A 2017. januárjától a Filmalap igazgatóságaként működő, 60 éves Magyar Nemzeti Filmarchívum a Körhinta restaurálásával kezdte meg a magyar filmörökség hosszú távú restaurálási programját.

A rendező, Fábri Zoltán száz éve, 1957. október 15-én született Budapesten. Már életében a magyar filmtörténet klasszikusa lett. Szőts István Emberek a havason (1941) és Radványi Géza Valahol Európában (1947) című filmjei után igazán a Körhintával fedezhette fel a világ a magyar filmet. A Körhintán kívül még két filmje, az Édes Anna (1958) és a Dúvad (1961) is szerepelt a cannes-i fesztiválon, versenyben. A Pál utcai fiúk (1968) és a Magyarok (1977) című filmjeit Oscar-díjra jelölték. Fábri 21 filmjéből csak négy nem készült irodalmi mű nyomán, s témáit mind „a kiszolgáltatott kisembernek” szentelte.

Fábri Zoltán

Reneszánsz művészalkat: festőnek indul, majd színészetet, színházi rendezést tanul, díszletet tervez. 1941-től, 24 évesen már a Nemzeti Színházban rendezhet. Első filmjei még a sematikus korszakban készültek (Vihar, 1951, Életjel, 1952). A Sztálin halálát követő olvadás, az első Nagy Imre-kormány időszakában, 1955-ben készült a Körhinta. A film azt a pillanatot rögzíti, amikor 1953-ban az emberek választhattak, hogy egyénileg gazdálkodjanak, vagy bent maradjanak a mezőgazdasági szövetkezetekben.

Áthelyezte a film súlypontját a személyes sorsokra

A film formabontó újszerűsége a korszakhoz képest két, egymással összefüggő motívumban fogható meg. A rendező Sarkadi Imre elbeszéléséhez képest teljesen áthelyezte a film súlypontját a társadalmi kérdésekről a személyes sorsokra. A filmen a szerelmi szenvedély és a lelki rezdülések ábrázolása válik a fő motívummá. És ami legalább ilyen fontos: először válik a világsiker átütő erejével a látvány és a ritmus főszereplővé az addig verbalitásra épülő magyar film történetében. A film konfliktusát, amely szerint Pataki (Barsi Béla) kilép a szövetkezetből és lányát (Törőcsik Mari) ahhoz a gazdag paraszthoz akarja kényszeríteni, akivel társul, Fábri mindjárt a film elején, a vásárban exponálja, és végig feszültségben tartja. A novellában ez csak egy flashback volt a szerelmesek házasságából visszatekintő társadalmi elemzéshez.

Fábri Mari lágyított, fényben úszó közelijeit kiemeli a naturális vásári képek közül, ahol apja épp odaígéri őt a gazdag kérőnek (Szirtes Ádám). Az ezt követő körhintázás – Hegyi Barnabás operatőr virtuóz kézikamerás felvételei a boldogság metaforájává válnak, melynek képi, vagy zenei rímeltetésével szerkeszti a filmet a rendező. A tér dinamizálása mellett olyan modernista motívumok is megjelennek filmben, mint a szociografikus hűségű „sár-Magyaroszág”-metafora, kifejezvén azt a társadalmi reménytelenséget, amikor Mari még beletörődik a számító apai erőszakba.

A magyar filmművészet ikonjává vált a 77 snittből álló tánc, amelyet másnak a lakodalmán, a világ előtt vállalt lázadás jegyében járnak a szerelmesek. A csárdás és a vágások egyre örvénylőbbé válnak a megdermedő külvilággal szemben. Szűkülő plánok mutatják a döbbent vőlegény poharat markoló kezét, az apa fenyegető tekintetét, az anya aggódó arcát. A totálokat a táncolók premier plánjai is ellenpontozzák. Beúszik a körhinta boldogságmontázsa, a kép a lány tudatállapotával azonosul. Egy szó sem hangzik el.

A Körhinta az átmeneti korszak csúcspontja. Hatására kezdett egy sokkal természetesebb és a vizualitás nyelvét kifejező rendezői, operatőri, színészi mérce kirajzolódni a magyar film történetében. Fábri tehetségét dicséri a másodéves főiskolás Törőcsik Mari felfedezése, a csodálatos színészvezetés. A magyar filmkritikusok két szabazáson is beválasztották a Körhintát a Budapesti 12-be (1968, 2000).

Törőcsik Mari Soós Imrére emlékezik: „Még az igazán jó színészek is csak tehetségesek a pálya kezdetén, naggyá saját életük, tapasztalataik tették őket. Egyetlen csodálatos kivételt ismertem, Soós Imrét, aki azonnal, az első pillanatban tudott mindent.” A francia lapok Cannes-ban Soóst a magyar Gerarde Philipe-ként emlegették, de egy akkor még nagyon fiatal francia filmkritikus, bizonyos François Truffaut inkább Törőcsikről beszélt. A zsűrivel szemben saját rangsort készített, s film mellett a húszéves elsőfilmesnek adta volna a legjobb női alakításért járó Arany Pálmát. A színésznő húsz évvel később, A Déryné, hol van? című filmben kapta meg ezt a díjat (1976).

A Cannes Classics oklevele

A film igazi szépségét a kameranegatív súlyos sérülései, hiányai miatt csak a mostani digitális restaurálás tudta visszaadni. A restaurálási munkálatok a Magyar Filmlaborban zajlottak négy hónap alatt.

A cikk angol változata megjelent a Hungarian Film Magazin 2017-es Cannes-i számában.