A tőzsde a forradalmi helyzetben is működött, elbocsátott banki alkalmazottak tüntettek, agyonlőttek egy betörőt, francia gyarmati katonák jelentek meg Budapesten – december utolsó hete is mozgalmasan telt.

Izgalmas nap a börzén

Nincs az üzleti életnek még egy területe, mely olyan érzékenyen és gyorsan reagálna a politikai változásokra, mint a tőzsde. Így érthető, ha a tőzsdetanács fontosnak tartotta, hogy a forradalmat követően mihamarabb összeüljön, és különféle szabályozásokat léptessen életbe. 1918. november 3-án, a vasárnapi ülésen határozat született arról, hogy az értékpapírok folytonossága érdekében másnap, hétfőn újra megnyitják a tőzsdei magánforgalmat, de azzal a megkötéssel, hogy tilos minden üzletkötés a megállapított minimális árfolyam alatt, ami minden értékpapír esetében az utolsó tőzsdenapi, azaz az október 30-ai záróárfolyam lett. A korlátozásra azért volt szükség, hogy a kialakult bizonytalan helyzetben az értékpapírok árfolyamainak szélsőséges alakulását megakadályozzák. Ugyanis az egymásnak ellentmondó és sok esetben alaptalannak bizonyuló hírek, rémhírek olyan áralakulást eredményezhetnének, mely értékrombolással járna, s ez mindenki számára hatalmas károkat jelentene. Ezt ugyan sikerült elkerülni a rendelkezéssel, de ezzel együtt a vásárlási kedv is alábbhagyott, s alig volt olyan értékpapír, ami a meghatározott alsó árfolyam fölött kelt el. Persze a zugforgalomban átmenetileg sokkal alacsonyabb árfolyamok mellett is kötöttek üzleteket. December 4-én új minimális árfolyamokat léptetett életbe a tőzsde tanácsa, melyeket igyekeztek a piac aktuális árainak megfelelően megállapítani. Ennek következtében jelentékenyebb lett a forgalom a négy heti stagnálás után, de messze elmaradt a korábban megszokottól. Ennek hátterében nem is a korlátozás volt elsősorban, hanem az, hogy az országban nem folyt termelés.

A forradalom óta az első igazán élénk forgalmú nap az év utolsó előtti napja volt. Különösen a faipari értékek iránt mutatkozott rendkívüli érdeklődés. Főleg olyan faipari vállalatok részvényeit keresték, amelyek Jugoszláviába voltak kénytelenek áttenni székhelyüket, miután üzemük is ott volt. A nap végére több részvény ára is jelentősen megemelkedett, s ez az irány a következő napokban is tartott, így egyre többet beszéltek a minimális árfolyamok felfüggesztésének szükségességéről. Emiatt a tőzsdetanács arra a döntésre jutott, hogy ha az elmúlt napokban tapasztalt vételkedv fokozódik, fontolóra veszi a korlátozó rendelet fokozatos megszüntetését.

A Tőzsdepalota Szabadság téri épületében 1905. október 30-án indult meg a kereskedés. Alpár Ignác építész a külföldi példákkal ellentétben nem középre tervezte a nagytermet, hogy felülről, az udvar felől kapja a szükséges fényt, hanem két, szimmetrikusan elhelyezett termet alakított ki az emeleten – az egyikben az árutőzsde, a másikban az értéktőzsde kapott helyet –, az egyenletes megvilágítást pedig a termek hatalmas ablakai biztosították. Középen irodák, tárgyalók, ruhatárak, várótermek, büfék, társalgók és dohányzók, távíró- és telefonhelyiségek létesültek, a földszinten egy kávéház is helyet kapott. Az épületben 1948. május 25-ig, egészen a megszüntetéséig működött a tőzsde. 1955-től 2009-ig a Magyar Televízió székháza volt. A 100 éves filmfelvételen látható nagytermek ez időszak alatt az átépítéseknek köszönhetően a felismerhetetlenségig átalakultak.

Diener Dénes József, a lemondott külügyi államtitkár

Diner-Dénes József művészettörténész, író, újságíró, több lap szerkesztője, egyetemi éveit Bécsben, Drezdában, Párizsban és Brüsszelben töltötte. Mérnöki tanulmányai után fizikát, kémiát, régészetet, filozófiát, illetve művészettörténetet is hallgatott. 1881-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnál kezdett dolgozni, tanulmányai Magyarországon és külföldön is megjelentek. Idővel politikai szerepet is vállalt belépve a szociáldemokrata pártba. Nevét 1917-ben módosította Dienerre. Az Est filmhíradó inzertjén már így szerepel, azonban a legtöbb lap még a korábbi írásmódot használta ezután is.

Elmúlt 61 éves, mikor a minisztertanács 1918. november 12-én kinevezte államtitkárrá, hogy a létesítendő magyar külügyminisztérium politikai osztályát vezesse. Megválasztása után azonnal hozzákezdett a magyar külügyminisztérium felállításának előkészítéséhez. Már másnap este Bécsbe utazott a frissen kinevezett bécsi magyar követtel, Harrer Ferenccel, hogy tárgyaljon a közös külügyminisztérium megszüntetéséről annak vezetőivel. Megkezdte az új diplomáciai kar és a külföldi követségek szervezését. A követek kiválasztásánál igyekezett Magyarország gazdasági és kereskedelmi érdekeit figyelembe venni, nem pedig a régi diplomáciai szempontokat.

A kormány legfőbb célja a külpolitika terén az volt, hogy mielőbb kapcsolatot teremtsen az antanttal, illetve pontosan tájékozódjon a szövetséges államok külpolitikájáról, s a külföldön várható eseményekről. Ezen a téren sokan kritikával illették az államtitkár tevékenységét, mondván, hogy az ő politikai hibáinak tudható be a kormány eddigi sikertelensége. A külügyminisztérium vezetése ellen felmerült panaszok miatt a kormány úgy döntött, hogy visszahívja Bécsből Harrer Ferenc követet, s őrá bízza a külügyminisztérium megszervezésének munkáját. December 27-én még az a hír jelent meg az újságokban, hogy Károlyi Mihály veszi át a külügyminisztérium vezetését, s addig is Diener-Dénes Józsefet bízza meg a helyettesítésével, a külügyminiszter minden jogkörével, majd külön megbízatással Svájcba küldi hosszabb időre. A következő nap viszont már az államtitkár lemondásáról lehetett hallani, amit a minisztertanács el is fogadott, s Diener állítólag még aznap külföldre távozott.

A személyét ért támadások ellenére szakértelmét nagyra becsülték, így két hónap múlva, 1919. március 8-án a minisztertanács beválasztotta a frissen megalakított Külügyi Tanács tagjai közé, melynek feladata a külügyminisztériumon belül az volt, hogy elvi jelentőségű kérdésekben szakvéleményt adjon a kormány számára. Akkoriban a legfontosabb és legsürgetőbb teendő a béketárgyalások teljes anyagának előkészítése volt. A Tanácsköztársaság idején Párizsba küldték, s ott teljesített szolgálatot. Később Amerikába emigrált, majd visszament Párizsba, ahonnan többé nem tért haza.

A Kereskedelmi Bank elbocsátott alkalmazottainak tüntetése

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a többi pénzintézethez és nagyvállalathoz hasonlóan a háborúba vonult alkalmazottai pótlására ideiglenes munkaerő felvételére kényszerült. 900 új tisztviselőt, többségükben nőket vettek fel azzal a megállapodással, hogy mint napidíjasok dolgoznak és egyhavi fizetéssel elbocsájthatók. Garami Ernő kereskedelmi miniszter időközben rendelettel szabályozta az intézetek felmondási jogát, s a végkielégítés mértékét, ami több lett a szerződésben foglaltnál, három- illetve hathavi összeget állapított meg az elbocsájtott ideiglenes dolgozók számára. A háború végével a bank régi tisztviselői közül sokan visszatértek, így az alkalmazottak száma annyira megnövekedett, hogy mindannyiuk foglalkoztatására nem volt módja a banknak. Egyrészt elég helyisége sem volt mindenki elhelyezésére, másrészt a gazdasági pangás következtében a bank üzletköre is jelentősen lecsökkent, nem volt szüksége ekkora létszámú munkaerőre. Ezért döntött úgy az igazgatóság, hogy több csoportban megválik ideiglenes tisztviselői egy részétől. Ennek következtében december 27-én 258 dolgozó kapta meg felmondólevelét, melyben a bank a rendeletben meghatározott összeg dupláját kínálta nekik végkielégítésként. Az elbocsájtott alkalmazottak – többségükben irodai kisegítő munkások, másolók, gépírónők – azonban nem akartak ebbe beletörődni, így az egyik tisztviselő indítványára másnap reggel, mintha semmi sem történt volna, mindannyian megjelentek a banknál, hogy felvegyék munkájukat. Az igazgatóság már korábban értesült a szándékukról, így egyenesen a kereskedelmi miniszterhez fordultak közbelépésre, s karhatalmi erők kivonulását kérték az esetleges zavargások megakadályozására. A bank (a későbbi belügyminisztérium) Fürdő utcai (ma József Attila utca) bejáratánál felsorakozott rendőrök mindenkit igazoltattak, s nem engedték be azokat, akiknek előző nap felmondtak. A kint rekedtek csoportba verődve átvonultak a Szabadság térre, hogy a tőzsde épülete előtt tüntessenek a bank igazgatósága ellen. Felkérték az épületben tartózkodó többi bank képviselőit, továbbá a pénzintézeti tisztviselők országos egyesületét, hogy álljanak ügyük mellé. Küldöttséget menesztettek a főkapitányhoz, hogy vonja vissza a karhatalmat, majd a katonasághoz is az Üllői úti laktanyájukba, hogy megnyerjék támogatásukat. Magát a minisztert is felkeresték, de mindenhol elutasításban volt részük, mondván, a bank jogosan, sőt nagyon is humánusan járt el, s bár együtt éreznek velük, semmit nem tudnak tenni érdekükben.

Puskás Sándor detektív, aki a keleti pályaudvarnál önvédelemből agyonlőtt egy garázdálkodó katonát

Varga László és Puskás Sándor detektívek december 26-án este Stroch Nándor Thököly úti vendéglőjében vacsoráztak. Záróra után a két felügyelő a vendéglőssel és feleségével útnak indult. Együtt mentek a Thököly úton a Baross tér felé. A keleti pályaudvar indulási oldalával szemben egyszer csak egy katona Varga elé lépett és megfogta a nyakát, mire a felügyelő arcul ütötte. Rövid dulakodás támadt köztük, mire a park bokrai közül még öt katona ugrott elő, s ők is a detektívfelügyelőre támadtak. Beráncigálták a bokrok közé, lefogták, s kiforgatták a zsebeit. Ekkor ért oda a kissé hátra maradt Puskás, aki nyomban detektívtársa védelmére kelt. Az egyik katona bajonettet rántott, hogy hátba szúrja Vargát, mire Puskás elővette revolverét és lőtt. Egy katonát agyonlőtt, egy másikat megsebesített. Több lövésre nem volt lehetősége, mert a revolvere elromlott, így puszta kézzel próbált szétütni a támadók között. Ekkorra már több járókelő is odasietett, s bottal, ököllel verték szét a katonákat, akik ezt követően mind elmenekültek. Puskás ezután hazament István úti lakásába. Negyedóra múlva egy katonai őrjárat jelent meg nála és közölték vele, hogy mivel egy társukat agyonlőtte, most elégtételt vesznek, s őt lövik agyon. A detektívfelügyelő az őrjárat bizalmiférfijának elmondta az egész esetet úgy, ahogy történt, annak igazolására, hogy önvédelemből nyúlt fegyveréhez. Ezután bevitték a rendőrségre, ahol bejelentést tett a támadásról. A főkapitányságon Szentkirályi Béla főkapitányhelyettes hallgatta ki több tanúval együtt, akik mind igazolták Puskás ártatlanságát. Az agyonlőtt katonáról kiderült, hogy csak pár napja szabadult a toloncházból, többszörösen büntetett betörő, akit az alvilágban csak Lovász Jancsi néven ismertek. A rendőrség nagy erőkkel eredt a többi támadó nyomába.

Várják a Lánchídnál a zendülő katonákat

Az év utolsó napján, délelőtt 10 óra tájban Kun Béla, a magyarországi kommunista párt vezére néhány társával együtt megjelent a népligeti I. honvéd laktanyában, hogy a kaszárnya udvarán agitációs beszédet tartson a katonáknak pártja mellett, illetve, hogy a december 29-én megválasztott új hadügyminiszter, Festetich Sándor ellen hangolja őket, mondván, hogy az ellenforradalom embere. Beszéde közben a második emeletről hirtelen egy lövés dördült el, mire a katonák fegyvereikért szaladtak, s az udvaron pillanatok alatt eszeveszett lövöldözés támadt. Nem tartott sokáig, de két halottja és több sebesültje is lett az esetnek. Kun Béla kihasználva a zűrzavart eltűnt, s átsietett az Üllői út és a Ferenc körút sarkán lévő 32. laktanyába. Közben a felizgatott legénység két pártra szakadt. A kommunista érzelműek csoportja, mintegy 5-600 fő, kivonult a laktanyából, s elhelyezkedett a kaszárnyaépület körül. A laktanyában maradtak értesítették a hadügyminisztériumot és a főkapitányságot. A rendőrség azonnal riadót rendelt el és mozgósította az összes rendelkezésre álló karhatalmi alakulatot.

A hadügyminisztériumból Pogány József kormánybiztos, a katonatanács elnöke ment ki az I. honvéd laktanyába, hogy lecsillapítsa a kedélyeket. A zendülők közül többen is a hadügyminisztérium elé akartak vonulni, hogy lemondásra bírják Festetich minisztert. A 32. laktanyában a híre megelőzte Kun Bélát, így amint megérkezett, hogy ott is lázítson és a kommunista-mozgalomhoz való csatlakozásra szólítsa fel a legénységet, a katonák körül vették és foglyul ejtették.

Ennek híre eljutott az I. laktanya zendülőihez is, akik erre gépfegyverekkel és kézigránátokkal felszerelkezve a 32-es laktanya elé vonultak, hogy kiszabadítsák a kommunista vezért. Dietz Károly rendőrfőkapitány arra a hírre, hogy a katonák a hadügyminisztérium elé akarnak vonulni, széleskörű óvintézkedéseket tett, és a Budapesten található népőrségi és karhatalmi különítményt, mintegy 150 embert, 16 gépfegyverrel a Ferenc József térre (a mai Széchenyi István térre) a főkapitányság elé, illetve a Lánchíd pesti és budai hídfőjéhez, s az Albrecht úti (ma Hunyadi János út) feljáróhoz, a várható vonulási útvonal pontjaihoz rendelte. A mellékutcákba is fegyveres rendőröket állított, a többi hídhoz detektívőrszemeket küldött ki. A Várban a hadügyminisztérium épületének védelmét határrendőrségi csapatokra bízták. Amikor az 1-es honvédek a 32-esek laktanyájához értek, felszólították őket, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez, de az utóbbiak elutasító magatartása folytán végül maguk is elálltak a tüntetés tervétől. Mindössze 50-60-an maradtak, akik két katonai teherautón járták be a Nagykörutat és a Rákóczi utat, illetve tüntető felvonulást rendeztek a hozzájuk csatlakozókkal a körúton végig Le Festetichcsel! Le a grófok uralmával Éljen a kommunista köztársaság! felkiáltásokkal, ami végül a budai Radetzky laktanyában ért véget. A főkapitány és a hadügyminisztérium együttes megbízásából a rendőrség karhatalmi készültsége leszerelte az utcán fegyveresen cirkáló katonákat. A rendőri óvintézkedésnek köszönhetően nagyobb rendzavarás nem történt. Időközben Pogány József kormánybiztos is átment a 32-es laktanyába, ahol intézkedésére szabadon engedték Kun Bélát. Délután 3 órára mindkét laktanyában helyreállt a rend. A hadügyminisztérium Szent György téri palotájában Festetich Sándor Károlyi Mihály miniszterelnök, Nagy Vince belügyminiszter és Böhm Vilmos hadügyi államtitkár társaságában vitatta meg a laktanyákban történt zavargásokat, majd hadbírósági vizsgálatot rendelt el a fegyverhasználat ügyében.

Francia katonák Budapesten

Az 1918. november 13-án aláírt fegyverszüneti konvenció döntött Budapest katonai megszállásáról, hogy az antant ellenőrizni tudja a fegyverszüneti feltételek végrehajtását, s az állami rend fenntartását. Összesen három francia, egy angol és egy olasz gyaloghadosztály, illetve egy francia dandár, mintegy 50 ezer katona elhelyezését kellett megoldani a magyar fővárosban. A magyar hatóságok feladata volt a Belgrádból hajón Újvidékre érkezett hadosztályok Budapestre szállítása vonattal.

Már november 21-ére várták az első csapategységeket, de a szénhiány miatt nem tudtak elindulni az Újvidékre küldött szerelvények, ezen kívül különböző járványok is késleltették őket. Végül öt nap múlva a francia tiszti bizottság érkezett meg elsőként Újvidékről, hogy a francia ezredek elszállásolása ügyében tárgyaljon a magyar kormánnyal. A tiszti bizottság 14 tisztből és 40 főnyi legénységből állt, vezetőjük Vyx vezérkari alezredes volt. Közéjük tartozott az a 26 éves katona is, aki közvetlenül a megérkezésük után betegedett meg a hazánkban is tomboló spanyolnáthában, s nem sokkal később már a temetéséről készített képes beszámolót az Est híradó stábja. Vyx alezredes, a francia fegyverszüneti bizottság vezetője a hadügyminisztérium és a főváros egy-egy megbízottjának társaságában megtekintette azokat a kaszárnyákat és iskolákat, melyeket a francia katonaság szállásai és irodái számára jelöltek ki, illetve azokat a szállókat és magánlakásokat, melyekben a tisztikar kap elhelyezést. Főként az Andrássy út és környékének lakóit keresték meg, hogy ajánlják fel lakásaikat erre a célra. Még rekvirálást is kilátásba helyeztek. Budapest lakossága vegyes érzelmekkel várta ennek a hatalmas emberáradatnak az érkezését. Miután a tiszti bizottság mindent elrendezett, december 11-én meg is érkezett az első csapategység. Gambetta francia tábornok gyarmati csapataiból összesen 170 főnyi gyalogos két tiszt vezetésével, többségükben marokkói arab katonák.

A Nyugati pályaudvaron díszes fogadtatásban részesültek. A tiszteket a Teréz körúti Britannia szállóba kísérték, a legénységet pedig megvendégelték a pályaudvaron, majd a Lehel úti Albrecht-laktanyába vonult a csapat, a számukra kijelölt szálláshelyre. Nagy feltűnést keltettek, ahogy szokatlan öltözékükben végigvonultak a városon. A főváros közönsége nagy érdeklődéssel nézte a soha nem látott színes bőrű katonákat, zöld, fehér, sárga turbánszerű fövegüket, s különleges felszerelésüket. A katonák hátán karabély, vállukon hosszú töltényszalag, övükben pedig hatalmas kés volt. Furcsa, a fa kopogásához hasonló nyelven beszéltek. Rengeteg fénykép készült róluk a képes újságok számára, az Est híradó is hosszan foglalkozott a témával, hisz mindenki kíváncsi volt a ritka látványosságra. A második, nagyobb csapategység december 31-én érkezett meg Temesvár felől, melynek nagyobb része szpáhikból, azaz lovas gyarmati katonákból állt. Mintegy nyolcszáz katona érkezett és négyszáz ló. Őket Rákospalotán szállásolták el. A fegyverszüneti szerződés értelmében a francia tiszti bizottság bizonyos számú lovat is rekvirálhatott a magyar laktanyákból. A szpáhik mint kiváló lószakértők vizsgálták meg a kiválasztott lovakat, mint ahogy ezt a Tolnai Világlapja fényképésze is megörökítette az újság olvasói számára.