75 éves az Egri csillagok Bornemissza Gergelye

2019.05.07.

Kovács István, az 1960-as és 70-es évek egyik legnépszerűbb magyar színésze a hatvanas évek végén hetente huszonötezer levelet kapott rajongóitól.

Budapesten született, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán növendékeként végzett 1966-ban. Már főiskolás évei alatt, 1964-től játszott Várkonyi Vígszínházában, diplomájának megszerzése után pedig a társulat tagja lett. Az igazgató halála után két évvel, 1981-ben a József Attila Színházhoz szerződött, majd 1983-tól a Kazimir Károly vezette Thália Színházban, illetve az Arizona Színházban játszott, 1991-től szabadúszó. Pályája kezdetétől romantikus hősöket, szerelmes szerepeket alakított filmen és színpadon. Színházi szerepei közül nagy sikerrel játszotta Moliére Tudós nők című darabjában Klitandert, Pelle János Casanovájának címszerepét, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darabban Joshuát, Christiant Rostand Cyrano de Bergerac című darabjában.

Egri csillagok – Venczel Vera és Kovács István (fotó: Inkey Tibor) 

A jó megjelenésű fiatal színészt filmszerepei tették hihetetlenül népszerűvé, a hatvanas évek végén hetente huszonötezer levelet kapott, elsősorban női rajongóitól. Leghíresebb szerepei közé tartozik a Várkonyi rendezte, 1968-ban forgatott Egri csillagok Bornemissza Gergelye és a két évvel korábbi Kárpáthy Zoltán címszerepe, szerepelt az 1964-es Kőszívű ember fiaiban, az 1980-ban megjelent A pogány Madonna és az 1986-os Akli Miklós című filmekben is. A televízióban is foglalkoztatták, ő játszotta a Szomszédok című sorozat Desiréjét, szerepelt az Abigélben és a Petőfi életéről készült sorozatban, számos tévéfilmben. Rendezőként is megmutatta magát: a Tizenkét dühös embert az Új Színházban, A csúnya lányt a Turay Ida Színházban tekinthette meg az ő színre állításában a színházrajongó közönség. Szavai szerint nem bánta meg, hogy szabadúszó lett, mert így minden évben kapott legalább egy olyan jó szerepet, amelyet társulati tagként nem játszhatott volna el. Az sem zavarja, hogy már nincs állandó reflektorfényben, számára ugyanis nem a több publicitás, hanem a több, jobb munka hiányzik.

A Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, 2015-ben  (MTVA Fotó/Zih Zsolt)

Legutóbb a Duna Televízió 2019 márciusától vetített, Béres Józsefről szóló sorozatában működött közre. 2016-ban Bessenyei Ferenc Művészeti Díjjal tüntették ki.