Az Est filmriportjai 1918 októberében ritkulni kezdenek, már nem minden héten kerül új kiadás a moziba, és mintha a riportok témája sem akarná már visszaadni azt a feszültséget, ami pedig az akkori mindennapokat jellemezte.
Mindenki tudja, hogy a háború lassan a végéhez közeledik, de senki sem tudja, hogy pontosan mi következik ezután.
A hónap elején Burián István, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere békeajánlattal keresi meg Woodrow Wilson amerikai elnököt, aki azonban világossá teszi, hogy többé nem a Monarchiával, hanem annak utódállamaival kíván tárgyalni. Tisza István október 17-én a Parlamentben nyíltan is kimondja, amit ekkor már sokan sejtetnek: „a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet”. Ebben a hangulatban készülnek a forradalmat megelőző utolsó híradóriportok, melyeket két hét múlva zajos események mozgóképes beszámolói követnek már.
Ivánfi Jenő, a Nemzeti Színház örökös tagja
Ivánfi Jenő 1863-ban született, játszott Szegeden, Sopronban, Kolozsváron, de széles külföldi tapasztalattal is rendelkezett. Rajongott Shakespeare-ért, a francia, az angol és a német színjátszást is tanulmányozta, több színdarabot írt és fordított magyarra. Már egész fiatalon Paulay Ede, a Nemzeti Színház nagyhatalmú igazgatója vette pártfogásába. Első itteni fellépésére még kölcsönpénzből vonatozott, 1893-ban azonban már 2400 pengő fizetéssel szerződtették. Nagy sikerű társulati tag vált belőle, amit 1918-ban örökös tagsággal jutalmazott a szakma. Elsősorban intrikus és karakterszerepekben alakított kiemelkedőt, és Krúdy szerint a legszerencsésebb kártyás volt ez idő tájt Pesten. Október 5-én A velencei kalmár Shylockjaként lépett színpadra, az utolsó jelenete végén nem kevesebbszer, mint tizenhétszer tapsolták vissza. Az ünnepség délután 6-kor kezdődött, a nézőtér tele volt ismert közéleti szereplőkkel, Ivánfi öltözőjét elárasztották a virágok és ajándékok. A színháztól egy szépen kidolgozott aranygyűrűt kapott, melybe az itt eltöltött éveire emlékezve a 25-ös számot vésették. „Boldog ember volt, mert szenvedélyes ember volt, szerette a luxusos életet, a mindennapi kenyérért való küzdelmet, meg a győzelmet.” – írta róla a Színházi Élet 1922-ben, a halálakor írt megemlékezésben.
Székesfehérvár püspöke, a 60 éves Prohászka Ottokár
A filmhíradókban gyakran jelennek meg jubileumok, kerek évfordulók. A fontos közéleti személyek karrierjének állomásai, az ország szempontjából sorsdöntő események ilyenkor ismételten felidézésre kerültek, amivel megerősítették a nézők emlékezetét. Az egyik ilyen hír Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök október 10-én betöltött hatvanadik születésnapja, melyen a híradó kamerája vélhetően nem volt jelen, hiszen szemlátomást egy korábbi, semmitmondó felvétellel szólnak a jubileumról. Pedig a püspök aznap felavatott egy róla elnevezett árvaházat Csobánka mellett, melyet országos gyűjtésből és a Hadsegélyező Bizottság adományából létesítettek. Az intézmény elsősorban 4-18 éves hadiárva leányoknak nyújtott menedéket, akikből akkor bizonyára nagyon sok lehetett. Prohászka fél évvel később, a Tanácsköztársaság idején egyik fő szervezője volt a székesfehérvári ellenforradalmi erőknek s a proletárdiktatúra bukása után az egyik legbefolyásosabb közéleti személyiség lett. 1927-es temetésén szintén ott volt a kamera. Érdekesség, hogy a 60. születésnap alkalmából készült anyag végén egy pillanatra megfigyelhetünk egy kedves spontán gesztust, amint vélhetően a híradó szerkesztője megmutatja a kamerát az arra addig nem reagáló püspöknek, a háttérben pedig egy szemüveges hölgy ezen a helyzeten nevet.
Kutyakiállítás az Iparcsarnokban
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületnek kiállítása 1918. október 15-én, vasárnap reggel 8-kor nyílt meg a városligeti Iparcsarnokban. A szervezet jogelődje 1898-ban alakult és a következő évben már meg is szervezte az első országos kutyakiállítást. Az egyesület 1916. július 4-től működött ezen a néven, titkára és a filmen látható verseny szervezője Ilosvay Lajos Károly budapesti tanító, az egyik első szakember, aki kutyatenyésztésről és tartásról írt Magyarországon. A rendezvény látogatói 140 kutyát csodálhattak meg különböző fajtákból. A legnépszerűbbek hagyományosan a vadászkutyák voltak, különösen a foxterrierek, melyből negyvennél is többet hoztak el a büszke tulajdonosok. „A laikus közönséget főképpen az úgynevezett luxusebek csoportja érdekelte. Különösen sok bámulója akadt a finom selyempárnában heverésző, elkényeztetett ölebeknek, de bőven akadt csodálója a komor bernáthegyieknek, az izmos dán doggoknak és a groteszk bulldogoknak is.” – jegyzi meg a Budapesti Hírlap tudósítója. Rajtuk kívül természetesen a hagyományos magyar fajták is jelen voltak, a komondorok, kuvaszok és pulik, sok közülük budapesti állatkert saját tenyésztése. 30 tagú zsűri bírálta a versenyzőket, a legjobbakra kék minősítő cédulát aggattak, amik alapján a szakmán kívüli közönség is tájékozódhatott. A mozgókép nem örökítette meg a mára már betiltott műkotorékversenyt, melynek során foxterrierek és tacskók küzdöttek meg egy rókával egy faládákból összeállított mesterséges alagútban, aminek szájánál a győztes kutya megjelent a zsákmánnyal, viszont egy majdnem tíz évvel későbbi filmhíradón láthatunk hasonlót.
Egy gyártelep pusztulása
1918. szeptember 10-ére virradó éjjel hatalmas tűz ütött ki az albertfalvai repülőgépgyár egyik hangárjában. A központi tűzőrség három budapesti kerület tűzoltóival együtt próbálta megfékezni a szeles időben gyorsan terjedő lángokat, de még másnap is folyt az oltás. Végül sikerült megmenteni a gyártelep nagyobb részét, de 27 darab már elkészült szárazföldi és vízi repülőgép elpusztult a tűzben. Az ok, amiért az Est híradó szűkszavúan csak ennyit írt a riport elejére: „Egy gyártelep pusztulása”, nyilván az lehetett, hogy a favázas hadirepülőgépeket előállító albertfalvai Magyar Repülőgépgyár Rt. hadiüzem volt. S mint ilyen, bizonyára különleges biztonsági előírások vonatkoztak rá, így hadititoknak számított minden az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb repülőgépgyárára vonatkozó információ. Nyilván demoralizáló is lett volna, ha ez a hír a háború végóráiban publikussá válik. A sajtó is csak nagyon szűkszavúan emlékezett meg az esetről és a kár jelentőségéről, amely leginkább csak a filmfelvételek láttán érzékelhető.
A filmriport, a téma és a helyszín beazonosítása nem volt könnyű feladat. Az izgalmas nyomozásra most, a 100 éves jubileum kapcsán került sor. A vörösre virazsírozott felvételen nemigen találni nyomravezető részletet, ami látszik, az is inkább hordó és néhány furcsa, kerekes-vázas eszköz roncsa egymás mellett. Annyi bizonyos, hogy a felvétel nappal készült, és az oltás még folyik. A tűzeset a híradó, újságban is megjelent beharangozója előtti héten történhetett, így a korabeli napilapokból kigyűjtött egyhétnyi tűzkatasztrófák közül kell kiválasztani azt. A legtöbb tűz éjszaka történt, melyeket azonnal el is oltottak, s többnyire nagy kár sem keletkezett. A fővárostól távolabbi, gyors lefolyású balesetek sem jöhetnek szóba, hisz az Est híradó stábja még nem volt akkoriban annyira mobilis. A környezet miatt kizárható helyszínek egyike egy pályaudvari tehervonat égése. A lehetőségek szűkítésének eredményeként két főváros környéki tűzeset maradt csupán. Az egyik egy újpesti kenőcs- és kátránygyár a Viola utcában, ahol kátránytartályok gyulladtak ki. Itt a környezet nem tűnik azonosnak, hiszen Újpesten akkor már hatalmas házak álltak, s a kerületnek nem volt olyan része, ahol a filmen látható hegyek és terek voltak. A másik tűzesetről beszámoló újságcikk szűkszavúan ugyan, de pontosan megnevezi a helyszínt és a gyárat. Ott, bár éjszaka gyulladt ki a gyár egyik hangárja, az oltás másnap is folytatódott, tehát nappali filmfelvételre is sor kerülhetett. A sejtést végül a repülőgépgyárról szóló tanulmányok, korabeli fényképek és az azokon látható jellegzetes kémény és épület igazolta. Mind ezek ismeretében válik világossá, miért volt szükség a helyszín elhallgatására. De arra is, hogy az eseményről mégis megjelenő újságcikkre meg azért volt szükség, mert a magasra felcsapó lángoknak szemtanúi is voltak az éjszakában.
Az 1912. november 6-án alapított albertfalvai Magyar Repülőgépgyár Rt. a háború végére nemcsak az ország, hanem a Monarchia legnagyobb favázas hadirepülőgépgyárává nőtte ki magát. A gyár nevét a világháború során főleg német fordításban (Ungarische Flugzeug A.G. = UFAG) használták. A hivatalos adatok szerint a háború során összesen 928 db szárazföldi felderítőgépet és 185 db haditengerészeti repülőgépet készítettek az albertfalvai gyárban. A folyamatosan fejlődő üzemben 1918-ra már 1700 főre nőtt a foglalkoztatottak száma. 1918. november 8-án a Légügyi Kormánybiztosság a „beállott békés idők”-re hivatkozva elrendelte a 75%-os létszámcsökkentést, valamint a termelés fokozatos, de lehetőleg mihamarabbi, ugyanilyen mértékű redukálását. A gyár végül 1926-ban zárta be végleg kapuit, s fejeződött be a repülőgépgyártás Albertfalván.