Az Oscar-díjas Kádár

Ján Kadár dokumentumai a Filmarchívum könyvtárában

Löwensohn Enikő |

2018. április elsején 100 éve született Ján Kadár magyar származású csehszovák filmrendező, aki az Üzlet a korzón című filmért 1966-ban Oscar-díjat kapott. A Filmarchívum Szakkönyvtára – amely 1959-ben szintén április elsején lett önálló gyűjtemény – őriz tőle néhány személyes dokumentumot, amelyek segítségével egy tipikus kelet-közép európai művészsorsot idézhetünk fel.

Ján Kadár Kádár János néven az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának utolsó évében, 1918. április 1-jén született Budapesten, zsidó, magyar és szlovák gyökerű családban. Gyerekkorát már az újonnan alakult Csehszlovákiában, a soknemzetiségű Rozsnyón töltötte. Személyes életét és filmes munkásságát is a sokszínű, közép-európai és amerikai kulturális beágyazottság és identitás határozta meg.

Érettségi után jogásznak készült, de két év után otthagyta a prágai Károly Egyetemet, hogy a pozsonyi Fotó és Filmiskolában tanulhasson, amely Európa egyik első, rövidéletű filmoktatási intézménye volt. 1938-ban az első bécsi döntéssel Rozsnyó újra magyar fennhatóság alá került, s mivel a magyar zsidótörvények hatálya az új területekre is kiterjedt, Ján Kadár hamarosan egy váci munkaszolgálatos táborban találta magát. A szüleit, a nővérét és annak gyerekeit Auschwitzba deportálták, ahonnan senki sem tért vissza.

„...napra türelmetlenül várom a postát. Edithről semmi hír. Pistának írtam, de ő még nem válaszolt. Mamikám bármi lenne, gondolatban mindig veletek vagyok, s hiszem s hinni akarom, hogy egészségben találkozni fogunk. Mindkettőtöket milliószor csókollak, János” 

Anyjának Vácról, 1944. június 5-én küldött tábori lapja
(forrás: Václav Macek: Ján Kadár. Bratislava: FOTOFO – Central European House of Photography, 2011)

1945-ben visszatért Pozsonyba, ő készítette az első dokumentumfilmet A romokon kihajt az élet címmel, asszisztenskedett, forgatókönyveket írt. 1950-ben forgatta le első játékfilmjét (Katka). A háború után ismerkedett meg a nála nyolc évvel idősebb cseh rendezővel, Elmar Klosszal, aki akkoriban a filmszövetség főtitkára volt. Hamar felfedezték, hogy hasonló témák iránt érdeklődnek, és a megvalósításban is hatékonyan tudnak együttműködni. Első közös filmjük az Emberrablók volt (1952), ezután 17 évig alkottak sikeres tandemet. Sajátos munkamegosztás szerint dolgoztak: közösen keresték a témákat, írták a forgatókönyvet, Kadár dolga volt a forgatás és a színészevezetés, Klosé a szervezés.

Első munkáikkal nem nyerték el a döntéshozók tetszését. 1958-ban Három kívánság című, a személyi kultuszt pellengérre állító szatirikus vígjátékukat betiltották, őket pedig öt évre eltiltották a filmezéstől; ezalatt színházban dolgoztak. Visszatérésük után készítették három legfontosabb közös munkájukat. A halál neve Engelchen (1963) a szlovák partizánmozgalomról szólt, A vádlott (1964) leszámolást jelentett a sztálinizmussal, az Üzlet a korzón (1965), egy kisvárosi deportálás felkavaró története, 1965-ben Oscar-díjat kapott. 1968-ban Zilahy Lajos Valamit visz című regényéből akartak új adaptációt forgatni, de Kadár emigrálása miatt a filmet nélküle fejezték be (A vágy neve Anada, 1969).

Kadár a legendás csehszlovák filmfőiskola, a FAMU tanáraként a cseh új hullám meghatározó alakjait tanította. Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása, a prágai tavasz elfojtása után a cseh film más kiemelkedő alkotóihoz hasonlóan Kadár is a tengerentúlra emigrált, további filmjeit az USA-ban és Kanadában készítette és a Los Angeles-i Amerikai Filmintézet tanára lett.

A többszörösen emigráns (Szlovákiából Csehországba, onnan a tengerentúlra) rendező pályafutását kétszer törte meg a történelem: a második világháború és a 68-as invázió. Három egyetemre is járt, de egyet sem fejezett be, self made manként lett a cseh és a kanadai filmművészet meghatározó egyénisége. Összesen 16 nagyjátékfilmet rendezett. Malamud forgatókönyvéből készített filmet Harry Belafonte főszereplésével (Angel Levine, 1970), az Apám hazugságai című filmjéért (1975) Golden Globe díjat kapott. 1969-ben a The New York Times a világ vezető 50 filmes személyiségei közé választotta. Mégis, amikor 61 éves korában rövid betegség után Los Angelesben elhunyt, egy Magyarországon megjelent nekrológ szerint a díjak és a betöltött fontos pozíciók ellenére idegen maradt Hollywoodban. 

A rendező néhány személyes dokumentuma halála után Ranódy Lászlónéhoz került, aki 1980-ban a Filmarchívumnak adományozta azokat. 

Ranódyné levele Molnár Istvánnak, a Filmarchívum akkori igazgatójának 1980-ban:

Kedves Pista,

Jan Kadar (Kádár János) Oscar díjas cseh filmrendező Amerikában meghalt. Személyi okmányait rám hagyta. Arra gondoltam, hogy ennek Maguk több hasznát veszik. Mégis egy magyar származású Oscar-díjasról van szó. Ezen kívül még egy hangszalagot is küldött a családja, ahol valamilyen beszédet tart János. Ezt később ugyancsak mellékelni fogom, csak most nem „fért bele” a borítékba.

Szeretettel üdvözli:
Dr. Ranódyné Kótzián Katalin
Bp. II. 1026. Harangvirág utca 6.

A cseheknek szlovák, szlovákoknak magyar, amerikaiaknak kelet-európai Kadár hagyatékának története jellemző módon folytatódott: a magyar Filmarchívum legszívesebben továbbadta volna a dokumentumokat a Csehszlovák Filmarchívumnak, mondván, hogy számukra értékesebb ez az anyag, hiszen Kadár „elsősorban mint csehszlovák rendező vált ismertté és díjazottá”. A továbbadás, ki tudja miért, nem valósult meg, így ma is a budapesti archívum szakkönyvtárában őrizzük ezeket a dokumentumokat, Ján Kadár párttagkönyvétől a filmes igazolványáig. Mint ahogy a 2017-es Klasszikus Film Maratonon is a külföldön sikert befutott magyar származású rendezők között vetítettük Üzlet a korzón című felújított remekművét, amelyet a kritikusok máig az egyik legjobb csehszlovák filmnek tartanak. 

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN