Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Nagy felbontásban elérhető a Horthy Miklós budapesti bevonulását megörökítő film

Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum

A film, amelyet épp 100 évvel ezelőtt, 1919. november 16-án forgattak Budapesten, a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb mozgóképes dokumentuma.


Csak egyetlen eredeti kópia maradt fenn belőle, az is nagyon rossz állapotú, hiszen a szocializmus idején sok másolat készült róla, hogy ellenpropagandaként használják fel a korszak dokumentumfilmjeiben. Az évtizedek alatt a filmszalag sokat sérült és csonkult, ami jól látható a most közzétett videón is. A nagyszabású politikai rendezvényt dokumentáló felvétel képsorai az évtizedek alatt sokszor felcserélődtek, egyes snittek pedig meg is semmisültek a fokozott igénybevétel miatt. A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívumának történészei a 100 éves jubileum alkalmából kitartó kutatással beazonosították az összes némafilmre vett képsort és rekonstruálták az eredeti sorrendet. A most közzétett változatot audiokommentárral is ellátták, amely segít eligazodni a száz évvel ezelőtti nagyszabású állami ünnepség protokollján és nevesíti a képen szereplő személyeket.

A filmet a MAFILM elődjének számító zuglói Corvin filmgyár készítette, amelynek a filmszakma 2017-ben ünnepelte centenáriumát. Három közismert játékfilmes rendező készítette a felvételeket öt operatőrrel, akik a fontosabb eseményeket sokszor egymással szemben forgatva, meg is jelennek a felvételeken. A Nemzeti Hadsereg bevonulása Budapestre című filmriportot még 1919 novemberében rendhagyó módon nem is Budapesten mutatták be, hanem Szegeden, a Korzó moziban, utalva erre a Horthy-féle ellenforradalomra és az új rendszer előként megalakult kormányaira.

A most közzétett filmriport egyben a Filmarchívum 2018 augusztusában útjára indított 100 éves Filmhíradók sorozatának utolsó darabja, amely az Archívum munkatársa, Torma Galina kutatásai alapján hétről-hétre nyomon követte Magyarország 100 évvel ezelőtti sorsának alakulását. A hatalmas munka eredménye nem csak az a nyilvánosan elérhető mozgóképes történelmi tabló, amely Magyarország sorsának alakulását kíséri végig a Monarchiától a proletárdiktatúrán át Horthy Miklós bevonulásáig, hanem izgalmas időutazás és nyomozás is, melynek során olyan történelmi személyekről is előkerültek mozgóképek, akikről eddig nem volt film. A Krúdy Gyuláról, Márai Sándorról és Kertész Mihályról (Michael Curtiz) nemrégiben előkerült felvételeket is hamarosan bemutatja a Magyar Nemzeti Filmarchívum.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem