„Nézzenek meg a színpadon!” Bajor Gizi 125
Beyer Gizella néven anyakönyvezték, apai ágon német, anyain olasz származású volt, bányamérnök apja negyvenöt évesen vette el nála sokkal fiatalabb, olasz származású feleségét. A család egy balul sikerült vállalkozás miatt tönkrement, de sikerült újra talpra állniuk, amikor egy kávéház üzemeltetésébe fogtak. A zajos kávéházi környezetben felnövő Gizi már kislányként is örökké színészkedett, énekelt, szavalt, táncolt. A középiskola után a Színiakadémiára iratkozott be, ahol 1914-ben végzett. Növendékként változtatta nevét előbb Bayerre, majd Bayorra, végül Bajorra, bár ő maga mindig a Bayor alakot használta.
Diplomáján még meg sem száradt a tinta, máris szerződtette a Nemzeti Színház, amelyhez élete végéig hű maradt, csak egyetlen évadot (1924-1925-ben) játszott a Magyar Színházban. Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, ha neve szerepelt a címlapon, az kasszasikert, több mint száz előadást jelentett. Alakításait a játékosság, drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott, tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, páratlan beszédtechnikai tudás jellemezte. Feledhetetlen színpadi csodákra volt képes: Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában például az anyát és a lányát is ő alakította. Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című drámájának címszereplőjeként a darab elején 27, a végén 87 éves volt, átalakulását nem a paróka vagy a smink, hanem kifinomult színészi eszközök és a gesztusok változása jelezték.
Bajor Gizi portréja. A felvétel készítésének dátuma ismeretlen. (forrás: MTI Fotó/Magyar Fotó/Várkonyi László)
Pályafutásának egyik legnagyobb diadala a nemes olasz hölgy, Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére csak úgy tódult a közönség, a városi legenda szerint egy alkalommal egyik férfi rajongója így kiáltott fel: „Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig.” A Klabund írói álnéven alkotó Alfred Henschke mesejátékában, a Krétakörben nyújtott alakításának hírére a szerző is Budapestre utazott, hogy a színpadon lássa a varázslatos színésznőt, akinek utolsó nagy szerepe Lady Milford volt Schiller Ármány és szerelem című drámájában. Bajor Gizi számos filmben szerepelt, 1929-ben és 1930-ban Párizsban is forgatott, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem humora, sem drámai ereje, sem jellemábrázoló képessége – igazi színpadi művész volt. A rendezéssel egyszer próbálkozott, 1938-ban Székely Júlia Nóra leányai című darabját vitte színpadra a Nemzeti Kamaraszínházban. 1929-től rendszeresen rádiózott is, Puskin Mese Szaltán cárról című felvétele hibátlanul maradt ránk.
Bajor Gizi a színpadon (forrás: MTI Fotó/Magyar Fotó/ Várkonyi László)
1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja, 1948-ban első színésznőként kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész. Igazi sztár volt, minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, ő azonban minden igyekezetével azon volt, hogy a magánéletét megóvja a nyilvánosságtól. Az őt ostromló újságírókat kedvesen, de határozottan mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: „Nézzenek meg a színpadon!” Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek, nemcsak családja és hozzátartozói, hanem kollégái, sőt minden rászoruló számíthatott segítségére. A vészkorszak idején zsidó származású férjén kívül más menekülteket is bújtatott saját óvóhelyén, többek között az író Tamási Áront, sokan köszönhették neki megmaradásukat. 1944-ben egyetlen alkalommal sem lépett színpadra. 1945 után színészkollégium felállításán és az idős kollégák számára színészotthon létrehozásán fáradozott pályatársával, Gobbi Hildával.
Bajor Gizi és Germán Tibor
Bajor Gizi háromszor ment férjhez. Először – jóllehet ostromolta Ady mecénása, báró Hatvany Lajos is – Vajda Ödön ügyvédhez, akitől 1927-ben vált el, majd néhány évig a bankár Paupera Ferenc felesége volt. Harmadszor 1933-ban kötött házasságot Germán Tibor fül-, orr- és gégész professzorral. A feleségét rajongásig szerető Germán rögeszmésen féltette Bajort, akit 1950-ben fülfájása miatt meg is operált. A házasság 1951. február 12-én tragédiába torkollott, Germán halálos adag morfiumot adott be feleségének, majd saját magának is. A körülmények máig sem tisztázottak megnyugtatóan, a legvalószínűbb, hogy az agykéregsorvadása miatt mentális zavarokkal küzdő orvos attól tartva végzett feleségével, hogy az megsüketül, és nem állhat többé színpadra – a boncolás szerint azonban a színésznőnek semmi baja nem volt. A tragédia után számos pletyka kapott lábra, többek között hogy a házaspár sikertelenül próbált meg disszidálni, azért követtek el öngyilkosságot, avagy végeztek velük.
Bajor Gizi első férjének későbbi gyermeke, Vajda Miklós író, szerkesztő így írt a színésznő haláláról:
„Bajor Gizi szörnyű halála anyám első szabadulása után hat héttel következett be. Gizi fantasztikus leveleivel hónapokig ostromolta az anyámért Rákosit, aki sokáig nem válaszolt, de közben felkészült, referáltatott magának az ügyről, végül kegyesen fogadta a színésznőt, aki ösztönös ravaszságát, zseniális színészi és női fegyvereit bevetve, a diktátor hiúságára épített, és végül kieszközölte nála az ideiglenes szabadulását. Közben férje, Germán Tibor fül-orr-gégész professzor orvosi táskájában már jó ideje ott lapult az ampulla, amelynek tartalmával 1951. február 12-én reggel meg fogja ölni, majd önmagával is végez.
Germán tartósan furcsa viselkedéséből régóta sejtettük, hogy készül valamire, de senki sem léphetett közbe. Tébolyában azt képzelte, hogy imádott feleségének fülbaja nemcsak a színészi pályája végét jelentő megsüketüléshez, hanem a halálához vezethet. A boncolás súlyos személyiségzavart eredményező agykéregsorvadást állapított meg; Gizinél azt, hogy fülének nem volt semmi baja. A kettős halálhírt „tragikus hirtelenséggel” bekövetkezett eseményként jelentette be a sajtóban megjelent kormányközlemény, ami az akkori ködösítő szóhasználatában köztudottan öngyilkosságot jelentett. Gizi mélyen hívő, bár vallását nem gyakorló katolikus volt, aki egyházi temetést kívánt magának. Meglepetésére a kormány beleegyezett. Nyilván megtudakolták, hogy az egyház öngyilkosokat úgysem temet, így tehát a kommunista diktatúra abban a színben tüntetheti fel magát az ország közvéleménye előtt, hogy nagyvonalú engedményt tett a térdre kényszerített katolikus egyháznak, ám az megtagadta Bajor Gizi végakaratát. Gondoskodtak róla, hogy ez a magyarázat terjedjen el. Az ország legnépszerűbb művészének temetésén hatalmas tömegre kell számítani. A család beleegyezésével, mint egykori ciszter diák és Gizi keresztfia, fölkerestem Esztergomban a bebörtönzött Mindszenty bíboros-prímás helyettesét vagy képviselőjét, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet, és Gizi szóban sokszor kimondott kívánságának érvényt szerezzek, megpróbáljam elérni az egyház részvételét a temetésen.
A főpap, úgy emlékszem, érsek, aki fogadott, egy sápadt, komor ember, nyilván sejtette, talán tudta is, hogy lehallgatják. Le sem ültetett, egy ablaknál álltunk, és ő szótlanul hallgatta magyarázatomat. Előadtam, hogy nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt, de bizonyítani persze nem tudtam. A fejét rázta, lassan, komoran, súlyosan. Megpróbáltam más oldalról hatni rá: az egyháznak most, nehéz helyzetben páratlan alkalma nyílna arra, hogy nagy nyilvánosság előtt megmutassa magát: él és működik. Erre is csak a fejét rázta. Aztán mégis csak megszólalt: „Öngyilkosokat nem temet az egyház, ön is tudja jól", mondta. Alig tudtam elfojtani a méltatlanságomat. Volt még egy utolsó érvem: anyámnak jutott eszébe, hogy annak idején, az öngyilkos miniszterelnök, Teleki Pál temetésén igenis szerepelt az egyház, vagyis tehet kivételt, ha akar. Ez sem hatott. »Kérem, mondja meg a családnak, hogy nagyon sajnáljuk, de öngyilkosokat nem temetünk, és még Bajor Gizivel sem tehetünk kivételt.« Azzal elbocsátott. Az volt az érzésem, hogy utasításra beszélt.”
(Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben, Magvető, 2009)
Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáét idézte. A magyar színjátszás nagyasszonyát a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra, az utat virágszőnyeg borította. Utolsó útjáról erről a filmhíradó tudósít részletesen:
Halálának első évfordulóján, budai villájában nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum, amelynek létrehozását Gobbi Hilda kezdeményezte. A múzeum emlékszobáiban ma a magyar színházművészet legjelesebb képviselőinek tárgyi emlékei láthatók. Sok száz szerepéről, a közönségre és a mesterségre gyakorolt hatásáról érdemes végigböngészni Rédey Tivadar színháztörténész róla szóló, nyomtatásban meg nem jelent kéziratát, vagy a Színészkönyvtár rá vonatkozó részletgazdag fejezeteit