Judy Garland, az Óz felejthetetlen Dorkája 50 éve halt meg

2019.06.22.
Ötven éve, 1969. június 22-én alig 47 évesen halt meg Judy Garland, az amerikai szórakoztatóipar legnagyobb, egyben legtragikusabb sorsú alakjainak egyike.

Frances Ethel Gumm néven 1922. június 10-én született Minnesota államban, s már kétévesen a színpadon állt, illetve tipegett táncos szülei utazó műsorában. „Baby” Gumm egy ideig két nővérével lépett fel, majd tizenhárom évesen példátlan módon próbafelvétel nélkül szerződtette az MGM stúdió. A gyereksztárnak már túlkoros, saját külsejét előnytelennek tartó, de csodálatos hanggal megáldott kislány immár Judy Garland néven egy év alatt kilenc zenés filmben játszott. A pénzhajhász stúdióban ekkor adtak neki először serkentő pirulákat, s ezeknek élete végéig rabja maradt. Az igazi áttörést 1939-ben az Óz, a csodák csodája jelentette. A film legemlékezetesebb pillanatát, az Over the Rainbow című dalt a stúdió eredetileg ki akarta vágni, de a próbavetítések után megváltoztatták véleményüket. A tizenhét éves, 151 centiméter magas Garland a földkerekség legnépszerűbb színésznője lett, és speciális Oscar-díjat kapott. A filmben viselt ruhája négy éve több mint másfél millió dollárért kelt el egy New York-i aukción, s tavaly nyáron megkerült a filmben viselt, tizenhárom éve ellopott piros cipője. A „miniatűr” Oscar annál nagyobb botrányt kavart tulajdonosa halála után. Garland ugyanis 1958-ban egy másolatot kért az amerikai filmakadémiától, mondván, hogy az eredeti elveszett. Kérésének eleget tettek, de azzal a kikötéssel, hogy ha ő vagy örökösei el akarnák adni a szobrot, az akadémiát 10 dollárért elővételi jog illeti meg. Idővel az eredeti szobor is megkerült, s akkori férje, Sid Luft 1993-ban el akarta árverezni a duplikátumot. A filmakadémia emiatt per indított, s több éves jogi huzavona végén az özvegy férjnek még kárpótlást is kellett fizetnie.

Garland az Óz, a nagy varázslóban


A „zenés filmek királynője” 1939 és 1950 között évente átlag két filmben szerepelt, s a kevés színészek egyikeként partnerének tudhatta Fred Astaire-t és Gene Kellyt is a filmvásznon. Egy idő után már nem bírta az MGM által megkövetelt iramot, megromlott idegállapota és szenvedélybetegsége miatt állandó orvosi felügyelet alá került, öngyilkosságot is megkísérelt. Botrányait nem lehetett eltitkolni, 1950-ben felbontották szerződését. Egy ideig úgy tűnt, képes lesz talpra állni: nagy sikerű színházi fellépései után komoly, drámai szerepet kapott a Csillag született (1954) és az Ítélet Nürnbergben (1961) című filmben, s mindkettőért Oscar-díjra jelölték.

A színésznő a Csillag születik című filmben


Az áhított díjat azonban nem kapta meg, különösen fájdalmasan érintette az 1955-ös kudarc, amikor ő számított a legnagyobb esélyesnek a legjobb színésznő kategóriában. A gálán nem tudott részt venni, mert előző nap szülte meg harmadik gyermekét, de kórházi szobájába kamerákat tettek, hogy ha győz, élő adásban nyilatkozhasson. Az aranyszobrocskát azonban Grace Kelly vehette át, a lesújtott színésznő némi malíciával újszülött kisfiát nevezte „saját Oscaromnak”. A hatvanas években anyagi helyzete is katasztrofálissá vált, fellépéseit le kellett mondania, a végén már kifütyülték, és perek sora indult ellene.

 
 



Garland már életében legendává vált, igaz, a sajtót és a közönséget zaklatott magánélete, önpusztító életmódja legalább annyira foglalkoztatta, mint művészi teljesítménye. Ötször ment férjhez, először tizenkilenc évesen David Rose zeneszerzőhöz. E lépését nem csak a szerelem motiválta: azt is be akarta bizonyítani az őt még mindig kislányként kezelő MGM-nek, hogy már felnőtt nő. Három évvel később elvált, 1945-ben vette feleségül az Oscar-díjas Vincente Minnelli rendező, ebből a kapcsolatból született Liza Minnelli. Lányából ugyancsak Oscar-díjas színésznő lett a Kabaré című musicalben nyújtott alakításáért, ezzel ők az egyetlen család, ahol a szülőket és gyermeküket is kitüntették a filmvilág legrangosabb elismerésével. 1951-es válásuk után kötött házasságot Sid Luft producerrel, a tőle született Lorna szintén színésznő és énekesnő lett, de Joey nem a szórakoztatóipart választotta hivatásul. 1965-ben fél évig volt férje Mark Herron színész, utolsó férje, Mickey Deans mulatótulajdonos halála előtt három hónappal vette el. Garland három gyermeke a 2014. évi Oscar-gálán együtt ünnepelte az Óz, a csodák csodája bemutatásának 75. évfordulóját. Garland kétéves korától haláláig megállás nélkül dolgozott: 43 filmet forgatott, tucatnyi lemezt készített, mintegy félszáz tévéműsorban szerepelt, több mint ezer koncertje mellett számtalan jótékonysági rendezvényen lépett fel. Kétszer jelölték Oscar-díjra, s 39 évesen a nők közül elsőként, máig legfiatalabb kitüntetettként Golden Globe-életműdíjat kapott, elnyerte a legjobb zenés színházi produkciónak járó Tony-díjat, 1962-es koncertlemezét öt Grammy-díjjal tüntették ki (1997-ben életművét posztumusz ismerték el újabb Grammy-díjjal). Ezt az iramot csak ajzószerekkel lehetett bírni, a tinédzser kora óta szedett tabletták mellett inni is kezdett. Az ötvenes évektől egyre többet küzdött depressziójával, és alkalmi kapcsolatokba bonyolódott, egyebek között Yul Brynnerrel és Frank Sinatrával.

Sinatrával a Csillag születik című film bemutatóján



A betegeskedő, megfáradt színésznőt 1969. június 22-én, két héttel negyvenhetedik születésnapja után találták holtan fürdőszobájában, Londonban. Halálát a hivatalos vizsgálat szerint gyógyszer-túladagolás okozta, de lehetséges, hogy az anorexia vagy a hepatitisze miatti májkárosodás végzett vele. Az amerikai szórakoztatóipar egyik legfényesebb csillaga nevét Tori Amos, Lady Gaga vagy az ír U2 együttes dalaiban is megemlítik. 1975-ben szülőházában múzeuma nyílt. Életének utolsó hónapjairól szól Peter Quilter End of the Rainbow (A szivárvány vége) című színműve; az ebből készült, Judy című film főszerepét az Oscar-díjas Renée Zellweger alakítja, a bemutató a tervek szerint ősszel lesz az Egyesült Államokban.