DVD-ink online is megvásárolhatók: 

Bookline
despot.hu
Flaccus Könyvesbolt
Írók Boltja
Kultúrbarlang
Líra
Xpress

Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Stroheim, az öntörvényű zseni

Muszatics Péter |

A Cinémathèque française márciusban retrospektívet szentel Erich von Stroheimnek. A bécsi születésű rendező-színész műveiben számos osztrák és magyar utalás van. Az alábbiakban Muszatics Péter Bécs, Budapest, Hollywood című könyvéből közlünk egy róla szóló részletet.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton kurátora Stroheim Lehár-adaptációjáról, A víg özvegyről is ír a Kossuth Kiadónál 2018-ban megjelent művében, amely Közép-Európa és Hollywood számos izgalmas kapcsolódási pontját mutatja be.

A VILÁG LEGJOBB RENDEZŐJE

Tíz évig, 1919 és 29 között rendezett filmeket Erich von Stroheim. Előtte is, utána is színész volt. A kalandvágy hajthatta; 1909-ben emigrált Amerikába. Huszonnégy éves volt ekkor. Ifjúkoráról nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy nem volt arisztokrata származású, és katonatisztként sem szolgált az osztrák-magyar hadseregben, bármit is állított magáról. A bécsi kispolgár-gyermek, hűen szülővárosa szokásaihoz, először a Selbstinszenierung művésze lett: megalkotta önmaga képét.


Kezdetben önmagáról talált ki történeteket. Hol bécsi, hol porosz eredetűnek adta ki magát. Fölvette a titokzatos arisztokrata maszkját. Erich Stroheim hozzáillesztette a „von” szócskát a nevéhez, így lett ismert, a legelső filmsztárok egyike. „Von Stroheim – ő az, akit imádsz gyűlölni” – szólt a stúdiók propagandairodáinak szlogenje. A nézők valóban imádták ezt a különös tekintetű, kopaszra nyírt, merev nyakú, keserű mosolyú, mindig elegánsan megjelenő embert. És amikor a népszerű színész rendezni kezdett, első kísérletét siker koronázta. Nemcsak maga rendezte: írta, gyártotta is a Vak férjeket, az egyik főszerepet – Erich von Steuben osztrák tisztét – is magára osztotta. A forgatókönyvet saját novellája alapján írta. Mintha egy Arthur Schnitzler-történetet látnánk, a Dolomitokban játszódó háromszögdráma azonban még kegyetlenebb és cinikusabb, mint a bécsi író novellái. Csúfondáros kompromisszum-nélküliségében inkább Robert Musilra emlékeztet.

Szeszélyes asszonyok, 1922

A végtelenül játékos Stroheim egyedül a rendezésben nem ismert tréfát. Méltó lett a „von” előnévre, ami a mise en scène, a minden részletre kiterjedő rendezés nemes eleganciáját illeti. Nem volt újító, de magátólértetődően használta az addig kialakult formai elemeket. Hősei sok évtized múltán is plasztikusan, szinte háromdimenziósan tekintenek ránk a megkopott, néma tekercsekről. A Vak férjek hősei – az osztrák hadnagy mellett egy amerikai orvos és felesége – a valóságban és képletesen is a szakadék szélén táncolnak. A mélység vonzása erősebb a hegyek között, mint a konvenciók. Stroheim filmje nemcsak kritikai sikert aratott, hanem a közönség is szerette. Egyszerre vonzotta és taszította az amerikaiakat a titokzatos európai, aki békésnek és győztesnek hitt óceánon túli világukba elhozta az Abgrund érzetét. Hollywood nemcsak könnyű vígjátékokat és operetteket importált Európa közepéről, hanem ezt is.

A Vak férjek volt Stroheim egyetlen filmje, amely olyan formában került a közönség elé, ahogy azt a rendező akarta. Carl Laemmlével és a Universal Stúdióval készítette következő filmjét is, ez azonban elveszett. A Szeszélyes asszonyok forgatásán, 1922-ben szabadult el aztán a hollywoodi pokol, a felhőtlen összjáték itt vált erőjátékká: a rendezőnek nemcsak a költségvetéssel , hanem a cenzúrával és a producerekkel is alaposan meggyűlt a baja. Carl Laemmle mellett felbukkant a huszonkét éves Irving Thalberg, akit később utolsó regényében F. Scott Fitzgerald örökített meg – és aki szintén „zseni” volt, a stúdiórendszer egyik legtehetségesebb producere. Stroheim és Thalberg párharca sokat mond Hollywood lényegéről. Sőt, lényegében mindent elmond róla – ez az egyik legjobb amerikai történet, amely még megfilmesítésre vár.


Stroheim Monaco épületeit, a kaszinót és az Hôtel de Paris-t eredeti méretben építtette föl Kaliforniában. Bizonyos jeleneteket több tucatszor vett föl, munka közben folyamatosan improvizált. A Universal reklámkampányában az első „szuperprodukcióként” hirdette a két és fél órás monstrumot; azt állították, ez az első film, amely többe került egymillió dollárnál. A Szeszélyes asszonyok volt a stúdió – sőt, talán az egész filmipar – addigi legdrágább produkciója, ők is, a rendező is sokat kockáztattak. A látványos és erotikus drámát, amely a kegyetlen és kiégett, de vonzó orosz csábító, Karmazin gróf (természetesen Stroheim játssza) monacói kalandjai körül forog, a kritika végül lelkesen fogadta, és a közönség is tódult a filmre.


De Irving Thalbergnek Stroheim különcsége már sok volt. Elhatározta, hogy a következő filmnél megakadályozza a költségek megsokszorozódását, a határidők végtelen kitolódását, és megpróbálja kordában tartani a kivételes, de renitens rendezőt. A következő Stroheim-mű, a Körhinta forgatása így botrányba fulladt. A rendező nem adta alább: ezúttal a bécsi Práter óriáskerekét építtette fel eredeti méretben a stúdióban. Állítólag még a statiszták alsóruháját is korhűen állították elő, és „Von” hosszan magyarázta nekik, hogyan kellett szalutálni az osztrák-magyar hadseregben. Minden részletre ügyelt, és ügyet sem vetett a producer javaslataira. Mindent ott folytatott, ahol a Szeszélyes asszonyoknál abbahagyta. Thalberg ezért nagyjából egyhavi munka után leváltotta: Rupert Juliant nevezete ki rendezőnek. A producer ezzel precedenst teremtett.

A Nászinduló plakátja


Megváltoztatták Stroheim eredeti forgatókönyvét is, a befejezést happy endinggé alakítva. A főcímen „Von” neve már nem is szerepelt. A botránysorozat ellenére ismét sikeres film készült. Stroheim elhagyta a Universalt, és a Goldwyn Companyhez szerződött, 1924-ben itt kezdte el forgatni a Gyilkos aranyat. Balszerencséjére azonban a stúdió Metro-Goldwyn-Mayer néven éppen ekkor egyesült Louis B. Mayer cégével, így a forgatást Stroheim mumusa, az MGM új alelnöke – Irving Thalberg felügyelte. Az első verzió nyolc órás lett. Rex Ingram színész-rendező közreműködésével Thalberg két és fél órás kópiát készíttetett a filmből, amely megbukott. Ez volt Stroheim első bukása. Azóta a filmtörténet egyik alapművének tartják, de akkor nemcsak a közönség, a kritika is elutasította.


„Von Stroheim volt a világ legjobb rendezője. Ez senki számára sem kétséges, aki filmekkel foglalkozik. De lehetetlen ember volt és őrült művész. Ha tíz százalékkal visszafogottabb és tíz százalékkal együttműködőbb lett volna, a mai napig együtt dolgoznánk” – nyilatkozta 1954-ben Louis B. Mayer. A rendező csalódott volt, de konok. Nem tudott másképp filmeket csinálni. 1925-ben Mayer és Thalberg úgy gondolták, megtalálták a tökéletes alapanyagot a rettegett, de csodált művésznek: megbízták A víg özvegy megfilmesítésével. És bár Stroheim forgatókönyve, melyet Benjamin Glazerrel írt, alig hasonlít Victor Léon és Leo Stein eredeti librettójára, ezúttal igazuk lett. Soha, senki nem írt és rendezett azóta sem ilyen elmélyült és lélektanilag alapos filmet operett alapján. Ez lett a rendező legnagyobb kasszasikere.


Ausztria-Magyarország egyik fő összetartó ereje a katonai ethosz volt, a függelmek szigorú rendszere, amely nemcsak a hadseregben hatott, hanem az élet számos más területén is. Ez, különösen a birodalom utolsó évtizedeiben, jelentősen torzult. Elég Joseph Rothra, a Radetzky-induló című regényére és a Von Trotta-család ott ábrázolt hierarchikus, merev érzelem- és viszonyrendszerére gondolni. A kispolgári származású Stroheim számára is alapvető élmény lehetett Bécsben ez a megkövesedett, kedélyességgel tompított militarizmus. Az élet harc volt a számára – és játék. A víg özvegyben ezt ábrázolta. A képmutató társadalmi formák ábrázolása és finom karikírozása állandó motívum a rendező filmjeiben. A filmbeli képzeletbeli főváros, Monteblanco rajzában nem nehéz felismerni a Monarchia értékrendjének és hierarchiájának nem is olyan távoli képét – ahogy az eredeti, Lehár-féle operett is bőven tartalmazott aktuális, a korabeli viszonyokat kritizáló utalásokat és nyílt kiszólásokat. Míg sok író és rendező később nosztalgiával ábrázolta a „rend” régi világát, Stroheimnél ennek, alig néhány évvel a Monarchia összeomlása után, nyoma sincs. Annál inkább a travesztiának és kesernyés, bölcs múlt- és Európa-idézésnek – Amerika biztonságában.

A víg özvegy

„Realista”: kompromisszumnélküli munkát aztán rendezőként csak két (illetve három) filmben végezhetett. A nászindulóban szerepelt is. Az elkészült művet a producerek túl hosszúnak találták – valóban, csak az első fele két és fél óra volt. A történet befejezését leválasztották a filmről Mézeshetek címen, de aztán nem forgalmazták Amerikában, kópiája elveszett. A Kelly királynőt, melyet 1928-ban Gloria Swanson főszereplésével kezdett forgatni, nem fejezték be. Pedig mindkét történet érdekes; az egyik Bécsben, a másik a fiktív Kronbergben, illetve Afrikában játszódik. A Kelly királynő keserű és bizarr mese, mintha Stroheim alaposan kiforgatta volna A víg özvegyet – ezúttal nem a „realizmus”, hanem a kiábrándultság oltárán. Wolfram, a depressziós, alkoholista herceg undorodik Anna hercegnőtől, de feleségül kell vennie. Egy napon megismeri és megszereti a tiszta fiatal lányt, Kellyt, akit apácák nevelnek. Őszinte vonzalmuk azonban nem teljesedhet be. Kellyt beteg nagynénje rendeli magához az apácazárdából. Kiderül, hogy a néni valójában bordélyt működtet. Utolsó kívánsága halálos ágyán az, hogy Kelly a degenerált, öreg törzsvendég, Jan felesége legyen – mint kiderül, ő finanszírozta a lány oktatását is. A kívánság teljesül, a néni halálának napján Kelly és Jan összeházasodnak.


Nemcsak A víg özvegy és a Kelly királynő, hanem a Körhinta és A nászinduló is variációk az arisztokrata és az egyszerű lány románcára. A séma több tucat, sőt, talán több száz bécsi népszínműben jelenik meg a középkortól napjainkig. Stroheim Bécsben jónéhány ilyet láthatott. Feltörni, magasabb társadalmi osztályba kerülni – gyerekkorában a rendező is erre vágyhatott. De „Von” nem Bécsben lett, hanem Hollywoodban. 

Stroheim-retrospektív a párizsi Cinématheque-ben

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN