Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Mindent a magyar filmről – Chicagóban

Filmes kedd: Mindent Magyarországról címmel terjedelmes cikket szentelt a magyar filmnek a Chicago Reader, a Napszállta bemutatójához kapcsolódóan.

Múlt hét végén került a chicagói mozikba Nemes László Napszállta című nagyjátékfilmje, melyet széles körben vitatott Saul fia című műve előzött meg. Függetlenül attól, ki mit gondol alkotásairól (melyek heves negatív és pozitív érzelmeket váltottak ki a nézőkből), maga a tény, hogy egyre sűrűbben találkozni ezzel a névvel, bizonyítja, hogy Nemes az egyetlen nemzetközileg is elismert magyar filmrendező Tarr Béla óta – vagyis jelenleg ő az egyik legismertebb magyar filmrendező, pont. Igaz, a magyar filmek kevésbé ismertek Amerikában, pedig a filmgyártás kezdete óta léteznek magyar filmek, a szakma szerelmeseinek pedig már csak ezért is érdemes közelebbi pillantást vetni rájuk.

Napszállta

Az első magyar film a századforduló táján készült, s az első világháború idejére már számos produkciós cég jelent meg országszerte, az emberek pedig előszeretettel látogatták a mozikat. A világháborúk éppúgy hatással voltak az ország kultúrájára, mint a filmszakmára, ami az 1950-es években új hangok révén született újjá a kommunista rezsim alatt, mely a nemzet számára egészen odáig ismeretlennek számító műfaj, a művészfilmek megjelenését eredményezte. A magyar film a hatvanas években vált nemzetközileg is ismertté olyan rendezők által, mint Jancsó Miklós és Szabó István, később pedig mások is beálltak melléjük a sorba, név szerint Mészáros Márta, Tarr Béla, Enyedi Ildikó és Pálfi György.

A Reader-ben számos kritika jelent már meg magyar filmekről, persze nem volt mind pozitív (Dave Kehr például azon kevés amerikai kritikusok egyike volt, akiket hidegen hagyott Szabó nemzetközi sikerfilmje, a Mephisto), Jonathan Rosenbaum Jancsó és Tarr iránti rajongása viszont fontos szerepet játszott abban, hogy a rendezők Amerikában is ismertté váljanak. Alább összegyűjtöttünk öt rövid filmkritikát a Reader korábbi számaiból, az elmúlt ötven év legfontosabb magyar filmjeiről.

Az ország változatos filmes történelme egészen a filmgyártás kezdetéig nyúlik vissza – Csillagosok katonák (forrás: MNF)

Az 1967-es nagyjátékfilm, Csillagosok katonák Jancsó Miklós magyar rendező egyik első műve, mely az amerikai nézőket is rabul ejtette stilisztikai virtuozitásával, elemi erejével és szépségével. Az orosz forradalom utáni időket ábrázoló fekete-fehér remekműben vörösben jelennek meg a forradalmárok, fehérben pedig az ellenük szegülő állami erők. A lenyűgöző tájakat bemutató, precízen koreografált hosszú snittjeivel Jancsó már-már absztrakt formában ábrázolja a hatalom mechanizmusát, melyet Stanley Kubrickra emlékeztető hűvös erotikával fűszerez meg. Amennyiben korábban még nem találkozott a rendező munkáival, ezt a filmet mindenképp érdemes megnéznie, Jancsó Miklós ugyanis a magyar film meghatározó egyénisége, kinek hiányában utódai, például Tarr Béla valószínűleg sosem válhattak volna ismertté. (Jonathan Rosenbaum)

Romantikus, erotikus és felkavaró – Bizalom (forrás: MNF)

Szabó István filmje, a Bizalom (1979) úgy tud szubjektív maradni, hogy egyetlen nyíltan szubjektív kép sem jelenik meg benne. Két ember történetét meséli el, akiket a kényszer sodort össze Budapesten a nácik elől való bujkálás során. Szabó ügyesen szövi össze a két eltérő nézőpontot kifejező egésszé. A film romantikus, erotikus és felkavaró: hangvétele személyes, mégis kordában tartja az emberi érzéseket. Főszerepben a zseniális Bánsági Ildikó (akinek külseje a karakter fejlődésével együtt változik) és Andorai Péter. (Dave Kehr)

Mind a szexuális, mind a politikai hatalommal szembesülni kényszerül – Napló gyermekeimnek (fotó: Mertz Loránd)

A Napló gyermekeimnek (1984) Mészáros Márta (Kilenc hónap) magyar rendezőnő önéletrajzi filmje. A második világháború vége felé egy elárvult lány – akinek anyja a háború alatt elhunyt, apja pedig letartóztatását követően eltűnt a Szovjetunióban – Moszkvából tér haza a kommunista Magyarországra. Szigorú nagynénjére bízzák, aki egykor forradalmár volt, mostanra pedig magas tisztséget tölt be a Sztálinista bürokráciában. Mészáros provokatív variációkkal ábrázolja az állam-család metaforát: a gonosz (pót)anya testesíti meg a totalitárius állam elnyomó erejét, míg az apa – a lány valódi apja, és egy apai melegséget sugárzó barát, akiben szintén apára lel (mindkettőt ugyanaz a színész játssza) – a passzív, tehetetlen áldozat. A főszereplő, életében először, mind a szexuális, mind a politikai hatalommal szembesülni kényszerül. És bár elsőre érdekesnek tűnik az ötlet, én mindig is allergiás voltam Mészáros fájdalmasan eltúlzott realizmusára. A szürke látvány, az elbagatellizált színészkedés és a sivár képek (az operatőr Mészáros fia, ifj. Jancsó Miklós) eredetiséget sugároznak, ám az igazi művészi szórakoztatás szikrája sajnos hiányzik belőlük. (Dave Kehr)

A lehangoló helyszíneken és egy depressziós társadalomban is képes lenyűgözőt alkotni – Kárhozat

A Kárhozat (1987) nem véletlenül Susan Sontag egyik kedvenc filmje. Akik az Antonioni és Tarkovszkij-féle egzisztenciális homálytól irtóznak, jobban teszik, ha távol maradnak, ugyanis a műfajra jellemző könyörtelen fekete-fehér stílus és képek – állandó eső, köd és kóbor kutyák; sötét, lerobbant kocsmák; lassú és folyamatos kameramozgásból álló művészien megkomponált hosszú snittek; képen kívüli gépzajok – olyan egyértelműen jelennek meg, hogy a komorság e foka már-már fétisként hat. A viszonylag egyszerű történet – egy visszahúzódó, magányos férfi (Székely Miklós) halálosan beleszeret egy kabaré-énekesnőbe (Kerekes Vali), akiben a megváltást keresi; és szélhámosságba keveri férjét, hogy több időt tölthessen vele – szinte eltörpül Tarr Béla varázslatos arabeszkjeinek szépsége mellett, melyek a létező leglepukkantabb ipari létesítményekben jelennek meg. A rendező csodával határos módon még lehangoló helyszíneken és egy depressziós társadalomban is képes lenyűgözőt alkotni. (Jonathan Rosenbaum)

Lélegzetelállító képekkel tűzdelt technikai bravúr (Hukkle)

A csodabogár Hukkle (2002), Pálfi György első nagyjátékfilmje keveri a Hitchcock Bajok Harryvel – féle falusi fekete humort a francia klasszikus dokumentumfilm, Farrebique líraiságával. A vidéki tájak és hangok szimfóniája – köztük a címben is szereplő hukkle, vagyis csuklás – különös keretbe foglalja az álmos magyar faluban történt halálesetek utáni nyomozást. A titokzatos narratíva azt sejteti, ez mind a természet és a nők ellen elkövetett rémtettekért járó büntetések sorozata. Pálfi szabad, mindentudó kamerája áttöri a falakat, felrepül a madarak közé és bebújik a föld alá, az alagútjában szerencsétlenül vergődő vakond mellé. A szinte néma, részletekbe belemenő alkotás nem szárnyalja túl a cseles koncepciót, ám így is egy lélegzetelállító képekkel tűzdelt technikai bravúrnak lehetünk szemtanúi. (Martin Rubin)

Ben Sachs
Movie Tuesday: It's all about Hungary in: Chicago Reader, 2019.04.02.

Fordította: Tardos Hanna

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem