A tökéletes hangú színész. Jeremy Irons 70

2018.09.19.
Szeptember 19-én hetvenéves Jeremy Irons brit színész, aki a filmvásznon volt már többek között terrorista és varázsló, felesége megölésével vádolt báró és fia szerelmét elcsábító apa, s azon kevesek egyike, aki az Oscar-díj mellett megkapta a Tony-, az Emmy- és az Arany Glóbusz-díjat is.

A La Manche csatornában fekvő Wight-szigeten született, a család csak évente egyszer ruccant át Angliába. Anyai ágon ír felmenőkkel is büszkélkedhet, manapság ideje nagy részét az írországi, 15. századi Kilcoe kastélyban tölti, amelyet romosan vásárolt meg, és részben saját keze munkájával újított fel. Az iskolai zenekarban dobolt és harmonikázott, s miután az állatorvosi egyetemre nem vették fel, úgy döntött, színész lesz. Bristoli színi tanulmányainak költségeit kertészként, utcai zenészként és takarítóként dolgozva fedezte, első szerepe a Godspell című musical Keresztelő Szent Jánosa volt. Ezután tévéfilmek következtek, a BBC egyik produkciójában Liszt Ferencet alakította, a filmvásznon a balett-táncos Nyizsinszkijről szóló drámában debütált. A Nobel-díjas író, Harold Pinter ajánlása nyomán Laurence Olivier és John Gielgud oldalán szerepelt Evelyn Waugh Az utolsó látogatás című alkotásának kosztümös tévéváltozatában, a kritika ekkor figyelt fel rá. Az áttörést 1981-ben A francia hadnagy szeretője című, a viktoriánus korban játszódó romantikus dráma hozta meg, Meryl Streep partnereként. Ezt a Proust regénye nyomán készült Swann szerelme című filmdráma követte, A misszióban dél-amerikai jezsuita papot alakított, s olyan rendezők filmjeiben játszott, mint Bernardo Bertolucci (Lopott szépség), Adrian Lyne (Lolita), David Cronenberg (Pillangófiú, Két test egy lélek – utóbbiban az egypetéjű ikerpár mindkét tagja ő volt), Steven Soderbergh (Kafka), Franco Zeffirelli (Mindörökké Callas) vagy David Lynch (Inland Empire). Legnagyobb sikerét 1990-ben a Barbet Schroeder rendezte, A szerencse forgandó című, valós eseményeket feldolgozó filmben aratta. A felesége meggyilkolásával gyanúsított, de végül felmentett, elszegényedett arisztokrata, Claus von Bülow megformálásáért megkapta a filmvilág legrangosabb kitüntetését, az Oscar-díjat, valamint a Golden Globe-díjat is.

A Lolitában


A Vasálarcos című kosztümös kalandfilmben a három testőr közül Aramis bőrébe bújt, a Végzet című drámában fia szerelmét csábította el. Főszerepet kapott az Isabel Allende könyve nyomán készült, Bille August rendezte A kísértetház című romantikus családi drámában, a Die Hard harmadik részében ő volt a "főgonosz" terrorista. Forgatott Shakespeare-drámát (A velencei kalmár), Szabó István instruálta a Csodálatos Júliában, sokoldalú tehetségét bizonyította a keresztes háborúk idején játszódó Mennyei királyságban és az Eragon című fantasyban, egy Casanova-feldolgozás kedvéért püspöki ruhát öltött magára. A tévénézők a többi közt láthatták a Különleges ügyosztály című sorozatban. A BBC Shakespeare-sorozatában IV. Henrik címszerepét játszotta, a Borgiákról szóló amerikai tévésorozatban, melynek első évadát Magyarországon forgatták, VI. Sándor pápát formálta meg. Az elmúlt évtizedben készült filmjei közül emlékezetes a 2008-as pénzügyi összeomlás történetét elmesélő Krízispont. A Pascal Mercier könyvsikere alapján, Bille August által rendezett Éjféli gyors Lisszabonba című film svájci tanáraként egy titokzatos nővel való találkozás után addigi életével szakítva indul a portugál fővárosba, ahol egy kalandos nyomozás során önmagáról is új dogokat tud meg. 2016-ban szerepelt a Batman Superman ellen című filmben, nemrégiben Budapesten forgatta a Vörös veréb című thrillert.

Jeremy Irons Budapesten


Irons Oscar-díja mellé háromszor kapta meg a televíziós Oscarnak nevezett Emmy-, két alkalommal az Arany Glóbusz-díjat, 1984-ben a színházi Oscarnak tekintett Tony-díjjal is elismerték – Tom Stoppard A dolog című darabjában a Broadwayn Glenn Close volt partnere. Emellett a tiszteletbeli César-díj és az Európai Filmakadémia életműdíjának is birtokosa. Dolgozott a rangos Royal Shakespeare Companyvel és a Bristol Old Vic színházzal. A színpadra húsz év kihagyás után 2006-ban A gyertyák csonkig égnek című Márai-regény adaptációjában, Henrik tábornokként tért vissza, nemrégiben O'Neill Hosszú út az éjszakába című darabjában lépett fel. A sokoldalú színész több rajzfilmnek kölcsönözte hangját (Simpson család, Oroszlánkirály), hangoskönyvei jelentek meg, dokumentumfilmek narrátora volt, 1985-ben zenei klipet rendezett Carly Simon számára. Az arisztokratikus külsejű és természetes eleganciájú Jeremy Irons négy évtizede él második feleségével, Sinéad Cusack ír színésznővel, akivel két filmben játszottak együtt, sőt Irons két fiukkal is együtt szerepelt néhány filmben. A természetet kedvelő, környezetvédő színész szabadidejében szívesen lovagol, kertészkedik, több motor birtokosa (a sebesség megszállottja), s az angol harmadosztályban szereplő Portsmouth FC lelkes szurkolója. Egyik első hírességként viselte az AIDS-ellenes küzdelem támogatását jelző piros szalagocskát ruháján, s számos jótékonysági alapítvány és rendezvény támogatója. Éppen tíz esztendeje annak, hogy brit tudósok arra az eredményre jutottak, hogy az ő orgánuma közelíti meg legjobban a tökéletes férfihangot. Jellegzetes, mély hangját az is hallhatja, aki ellátogat a Westminster-apátságba, az angol nyelvű hangos vezetőn (audio guide), az interneten pedig a zeneszerző-karmester Leonard Bernstein egyik versét (Life is Juicy) szavalja.