordulni – húsz év a KGB figyelő szeme alatt kiölte belőle az intézményekbe vetett bizalmat. Végül, szinte mellékesen derül ki, hogy ő is a csernobili katasztrófa áldozata. Sugárfertőzött, bár nem kapott akkora dózist, mint a családja. „Nálunk, Belorussziában mindenki radioaktív” – mondja, és egy komplett generációról, élethelyzetről ad pontos kórképet. „Nincs mit csinálni, most már késő. Én egy jövőtlen ember vagyok.

Olvass tovább!

MMA Lexikon
Bikácsy Gergely: Az Apokalipszis gyermekei, Beszélő, 4.évf., no 12.

A rendező

Fekete Ibolya a 2019-es Budapesti Klasszikus Film Maratonon (fotó: Chripkó Lili) 
Adatlapja a Filmkeresőn