A táncz – az első magyar film (1901)

Az első magyar film, A táncz története, alkotói és rekonstrukciója – az elveszett mozgóképet állófotók és egy könyv alakban is megjelent előadás alapján elevenítettük fel a Magyar Film Napja alkalmából rendezett kiállításon.

Az első tudatosan rendezett, játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotás nem önálló műként jött létre, hanem 1901-ben az Uránia Tudományos Színház egyik ismeretterjesztő előadásának mozgóképes illusztrációja volt. Az 1899-ben alakult Uránia előadásait kezdetben vetített diaképekkel, majd külföldről vásárolt mozgóképekkel szemléltették.

1901-ben Pekár Gyula író elhatározta, hogy a tánc történetét az ókortól a 20. századig bemutató előadását saját felvételekkel illusztrálja, ezért mozgóképeket rendelt az Uránia fényképészétől és technikusától, Zsitkovszky Bélától, aki nagy ambícióval és hozzáértéssel kezdett a munkához. Egy vetítőgépet kamerává alakított át, azzal készítette az első felvételeket az Uránia épületének tetőteraszán. Szereplői a kor kiemelkedő színészei, többek között Blaha Lujza, Márkus Emília, Hegedűs Gyula és az Operaház balerinái voltak.

Huszonnégy 1-2 perces ún. „kinematogrammot” készített, a szalagok laborálása közben egy villanykörte azonban szétrobbant, lángba borítva ezzel az Uránia laboratóriumát és megsemmisítve minden addig elkészült munkát, a bemutató előtt alig egy hónappal. Az Uránia vezetősége ekkor felhívást intézett közönségéhez, hogy ne hagyják veszendőbe az első magyar film ügyét. A közadakozásnak és a közreműködők áldozatkészségének köszönhetően sikerült újra elkészíteni a felvételeket, és az előadást a tervezett időpontban, 1901. április 30-án mégis megtarthatták.

A táncokat Cesare Smeraldi, az operaház balettmestere tanította be. Az előadás zenéjét Kern Aurél állította össze, a színház zenekarát Neszmélyi Izsó karnagy vezényelte. A Pekár személyes felolvasásával együtt körülbelül két órás előadás az Urániában 136 alkalommal került színre, majd vidékre és külföldre is eljutott. Az első magyar mozgóképek azonban úgy tűnik mégis örökre elvesztek, csak a film állófotói, néhány plakát és Pekár Gyula könyv alakban is megjelent előadása maradt fenn. Ez utóbbiból származó idézetekkel próbáljuk meg feleleveníteni az 1901-es előadást.

GALÉRIA:


Az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható kiállítás a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében jött létre. Szerkesztő: Balogh Gyöngyi.

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN