AZ EST híradók sorozata elérkezett oda, amiért voltaképpen megőrizték. Az első forradalmi eseményhez, amelynek legrészletesebb tárgyi bizonyítéka lett 1919 után.
Mint oly sokszor volt már róla szó a 100 éves híradók sorozatának elindítása óta, AZ EST és a Vörös Riport Film tekercsei az 1918/19-es forradalmi hullámok leverését követően az egyik legfontosabb és megcáfolhatatlan bűnügyi dokumentum lett, amely alapján sokakat ítéltek el. A sokszor csak esetleges szerencsével felvett forradalmi jeleneteket és eseményeket a kezdetleges híradószerkesztői rutin nem volt képes az utókor számára értelmezhető és világos eseménysorozattá gyúrni, így azt rengeteg korabeli újság, beszámoló és visszaemlékezés segítségével nekünk kellett most megtenni. Az alábbi videóban látható a szívós és kitartó munka eredménye, amelyet több filmgyár párhuzamosan pergetett kamerájának objektívjén keresztük időrendi sorrendben láthat a 100 évvel későbbi utókor. Az Őszirózsás forradalom gyorsan pergő eseményei között a könnyebb eligazodást a filmben elmondott narráción kívül az alábbi feszes kronológia és a felvételeken szereplő politikusok, fogalmak lexikális leírása segíti.
1918 októberére mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Osztrák-Magyra Monarchia elvesztette a háborút és nem maradhat fenn a korábbi formában. Az uralkodó, IV. Károly király október 16-án kiáltványban tette közzé, hogy birodalma szövetségi államokká alakul, majd felszólította a nemzeti közösségeket, hogy kezdjék meg az ehhez szükséges előkészítő munkát. Október 24-én Wekerle Sándor kormánya lemondott, és még aznap Károlyi Mihály elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, melyet a wilsoni elvekben bízó háborúellenes pártok hozták létre. Programjukkal az ellenkormány szerepét kívánták betölteni a széthullás szélére sodródott Magyarországon.
1918. október 29-én este a magyar királyi államrendőrség fővárosi tisztikara, detektívtestülete és őrszemélyzete bejelentette a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozását. Döntésük hátterében az elmúlt napok eseményei álltak, különösen a Lánchídi csatának nevezett véres ütközet, melynek során a kormány parancsára szembe kellett fordulniuk a tüntetőkkel. Meggyőződésükké vált, hogy csak akkor tudják fenntartani Budapesten a rendet, ha belépnek a Nemzeti Tanácsba. A rendőrfőkapitány, Sándor László azonban hangsúlyozta, hogy nem akarja megszegni hivatali esküjét, így ő nem csatlakozik a rendőrtisztviselők mozgalmához.
Október 30-án délelőtt folytatódtak a tárgyalások a rendőrök küldöttsége és a Nemzeti Tanács között, melyen mindkét fél biztosította a másikat arról, hogy mindent megtesznek a rend fenntartása érdekében. Ezután a Nemzeti Tanács felhívással fordult a vasutasokhoz és a postásokhoz, telefonközpontokhoz, hogy az ország érdekében csatlakozzanak hozzájuk, kövessék a budapesti rendőrség példáját. Ugyancsak csatlakozásra szólították fel Budapest főváros tisztviselőit is.
Déli 12 órakor a budapesti üzemek munkásai rögtönzött gyűléseken tájékozódtak a politikai helyzetről, és egyhangúlag kimondták, hogy megalakítják a munkástanácsot. Egyre többen mentek ki az utcákra, hogy kifejezzék szimpátiájukat a Károlyi Mihály vezette Nemzeti Tanács mellett.
Délután 4 órakor a fővárosi rendőrség gyűlést tartott, melyen Sándor László főkapitány tiltakozása ellenére felesküdtek a Nemzeti Tanácsra, majd hatalmas menetben a Nemzeti Tanács székhelye, az Astoria szálló elé vonultak. A Tanács a szálló első emeleti helyiségeiben rendezkedett be, itt tanácskoztak, itt fogadták a politikusokat, újságírókat, katonákat, vettek át jelentéseket, adtak ki utasításokat, az erkélyről pedig közvetlenül szólhattak a szálló előtt várakozó tömeghez. Károlyi Mihály, a Nemzeti Tanács elnöke pedig, hogy egy pillanatra se kelljen elhagynia a forradalom központjának számító épületet, feleségével, Andrássy Katinkával együtt átmenetileg a szálló 4. emeletének 14-es szobájába költözött. A tüntető rendőrök elvonulása után a tömeg a szitáló eső ellenére is az Astoria előtt maradt, s többször is az erkélyre szólította a forradalom vezérét. Közben folyamatosan érkeztek a hírek az újabb csatlakozásokról, postások, távírászok, matrózok és különböző menetszázadok bocsátották magukat a Nemzeti Tanács rendelkezésére.
Este 9 óra után a Lánchíd felől tisztek és közlegények vonultak nagy tömegben az Astoria elé a Nemzeti Tanácsot és Károlyit éltetve. Sapkájukon már nem volt ott a császári sapkarózsa, ezt útközben letépték, helyére nemzeti színű szalagot vagy őszirózsát tűztek, innen ered a forradalom elnevezése is. Mintegy 15 ezer főnyi tüntető katona sereglett össze a szálló előtt. Ezután egy főhadnagy lépett az erkélyre, s vezetésével mind felesküdtek a Nemzeti Tanácsra és a független, szabad, demokratikus Magyarországra. A Himnusz elhangzása után Lovászy Márton megköszönte a katonák csatlakozását, Károlyi pedig nyugalomra s a vérontás elkerülésére szólította fel őket. Filmfelvétel nem készült a forradalomnak ezekről a fontos eseményeiről, hisz a korabeli érzéketlen nyersanyagok nem tették lehetővé az esti, éjszakai felvételek elkészítését.
Éjfél körül a felfegyverzett katonaság egy csoportja a Kossuth Lajos utcán át a Városház utca felé indult, hogy kordont vonjon a főposta épületének, a főváros fontos stratégiai pontjának biztosítására. A másnapi felvételeken látható az 1872-ben átadott főpostaépület bejárata a katonai kordon mögött, mely ma is áll a Petőfi Sándor utca – Párizsi utca – Városház utca által határolt területen, s amely egészen 2006-ig eredeti funkciójában működött.
Ugyanekkor egy másik csoport az Irányi utca felé vette az irányt. A Veres Pálné és Irányi utca sarkán, a Klotild palota mellett állt ugyanis a Platzkommando, azaz a Térparancsnokság, a katonaság budapesti központja.
Az épületben ma bankszékház működik
Az épület ma is áll eredeti formájában, bankszékház működik benne. A katonák ez elé vonultak, közben erődemonstrálás kedvéért sortüzet adtak le, melyre azonnal feltárultak a kapuk, így az épületet ellenállás nélkül foglalhatták el. Az itt talált gépfegyvereket, puskákat magukhoz vették, Budapest katonai parancsnokát, Várkonyi Albert vezérőrnagyot pedig elfogták, megadásra szólították fel, majd az Astoria szállóba, a Nemzeti Tanács elé vitték, ahol végül engedve a kényszernek átadta a város katonai parancsnokságát. A katonák a magukkal vitt gépfegyvereket felállították az Astoria előtt, s árkokat ástak az épület védelmére.
Éjjel ½ 3 körül egy teherautón szuronyos csendőrök érkeztek a Károly körút felől. A katonák körülvették őket, majd némi szóváltás után puskalövés hallatszott, amit újabbak követtek. Az Astoriával szemközti területről, a Rákóczi út – Múzeum körút sarkáról érkeztek a lövések. A régi Nemzeti Színház állt ezen a saroktelken, illetve a színházhoz tartozó bérház, melyben többek közt a díszletraktár kapott helyet, de a színészek közül is többen laktak itt egykor, így Jászai Mari, vagy épp az intézmény főigazgatója, a neves rendező, dramaturg Paulay Ede. A színház bontását életveszélyes állapotára hivatkozva 1913-ban rendelték el, s még abban az évben meg is kezdték a munkát, majd a következő évben teljesen lebontották, csak a sarkon álló bérházból maradt meg egy rész, az első szint magasságáig. Az épület megmaradt része jól látható a másnap délelőtti felvételeken. Mint kiderült, ide rejtőzött csendőrök lőttek a forradalom katonáira. A lövöldözés mindössze 5 percig tartott, mert a katonaság lefegyverezte az ellenük kiküldött csendőröket, akik ezután mind felesküdtek a Nemzeti Tanácsnak.
Az éjszaka folyamán a különböző katonai csapatok egymás után csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz. A Tanács tagjai telefonon kérték a királyi megbízottként Budapesten tartózkodó József főherceget, aki az éjjelt a Várban, a főhercegi palotában töltötte, hogy intézkedjen: azok a csapattestek, amelyek még nem nyilatkoztak, a kaszárnyát ne hagyhassák el. Ennek köszönhetően néhány kisebb összeütközéstől eltekintve vérontás nélkül ment végbe az Őszirózsás forradalom.
Október 31-e kora hajnalára Budapest egész helyőrsége a tüntetők mellé állt, az államrendőrség, a csendőrség, továbbá a közintézmények – a posta, telefon, távírda, s a vasút – így a valódi hatalom reggelre már a Károlyi vezette Nemzeti Tanács kezében volt. Ez volt az oka, hogy József főherceg már a kora hajnali órákban előterjesztést tett telefonon a királynak, hogy Károlyi Mihályt nevezze ki miniszterelnökké.
A kora reggeli órákban Hadik János gróf, Magyarország két nappal korábban kinevezett miniszterelnöke, az elmúlt nap eseményeinek hatására megjelent a főhercegnél, és benyújtotta lemondását.
Reggel 8 órára a főherceg egy hosszabb megbeszélésre hívta palotájába Károlyi Mihályt, melynek során – a király nevében és megbízásából – kinevezte miniszterelnökké. A király ezt telefonon meg is erősítette.
Délelőtt ½ 10-kor egy miniszterelnökségi osztálytanácsos vitte a hírt a Nemzeti Tanácsba, hogy kinevezték Károlyit miniszterelnöknek. A Nemzeti Tanács ekkor még az Astoria szállóban ülésezett. Lovászy Márton, amint meghallotta a hírt, azonnal az ablakhoz sietett, hogy a szálló erkélyéről bejelenthesse Károlyi kinevezését a lent várakozó tömegnek.
Délelőtt 10-kor a főváros tanácsa Bódy Tivadar polgármester elnöklésével rendkívüli ülést tartott, melyen egyhangú határozat született arról, hogy a főváros is a Nemzeti Tanácshoz csatlakozik, egyszersmind átengedi számukra a Központi Városháza épületét. Azon nyomban megkezdődött a Nemzeti Tanács átköltöztetése, s számukra a hivatalos helyiségek kialakítása. Károlyi Kunfi Zsigmond és Nagyatádi Szabó István társaságában indult el a Várból, s már egyenesen ide, a Városházára érkezett a király kormányalakítási megbízásával. Autóját az úton óriási tömeg kísérte, ünnepelték, éljenezték, virágokat szórtak a kerekek elé. A híradó operatőre épp ott volt, amikor a Nemzeti Tanács vezetősége – Hock János, Nagy Ferenc, Károlyi Mihály, Bíró Lajos, Magyar Lajos, Berinkey Dénes, valamint Groák Ödönné – beléptek a Városháza udvarára. Háttérben a főposta Városház utca felőli sarki bejárata látszik.
Ezzel egyidőben a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcai régi képviselőház üléstermében (ma: Olasz Kultúrintézet) több száz katona tartott tanácskozást a rendfenntartás ügyében. Ezt az épületet is, csakúgy, mint a Nemzeti Tanács kiköltözése után az Astoria szállót, az éjjel megalakult Katonatanács vette birtokába. Amint a gyűlés véget ért, a résztvevők a Rákóczi úton, majd a Kossuth Lajos utcán át a Kígyó tér (ma Ferenciek tere) irányába indultak az éjszaka megszállt Térparancsnokság épületéhez. Az Est híradó felvételén, az egyik autón Pais Goebel Jenő híres „Éljen a köztársaság” plakátjának egy korai verziója látható, melyről még hiányzik a „Kossuth Lajos üzenete” felirat és a „Magyar Diáktanács” neve, ami a végleges változaton már szerepel. A Térparancsnokság udvarán már javában folyt a gépkocsis járőrszolgálat szervezése, s a Nemzeti Tanács mellé állt katonai csapatok felfegyverzése, ellátása. Nem sokkal a filmfelvétel előtt érkezhetett meg az a bútorszállító, mely vadonatúj bakancsokat hozott a katonáknak. A filmen látható, amint két katona az egyikük lábbelijéről beszél, illetve amint rögtön utána egy katonákkal teli jármű egyik utasának kezében egy pár bakancs lóg.
Délben a Városháza első emeletén, Déri Ferenc alpolgármester fogadószobájában elkészült az új kormány névsora. Gróf Károlyi Mihály miniszterelnök mellett a belügyminiszter gróf Batthyány Tivadar lett. Kereskedelmi miniszter Garami Ernő szociáldemokrata vezér, vallás- és közoktatásügyi miniszter Lovászy Márton, a Magyarország című napilap főszerkesztője, a földművelésügyi miniszter Buza Barna lett. Munkaügyi és népjóléti tárcanélküli miniszter Kunfi Zsigmond, közélelmezési tárcanélküli miniszter Nagy Ferenc, nemzetiségi tárcanélküli miniszter Jászi Oszkár, a honvédelmi miniszter pedig Linder Béla lett. Az igazságügyminiszter és pénzügyminiszter személyét illetően még nem született döntés, az előbbi ideiglenesen Buza Barna, az utóbbi Károlyi Mihály lett. Programjukban szerepelt az azonnali béke megvalósítása, ennek érdekében a fegyverszünetre vonatkozó tárgyalások mielőbbi megindítása, törvényjavaslat beterjesztése az általános, titkos választójogról, a radikális birtok- és adóreformról, a gyülekezési és egyesülési szabadságról, a politikai és katonai bűntettek miatt elítéltek amnesztiájáról, a teljes sajtószabadság, s természetesen Magyarország függetlenségéről szóló törvényjavaslatok előkészítése a nemzetiségi kérdés megoldásával együtt. Károlyi első intézkedése az volt, hogy Sándor László főkapitány helyett dr. Dietz Károly rendőrkapitányt nevezte ki. Őt és helyetteseit, Szentkirályi Bélát és Páll Györgyöt megbízta, hogy minden rendelkezésükre álló erővel igyekezzenek fenntartani a rendet. Minden katonai épület telefonját elvágták, hogy ellenintézkedések ne történhessenek. A telefonközpont magánfeleket nem szolgált ki, a szerkesztőségeket és a Nemzeti Tanács közegeit is csak óráról órára változó jelszó ellenében kötötte össze. A hirtelen támadt változás egyik legnehezebb problémája a katonaság és diákság élelmezése volt. A Nemzeti Tanács mindössze 4500 ebédet rendelhetett meg, amit nyolc helyen osztottak szét.
Pais Goebel Jenő híres „Éljen a köztársaság” plakátjának egy korai verziója
A kormányalakítással egyidőben több ezren vonultak az Alkotmány utcai törvényszék elé, hogy Tisza István harmadik, sikertelen merénylőjének, Lékai (Leitner) Jánosnak szabadon bocsátását követeljék. Már az éjszaka és a délelőtt folyamán több fogházba is betörtek a tüntetők, hogy kiszabadítsák a politikai okokból fogva tartottakat. Lékai 1917-ben csatlakozott a Galilei Kör Korvin Ottó vezette antimilitarista csoportjához, az un. forradalmi szocialistákhoz. Többek között a későbbi könyvtártudós Szabó Ervinnel együtt dolgozták ki az elvesztett háború okozta rengeteg szenvedés első számú jelképévé vált egykori miniszterelnök meggyilkolásának tervét. Az október 16-ai sikertelen próbálkozást követően Lékait letartóztatták, s az Alkotmány utcai fogházban őrizték. Innen szabadították ki a forradalmárok október 31-én a déli órákban. Lékai a Tanácsköztársaság bukása után Bécsben, majd Berlinben dolgozott, 1922-ben az USA-ba emigrált, ahol íróként, lapszerkesztőként működött 1925-ben bekövetkezett haláláig.
A délután folyamán Radikális Párt rögtönzött gyűlést tartott a párt Andrássy út 48. alatti székhelye előtt az Oktogonon, ahol bejelentették a népkormány megalakulását és ismertették programját. Ezen a helyszínen tartottak gyűlést a Budapesten tartózkodó orosz hadifoglyok is ugyanaznap délután. Ideiglenes bizottságot választottak ügyük rendezése érdekében.
Délután nem sokkal 5 óra után a háború borzalmaiért okolt Tisza Istvánt három sikertelen gyilkossági kísérlet után végül éppen azon a napon érte a végzetes lövés, melyen legutóbbi merénylőjét a forrongó tömeg kiszabadította. Tisza Hermina úti nyaralójában tartózkodott feleségével és unokahúgával, ahová a csendőri őrizet ellenére nyolc felfegyverzett katonának sikerült bejutnia az udvar felől. A csendőrség lefegyverzése után az egyikük, egy máig ismeretlen merénylő revolveréből dördült el a halálos lövés. Károlyi Mihály részvétét fejezte ki legnagyobb politikai ellenfele tragédiája fölött.
Este 8 órakor a miniszterelnök és kormánya letette hivatali esküjét a király megbízottja, József főherceg előtt. Ezután a kormány minisztertanácsra ült össze, amely késő éjszakáig tartott, s amelyen a legsürgősebb állami feladatokat és a belső rend fenntartásához szükséges teendőket tárgyalták meg.
Estére a forradalom győzelmének örömére a város teljes kivilágítást kapott. A színházak, mozik és mulatóhelyek mind engedélyt kaptak, hogy megnyissák kapuikat a hosszú, spanyolnátha miatt elrendelt szünet után, de a villamoshiány és a telefon szünetelése miatt a legtöbb szórakoztató intézmény csak másnapra tudta megszervezni nyitóelőadását. A kávéházak és vendéglők a rendelet szerint – szigorú alkoholtilalom mellett – ezen a napon éjfélig tarthattak nyitva.
Linder Béla (1876-1962)
Linder Bélát civil ruhában is ünnepelték a katonái
A világháborúban kitüntetett tüzérparancsnok 1918. október 31-én lett a Károlyi-kormány hadügyminisztere, aki kinevezését inkább személyes kapcsolatainak és érdemeinek, mint tudatos politikai ambíciójának köszönhette. Első feladatai között a frontról hazatérő katonák helyzetének konszolidálása szerepelt, mely meglehetősen nehéz feladat volt. Talán ezért is mondhatta november 2-án az Országház előtt esküt tevő tiszteknek tartott beszédében elhíresült, és a filmhíradóban is megjelenő szenvedélyes mondatát, mely szerint „Soha többé katonát nem akarok látni!”. Feladatát nem sikerült végrehajtania, és egy héttel később, november 9-én már le is mondott tisztségéről, hogy átadja helyét Bartha Albert vezérkari alezredesnek. Később ő lett a béketárgyalások lebonyolításával megbízott tárca nélküli miniszter, és a belgrádi fegyverszüneti megállapodást is ő írta alá Károlyi Mihály nevében november 13-án. Pályája a Tanácsköztársaság idején is töretlen. A hadügyi népbiztosság katonai megbízottja Bécsben, majd a Tanácsköztársaság bukása után innen a szerbek által megszállt Pécsre ment, melynek később polgármestere lett. Az 1921. augusztus 14-én kikiáltott, mindössze 8 napig tartó Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság egyik vezetője, aminek nevében Belgrádban folytatott tárgyalásokat. Végül tartósan nem is tért vissza Magyarországra és hosszú életét a titoi Jugoszláviában fejezte be, ahol a jugoszláv kormány ügynökeként dolgozott, amiért komoly megbecsülést és díszsírhelyet kapott.
A Hentzi-szobor
Heinrich Hentzi (1785-1849) császári és királyi vezérőrnagy az 1948-49-es forradalom és szabadságharc során a budai Vár parancsnoka, aki a Várból előszeretettel lőtte Pestet, hogy az ottani lakosságot megfélemlítse. Ő védte a Várat a Görgei Artúr vezette ostrom során, melyben a Szent György téren haslövést kapott és maga is elesett. Épp ezért avatták fel ezen a helyen 1852-ben Ferenc József személyes utasítására azt a 20 méter magas emlékművet, melynek felirata a következőképp szólt: „Hentzi tábornok, Allnoch ezredes és 418 hős halt itt mártírhalált a császárért és a hazáért.” Az emlékművet Sprenger udvari építész tervezte, a főszobrot Bauer professzor, a mellékalakokat Hans Gasser készítette. A magyarellenes Hentzi dicsőítése durva provokációnak tűnt a magyarok szemében, és az alkotást többször is megpróbálták eltávolítani, de csak 1899-ben helyezték át a Hűvösvölgyi úti katonai nevelőintézetbe, hogy helyette a téren a meggyilkolt Erzsébet királyné emlékének emelt szobrot helyezzenek el. Ez ellen még Ferenc József sem tiltakozhatott. Miután az őszirózsás forradalom idején az emlékművet a filmhírben látható módon szétszedték, majd szétverték, a maradékot 1920-ban részlenként bocsátották jótékonysági árverésre. A mellékalakok és egyes részek ma a Budapest Történeti Múzeum tulajdonában vannak.
A Duna-flottilla
A Duna-flottilla a Császári és Királyi Haditengerészet kötelékébe tartozott és az Osztrák-Magyar Monarchia alapvetően szárazföldi birodalmának egyik legsikeresebb katonai elitegysége volt. A Duna földrajzilag, gazdaságilag és katonailag is nagy jelentőségű folyó, melynek védelme komoly szakértelmet és felszerelést igényelt, ezeket a feladatokat látta el az 1867-es Kiegyezés után létrehozott flottilla. A szarajevói merénylet után a hajókat a szerb határhoz csoportosították, és 1914. július 24-én éppen a Temes monitor első Belgrádra leadott lövése jelezte a háború kitörését. Ezt követően a hajók és legénységük bombázásokban, folyam- és tüzérségi felderítésekben, hadihidak rombolásában, szárazföldi csapatok támogatásában és mozgatásában, aknaszedésben vettek részt különösen aktívan. A háború vége felé elsősorban a Monarchia csapatainak visszavonulását és az Al-Dunán maradt hajókat fedezték különböző helyszíneken, 1918. október 30-án pedig az újvidéki kikötőben egyesült hét monitor és öt őrnaszád. Bár az itt szolgáló katonák több nemzetiség fiai voltak, a flottilla végül a magyarokhoz került és 1918. november 6-án futott be az óbudai telelőbe, ahol végleg levonták a birodalmi Haditengerészet zászlaját. A polgári és katonai hajóstársadalom az esemény évfordulóján ma is minden évben megemlékezik a szolgálat teljesítése közben hősi halált halt hadihajósokról, tengerészekről és flottillásokról Óbudán a Laktanya u. 33. falán elhelyezett emléktáblánál.
