A másik ember iránti féltés diadala

 

Buharovék kézműves kísérleti filmje olyan szürreális lázálom, amely szórakoztatva nyomaszt.

színes magyar játékfilm, 2000, rendezte: Igor Buharov és Ivan Buharov, Nyolczas István, Horváth László

forgatókönyvíró, operatőr: Igor Buharov és Ivan Buharov, szereplők: Madaras Józseg, Bujdosó Ági, Horváth László, Márkus Judit, Gut István, Bagdi István, 80 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Miről szól?

A 40 Labor kísérleti filmjének nincs koherens története, csak karakterei és cselekményfoszlányai. Ami biztos: egy vidéki, tanyasi környezetben játszódik, és legfontosabb szereplője egy középkorú, szobatudós férfi, aki állítása szerint feltalálta a nulla idős algoritmust. A faluban közben különös események zajlanak, a CFC nevű rejtélyes intézmény emberei különféle kísérleteket végeznek a lakosokon. A cél engedelmességre, a szabályok betartására szoktatni az embereket. A tudós szerint ténykedésük összefügg egy mitikus állat, a vízibornyú megjelenésével.

Mitől különleges?

A másik ember… négy alkotó közös munkája: a Buharov „testvérek” (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor), Vasile Croat (Horváth László) és Nyolczas István írói, rendezői, dramaturgjai, jelmez- és díszlettervezői, illetve (Croatot leszámítva) operatőrei is a filmnek, amely laza trilógiát alkot első közös egész estés produkciójukkal (A Program, 1998) és a Buharovék által jegyezett Lassú tükörrel (2007).

Nemcsak a sajátos munkamegosztás, de a kivitelezés is a kézműves amatőrfilmek világát idézi, azzal a jelentős különbséggel, hogy A másik ember… esetében a technikai tökéletlenség nem, vagy nem csak az anyagi korlátokra vezethető vissza – része a koncepciónak. Míg a lelkes amatőrök többnyire egy-egy népszerű műfajt próbálnak korlátozott erőforrásaik és képességeik alapján imitálni, addig Buharovék a különféle zsánerelemeket – a posztapokaliptikus drámáktól a sci-fin át a krimiig – nem másolni, hanem dekonstruálni akarják.

Először csak reflektálnak a bevett vizuális és nyelvi kódokra, majd roncsolják és ki is forgatják azokat. Önmagukban akár még értelmezhetőek is lehetnének a jelenetek a hagyományos történetmesélés szabályai szerint, a kirakós darabjaiból azonban nem lehetséges egy kerek egészt kirakni. A másik ember… a zűrzavaros cselekménynek, az abszurd párbeszédeknek, a látomásos képeknek, az animációs betéteknek és a zörejzenének köszönhetően

egy olyan szürreális lázálmot idéz meg, amely egyszerre nyomasztó és szórakoztató.

A szürrealista-avantgárd irányzat örököse

Hogyan készült?

A film, ahogyan arról a stáblista is tanúskodik, valóban egy kollektív alkotófolyamat végeredménye. A szerepek többségét amatőrökre és a stábtagokra bízták – feltűnik Vasile Croat és az egyik zeneszerő, Bujdosó János is –, de a tudóst egy profi színész, a már nagybeteg, tolószékbe kényszerülő Madaras József alakítja. A 40 Labor első közös munkájával (A Program) ellentétben ezúttal készült forgatókönyv, amelyhez 70–80 százalékban hűek is maradtak. A jeleneteket egy Super 8-as kamerával rögzítették, majd felnagyították 35mm-re, hogy a mozik is vetíthessék.



Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A másik ember iránti féltés diadala nagyban támaszkodik a többek közt Erdély Miklós, Bódy Gábor és Tóth János nevével fémjelzett magyar kísérleti filmes hagyományra, de ugyanennyire örököse a mozi hőskorában gyökeredző szürrealista-avantgárd irányzatnak is. Különlegessé teszi játékossága, hipnotikus erejű képei és megfejthetetlensége.



Egy emlékezetes jelenet

Az alkotók egyik legihletettebb megoldása, hogy nem csupán kreálnak egy saját monda- és mesevilágot – főszerepben a vízibornyúval –, de hitelesítik is azt a legendás Magyar népmesék animációs sorozat narrátorával, Szabó Gyulával, aki itt ugyanolyan mély átéléssel adja elő az abszurd történeteket, mint az igazi meséket. A visszamaradott, „váltott gyerek” alakja ugyan megtalálható a Benedek Elek által gyűjtött népmesékben is, de itt új kontextusba kerül, mert a film egyik rejtélyes szereplőjének, a mélynövésű Yuku Paraxnak feleltethető meg.

Tudtad?

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet négyesben filmet rendezni, az alkotók egyike ezt a választ adta: „Szerintem nagyon egyszerű a dolog. Ha egy embert kiválasztasz rendezőnek, és neki kell csinálnia a dolgokat, nagyon kevés energiája marad. Nálunk, ha valaki elfárad, a másik átveszi a munkát, és a rendezői szemlélet csak gazdagodik azzal, hogy négy ember jegyzi a filmet. Főként, ha a négy ember között maximális egyetértés van. Úgy is el lehet képzelni, hogy ez a négy ember végül is egy ember – egy emberként gondolkozik.” (Teljes interjú: Filmkultúra, 1998)