Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Előkerült az egyik legrégebbi magyar játékfilm, A munkászubbony

1914-ben készült magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmúzeumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. A film digitális restaurálása már itthon valósul meg.

A Bródy István rendezésében készült A munkászubbony-t 1915. január 12-én mutatták be. Főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akinek játékáról semmilyen mozgókép nem maradt fenn, noha egyéb források szerint korának olyan meghatározó színészegyénisége volt, hogy egykori teátruma, a Vígszínház közelében utcát is elneveztek róla. Ahogyan nemrég egy másik némafilmkincs, A toloncz felfedezésekor Jászai Mari játékával lettünk gazdagabbak, úgy most előre örülhetünk annak, hogy nemsokára megelevenedik előttünk egy másik színészóriás játéka is.

A holland kutatók első ránézésre azt hitték, hogy a gyűjteményükben található némafilm egy osztrák alkotás, mivel a tekercseken német feliratokat találtak, a dobozokon pedig – tévesen – Lehár operettjének, a Cigányszerelem-nek a német címe volt feltüntetve. A film története azonban nem egyezett az operettével, ezért alaposabb kutatásba fogtak. Így találtak rá a Hangosfilm.hu filmtörténeti adatbázisban A munkászubbony címet viselő magyar filmdrámára, ennek alapján végül sikerült azonosítaniuk a szereplőket és a fennmaradt kritikák segítségével rekonstruált történetet.

Az 1900-1930 közötti némafilmkorszakból mindössze néhány alkotás maradt fenn eredeti hosszban. A fennmaradt filmek nagyrészt hiányosak vagy töredékesek, gyakran csak fényképek, cikkek maradtak meg róluk. A munkászubbony előkerülése nagy szenzációnak számít, mert a Filmarchívumnak korábban semmilyen anyaga nem volt belőle, holott egyike az első hosszabb magyar játékfilmeknek.

A kalandos módon előkerült kópia 2019. április 4-én érkezett haza az amszterdami EYE Filmmúzeumból.

A film megmentésének minden állomása nyomon követhető az alábbi galériában:

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem