Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

„Az ember úgy is lehet bűnös, hogy nem is tud róla”

Bemutatjuk A tanú eredeti, cenzúrázatlan változatát

Fazekas Eszter |

A tanú cenzúrázatlan, eredeti verziója június 1-től visszatér a mozikba. De miben különbözik ez a verzió az eddig ismerttől?

Mi sem jellemezte jobban a leváltott szocialista diktatúrát, mint Bacsó Péter 50 éve, 1969-ben forgatott maró szatírája, A tanú, mely annak ellenére, vagy éppen azért is vált kultuszfilmmé, hogy a Kádár-rendszer tíz évre dobozba zárta. A film eredeti, cenzúrázatlan verzióját vetítik a cannes-i filmfesztiválon.

A koncepciós pereket leleplező film az ötvenes években, a Rákosi-korszakban játszódik. Pelikán József gátőr távol a világtól él népes családjával, kis házában a gáton, és a Duna vízszintjét vigyázza. Egy napon egy orvhorgásszal találkozik, aki nem más, mint régi barátja, Dániel Zoltán, aki 1949-ben miniszter lett. 1944-ben együtt harcoltak a nyilasok ellen, s Pelikán elbújtatta a volt ellenállót a pincéjében, éppen ott, ahová most a feketén levágott disznót rejtette. Egy névtelen feljelentés miatt megjelenik az ÁVO, s éppen a miniszter buktatja le barátját, amikor megmutatja a katonáknak volt rejtekhelyét.

A naiv Pelikán innentől kezdve érthetetlen események középpontjába kerül. A börtönből titokzatos fekete autó szállítja a vidámpark, az uszoda és a narancstermelő gazdaság igazgatói irodáiba, hogy az egész rendszert mozgató Virág elvtárs végre kérhessen tőle egy nagyot: legyen ő a koronatanú a barátja, Dániel Zoltán elleni koncepciós perben, akit kémkedéssel és hazaárulással vádolnak. Pelikán, a kisember ideológiailag nem elég fejlett a hazugságokra. Hiába tanulja be a per szövegét, a vád olyan abszurd, hogy kiesik szerepéből, s a börtönben – immár negyedszer – a kivégzés napja is felvirrad. A hóhér után azonban hiába kiabál, a börtönigazgató gratulál neki szabadságához, visszakerülhet hát a gátra.


„Pelikán József én vagyok” – jelentette ki Bacsó Péter – „Én is abszolút lojálisként kezdtem 1945-ben, hittem a szocialista utópiában, harcosa voltam az eszmének.” Bacsó, mint a kor „tanúja” ebben az értelemben is jellegzetes szerzői filmet készített, amelynek minden motívuma konkrét, saját tapasztalatokon alapuló valóság volt. Pelikán három népmesei próbatétele, amellyel a hatalom felkészíti a Nagy Vizsgára, nem puszta szatirikus kitaláció, minden elem a konkrét ötvenes évekbeli valóságból származik. Győr megyében valóban létezett egy szocialista narancstermelő nagyüzem, melynek vezetőjét, Porpáczy Aladárt Kossuth-díjjal tüntették ki. 

A rendezőt a narancshoz személyes élmények is fűzték: a film rendezői DVD-kommentárjában elmeséli, hogy 1953-ban egy általa írt film, az Ifjú szívvel filmgyári átvételére egy nagy tál déligyümölccsel vonult ki a párt vezérkara, s maga Rákosi szólította fel őt: „Bacsó elvtárs, fogyasszon!”. Ő azonban szerelmének adta a vezértől kapott narancsot, amelyet együtt őriztek. Nemcsak narancsot, hanem gyapotot is terjesztettek itt a kontinentális éghajlaton, s imperialista békaemberek helyett „kolorádóbogarak támadták a magyar gazdaságot.”



Farkas Mihály, a Rákosi-korszak hírhedt honvédelmi minisztere, akiről a rendező Bástya elvtársat mintázta, pedig valóban rendszeresen kiüríttetett egy főiskolai uszodát a maga számára. Ő fogalmazta meg a legkonkrétabban azt az abszurd stupiditást, amit a békeharc, a korszak vezető szólama tükrözött: „A második világháború után kialakult békemozgalom a harc mozgalma!”



Az ötvenes években a Vidám Park valóban Engels képeivel, a társadalmi formák fejlődésével volt kitapétázva. A Bacsó és Vayer Tamás látványtervező által megálmodott „szocialista szellem vasútján” pedig maga a Kommunista Kiáltvány elevenedik meg: „kísértet járja be Európát…”, „csak láncainkat veszthetjük!” és „a demokrácia ökle lesújt a nép ellenségeire.” „Az élet nem habostorta… „nem nyitok vitát!... a nemzetközi helyzet egyre fokozódik…, kicsit zöld, kicsit savanyú, de a miénk… az a gyanús, ami nem gyanús… spongya rá!…”

A szatirikus humor legtökéletesebben az azóta szállóigévé vált és rendszeresen használt fordulatokban mutatja meg a korszak gyakorlatát, valóság és igazság összekeverését. De erős vizuális motívumokban is megjelenik. Az ÁVO vezetőjéről, Péter Gáborról mintázott Virág elvtárs rezidenciájának titkos ajtaja egy Sárkányölő Szent György festmény – Rákosi fejjel. Ezen lép ki a Gogolák elvtársnő, hogy felszolgálja a malacot az álpuritán, farizeus Virág elvtársnak, aki ideológiai csapást mér beosztottjára kurta szoknyája miatt: „hagyjuk a pornográfiát a hanyatló Nyugat ópiumának!”

A tanú plakátja, Cannes 2019

A „Elvtárs, a csákányt ritmusra vágd!” című dal, amelyet Pelikán Gizi (Monori Lili) vezénylete mellett énekel az őrsgyűlés, Bacsó és Makk Károly 1949-ben betiltott és elkobzott főiskolás opuszából, az Úttörőkből került a filmbe, hogy elnyomja a kivégzésre alatt álló „Dezső” visítását.

Mint ahogy a film kezdő inzertje jelzi is, Bacsó Marxszal együtt azt gondolta, hogy „derűsen szeretne megválni a múltjától”, arra a reményre utalva, hogy amit képesek vagyunk kinevetni, azt már többet nem valósítjuk meg.

Abban a „kétarcú” időszakban, amely a 1968 utáni Magyarországot jellemezte, az ötvenes évek témáját választani még rendkívül problematikus volt. A társadalom megélte 1968-at, az „új gazdasági mechanizmus” reformjait, a teljes gőzzel beindult „Brezsnyev-doktrína”, a csehszlovákiai bevonulást követő visszarendeződés azonban meghatározta a film sorsát. Noha a kádárista politika progresszív akart lenni az ötvenes évekhez képest, igazából csak részben tudott, hiszen a Rákosi- és Kádár-rendszert meghatározó uralmi szerkezet azonos volt: az egypárti proletárdiktatúra. A Rákosi-rendszer még nagyon közel volt. Bacsó erre így emlékezik vissza Gervai Andrásnak adott interjújában: (Egy ismerősöm) „akit az ötvenes évek elején törvénytelenül bebörtönöztek, a vetítés kezdete után kijött a nézőtérről. – Képzeld el, mesélte feldúltan: hátranézek, s mögöttem ült a börtönőröm!” (Gervai András, A tanúk. Film – Történelem. Budapest, Saxum, 2004. 103.)

A tanú volt az első film, amely groteszk iróniával ábrázolta az ötvenes éveket, ráadásul a fő figurákban a Kádár-rendszer visszarendeződött ortodoxai, különösen a tábornokai magukra ismerhettek. A hatalom tartott ezektől a népszerű, komikus műfajoktól, amelyet tömegek néznek meg.

Újhelyi Szilárd, az I. stúdió vezetője, aki a Rákosi-rendszerben együtt töltötte a börtönéveit Aczél György KB titkárral, a magyar kultúrpolitika mindenható első emberével, megpróbálta minden befolyásával támogatni a filmet. A forgatókönyvet még 1968-ban fogadták el, s Aczél „az egyik legmegbízhatóbb elvtársat”, Rényi Pétert, a Filmművészeti Tanács elnökét delegálta ideológiai „komisszárnak” Bacsó mellé. Az ő hatására került a kisnyilas Csetneki figurája a forgatókönyvbe, hogy a film ne csak „balra csapjon”, s kerül Bacsó konkrét élménye, a krumpliosztás is a filmbe, hogy Virág elvtársnak a humánus oldalai is kidomboruljanak. 1968-ban Aczél engedélyezi a forgatást, még a Marx-mottót is együtt választják Bacsóval a film elé. (Révész Sándor: Aczél György és korunk. Budapest, Sík Kiadó, 1997. 215.)

Aczél azonban óvatos volt, a filmet „kísérleti filmnek” tekintette, bemutatási kötelezettség nélkül, mint az általa életre hívott Balázs Béla Stúdió filmjeit. „Ez egy magyar Svejk, egy paraszt Svejk lehetősége, Bacsó megcsinálhatja, de szigorúan csak a saját rizikójára, nincs garantálva, hogy be is mutatjuk.” (Szabó B. István: Két tanú. Beszélgetés Bacsó Péterrel. Respublika, 1995. február 3. 9.) Révész Sándor azt is megemlíti monográfiájában, hogy Aczél azért is utalt a Svejkre A tanúval kapcsolatban, mert tudta, hogy Kádár kedvence a Hašek regény. (Révész, 214-215).

A forgatás és a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágása és a hozzáforgatások – hatalom és művészet jellegzetes játszmája volt a hatvanas évek végén. A hatalom az „érted haragszom, nem ellened” magatartást sugározta. A „Támogatni, Tűrni, Tiltani” három T-jéből a tiltások bizonyosan bekövetkeztek, ha azok a tabuk lettek megtörve, amelyek 1956 forradalom jellegét érintették, vagy a Szovjetuniót negatív szerepben jelenítették meg. Ezért nem meglepő, hogy Bacsó Péter egy pécsi és egy kecskeméti tesztvetítést (!) követően a filmfőigazgatóság részére 1969. december 2-án írt feljegyzése szerint a bemutatás érdekében hajlandó volt anyagát az elvárt szerint változtatni: kivágni, betoldani: „Kivágom a filmből a Dániel Zoltán-Pelikán egész sötétzárka börtön jelenetét, hogy evvel még a legtávolabbi összefüggést is lehetetlenné tegyem Rajk-perrel” (Tárnok János-hagyaték, Magyar Nemzeti Filmarchívum). A jelenetben Dániel Zoltán azt mondja Pelikánnak: „Nézd, Jóska... én biztos nem véletlenül kerültem ide... Az ember úgy is lehet bűnös, hogy nem is tud róla.” Rajktól, az első koncepciós perben elítélt belügyminiszter megidézésétől azért is tartott a hatalom, mert az ő újratemetésén, 1956. október 6-án kialakuló tömegdemonstráció nagyban hozzájárult a forradalom kitöréséhez.

A sötétzárka jelenet forgatása (forrás: MNF)

A tanút valószínűleg azért nem lehetett bemutatni, mert a Prágai Tavasz bukásával, a gdanski sortűzzel, a Brezsnyev-doktrinával a kommunista blokk légköre egyre jegesebb lett az évtizedfordulóra. Megindult a visszarendeződés. 1969 júniusában Moszkvában tanácskoznak, és reform- és imperializmusellenes üzenetet fogalmaznak meg a kommunista pártok.

Hiába változtatott tehát Bacsó a legkritikusabb jeleneten. A cenzúrázott változatot sem mutatták be. Mint kísérleti filmet nem formálisan tiltották be, hanem hivatalosan nem jelenhetett meg a forgalmazásban. Dobozából ugyan sokszor kivették, s a különböző, jutalomból elrendelt „titkos vetítéseken”, KISZ táborokban, művelődési házakban, egyetemeken többen látták, mintha hagyományosan forgalmazták volna.

A marxista „kultúrszentháromság” harmadik tagja, szintén Aczél bizalmasa, a főideológus Király István még 1977-ben is komikus szemlélete miatt marasztalta el a filmet egy Bacsó Péter hagyatékából előkerült levélben: „A film nagyszerűen indult, de aztán sajnos, nem maradt a kezdeti szinten. Képtelen voltam vígjátékként elfogadni az ábrázolt tragédiát. Meggyőződésem, eltévesztetted a műnemet. Vígjátékba tettél át egy dráma-anyagot, s a műfaji határok megsértése megbosszulta magát.” 

Király István levele (MNF Könyvtár)

Kritika azonban nem jelenhetett meg róla, külföldre nem juthatott ki. Bacsó csak 1979-ben érte el, hogy az akkori kulturális miniszter, Pozsgay Imre engedélyével, tíz éves késéssel végre bemutatják hivatalosan a Tinódi moziban, ahol két évig nem veszik le a műsorról. (Gervai, 104.) Ekkoriban azonban már trend az „ötvenes évek” a magyar filmben, az Angi Vera és A ménesgazda világsikerét követően egész sorozat indul a témában. 1980-ban, Gilles Jacobnak, a cannes-i fesztiváligazgatónak is megmutatják a magyar filmgyártás e „tiltott gyümölcsét”, s ő a versenybe kerülő Mephisto és a Cserepek mellett azonnal meghívja A tanút Cannes-ba. Aczél egy hajnali parlamenti látogatást követően kiengedi a filmet. 1981-ben nagy sikerrel vetítik az Un Certain Regard szekcióban. Ez a vetítés tette lehetővé, hogy cenzúrázott verzió végleg kikerüljön a dobozból, s a világ megismerje. A cannes-i sikert követően 32 országban mutatták be.

Az egyik kritika mindent megfogalmazott arról, ahogy ma is Bacsó e halhatatlan filmjéről gondolkodunk: „A tanú olyan, mintha Kafka, Orwell, Pinter és Hašek (Švejk, egy derék katona) szövetkeztek volna össze… Ahogy a bürokrácia rémálma a Nagy Testvér motívumaival keveredve megnyilvánul az állami végrehajtó gépezet felől az ügyetlen Pelikán József irányában, az nem humoros, hanem baljóslatú, megfoghatatlanul kétértelmű.” (Alex Keneas, Newsday Garden City, 1984. július 14.)

(fotó: Domonkos Sándor)

A cenzúrázatlan változat rekonstrukciója

„Egyetlen kópia maradt meg pozitívban, tehát nem lehetett sokszorosítani. Az a nagyon drámai jelenet hiányzik, amikor Pelikán József felkeresi Dániel Zoltánt a siralomházban. Kivágatták a filmből és megsemmisítették, később pedig nem tudtam rekonstruálni.” – nyilatkozta az egyetlen fennmaradt vágatlan kópiáról Bacsó Péter Gervai Andrásnak (A tanúk, 105.) Ezt az eredeti változatot a szocialista forgalmazó cég, a MOKÉP állományában fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján rekonstruálta a digitális technika segítségével a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum.

Ez a verzió az 1979-ben bemutatott változattól lényeges motívumaiban abban tér el, hogy ebben még megtalálható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s Pelikán, Gulyás és a Püspök beszélgetése is bővebb, ahol a Püspök az egyház ezeréves stabilitását állítja szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel.

Miközben a film tartalmi összerakása tartott e rossz állapotú, megfakult filmkópia alapján, a Filmarchívum a Mafilmből bekerült werkanyagok feldolgozása közben, hosszú kutatómunkát követően megtalálta a cenzúrázott részek kivágat-negatívjait! E két jelenetsor kivágott negatívjainak dobozán a halvány belekarcolt feliraton az szerepel: „Kivágatok, 1970. október 26.” Bacsó tehát még 1970-ben is azt remélte, változtatásai után bemutathatóvá válik a film.

A film mottója, a Karl Marx idézet, „Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség nevetve szabaduljon meg a múltjától”, ebben a változatban a film elején szerepel, míg az 1979-ben bemutatott verzióban a végén.

A „Virág elvtárs és Pelikán a villamoson” jelenet, noha le volt forgatva, ebben az eredeti verzióban még nem szerepelt. A film vége lezáratlan maradt, nem tudjuk, mi történt Pelikánnal, aki visszatért a gátra. A sztenderd verzió villamosos keretéről így írt Bacsó a bemutatás érdekében: „Megfontolandónak tartom a film jelenlegi vége helyett a már felvett és ismert Pelikán - Virág elvtárs a villamoson jelenet betételét a filmbe, amely esetleg markánsabb kicsengést ad a film egészének.” (Feljegyzés, Tárnok-hagyaték).

Ezt a magyarázó epilógust a filmben, az eredeti változat végén még nem találjuk. 1970-ben bekerült a sztenderd verzióba. A korszakban más filmekhez is hozzáillesztettek ilyen kereteket, mint a Feldobott kő, vagy a Tízezer nap esetében, hogy ezzel lezártnak tekintsék a történetet, s ezzel megadják a nézőnek a korra való rálátás, a visszatekintés lehetőségét. A befejezés szorongatóbb a villamosos nagy zsúfoltságban, ahol Virág nosztalgikus hangot üt meg: vissza fogják őt még sírni. Pelikán szerint azonban az ilyen befolyásos elvtársak kora lejárt…

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap hosszú távú digitalizációs és filmfelújítási programja keretében a Filmarchívum irányításával, a Magyar Filmlaborban zajlott. A Filmarchívum és a Filmlabor harminc szakembere vett részt a film rekonstrukcójában és teljeskörű restaurálásában.

A kivágatnegatívokat a digitális restaurálást végző Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni filmbe, és hozzáfényelni a standard verzió restaurált anyagához. Ez lehetővé tette, hogy kiváló minőségben legyen látható a cenzúrázatlan változat.

A sötétzárka-jelenet


A sors fintora, hogy A tanúról fennmaradt eredeti sajtóanyagok közül a Film Színház Muzsika 1969/05.03.-i számában megjelent terjedelmes képriport és interjúk épp a kivágott, s most visszaillesztett jelenet forgatásáról tudósítanak. Fábri Zoltán – filmfőszerepben címmel. Ebben Fábri nyilatkozik Dániel Zoltán alakjáról: „Ártatlanul meghurcolt ember. A történet ugyanis az ötvenes években játszódik, a személyi kultusz idején. A figura pszichológiai vonásaiban is nagyon figyelemreméltó. A tanú műfaja tragikomédia, Dániel alakja azonban az egyetlen, amelyben alig van groteszk elem. Ő kifejezetten tragikus alkat. Éppen ezért végtelenül lefokozott eszközökkel kell életre kelteni rokonszenves, intellektuális személyiségét.”

A sötétzárka a film csúcspontját, az egyetlen hatalmas körsvenkben felvett temető-jelenetet követi, ahol Virág elvtárs (Őze Lajos) vérfagyasztó komolysággal akarja magát „megöngyilkolni”, s ezzel ráveszi Pelikánt, hogy mégis legyen koronatanú barátjával, Dániel Zoltánnal szemben. Pelikán arra hivatkozik, hogy ha Dániel Zoltán mindent bevallott, akkor ő ezt mégis meghallgatná, hogy élethűbb legyen a tanúskodása.

Ez a jelenet az egyetlen a filmben, ahol valóban a párt által hirdetett „objektív igazság” és a „valóság” skizofréniája, abszurditása drámai és nem komikus módon jelenik meg. Dániel Zoltán azt mondja Pelikánnak: „Nézd, Jóska... én biztos nem véletlenül kerültem ide... Az ember úgy is lehet bűnös, hogy nem is tud róla.” „A fontos az, hogy én bűnös legyek. Könnyebb volt harcolni a barikádokon.” Pelikán ezt nem érti. Ő nem látott békaembereket, sem ürgebőrbe rejtett titkos iratot, amelyet barátja az imperialistáknak dobált volna. Fábri Zoltán itt az ötvenes évek legfájdalmasabb és legmélyebb drámáját játssza el. Mit élhetett át egy, a negyvenes évek elejétől, a nyilasok elleni illegális harcoktól kezdődően mindig az „eszmét” szolgáló hithű kommunista saját elvtársai börtönében, a koholt vádak hallatán? Saját nyomorúságán tapasztalhatta meg, hogy a pártnak nincs igaza, hiszen tudta magáról, hogy nem bűnös a vádakban, s ezzel a párt egész addigi tevékenységének morális alapja megrendült benne. Fábri beletörődő szavaiból itt kiderül, hogy a párt által hirdetett „igazság”, amely annak brutális eszközeit szentesítette, nem a valóság. De azt is tudja éreztetni, hogyan voltak mégis rávehetők Rajkék és a többi koncepciós per áldozatai arra, hogy bűnösnek vallják magukat.

A sötétzárka jelenet a forgatókönyvben (forrás: MNF Könyvtár)

Bacsó erről az alakításról így beszél Gervainak: „Úgy éreztem, ő (Fábri) testesíti meg azt a tiszta hívő magyar értelmiségit, akit elképzeltem a figurára, de nem találtam meg a színészek között… Hallatlanul boldog volt, hogy eljátszhatta ezt a szerepet.” (Gervai, 101) 

Ez a párbeszéd a kivágat képnegatívban hiánytalanul megvolt, azonban a fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan filmkópiából, ahonnan a hangot pótoltuk, is hiányzott Dániel Zoltán következő kérdése: Milyen tanú? – Ezt a hangot az ugyancsak a Mafilm területéről bekerült csapós, vezérhangos próbafelvételekből tudtuk csak kipótolni, ahol a kamera zúgása miatt alig volt érthető a mondat.

Ezek közül az egyik legemlékezetesebb az a jelenet, ahol a Fábri Zoltán az ürgeöntést gyakorolja. A Mafilm fóti telepéről bekerült kivágatok és werkanyagok között ilyen felbecsülhetetlen értékű kincsek találhatók.

A tanú cenzúrázatlan verzió
digitális restaurálás: Magyar Nemzeti Filmalap, 2018-2019

• tartalmi rekonstrukció: Fazekas Eszter filmfelújítási menedzser, Filmarchívum, Polyák János, digitális stúdióvezető, Filmlabor
• Kivágat negatívok, werkanyagok: Nádasy László, Filmarchívum
• képrestaurálás: Tóth Balázs, restaurációs stúdióvezető, Filmlabor és 15 fős csapata
• hangrestaurálás: Böhm Dániel hangmérnök, Filmlabor
• digitális fényelés: Andor Tamás operatőr bevonásával Líbel Róbert colorist, Filmlabor 

A cenzúrázatlan, eredeti verzió június 1-től visszatér a mozikba, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Pannónia Entertainment forgalmazásában.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem